„Én […] esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza, és titkaikat haláluk után is megőrzöm” — így szól az orvosi vagy más néven hippokratészi eskü egy részlete a magyar Orvosetikai kódex szerint. Bizonyára hasonló a szerb eskü szövege is. Na mármost, ha minden orvos elmondja ezt az esküszöveget, mikor jön el az a pillanat bármelyikük életében is, amikor eljutnak az emberi élet tiszteletétől és a beteg méltóságának a megőrzésétől addig, hogy ordítozzanak a páciensekkel, és akaratuk ellenére hajtsanak rajtuk végre bármit is.

„Nem is fáj az annyira, mit hisztizel?”

A hippokratészi eskü a nőgyógyászokra és a szülészorvosokra is vonatkozik, a nem hivatalos statisztikák alapján viszont úgy tűnik, hogy éppen ezek az orvosok azok, akik hajlamosak megfeledkezni a szövegben foglaltakról. Hogy miből gondolom ezt? Abból, hogy számtalan ilyen történetet hallottam, még több ilyet olvastam, hiszen az internet tele van a szülésük utáni stressztől és fájdalomtól megszabadulni akaró anyukák beszámolóival. És abból is, hogy én is szültem kétszer. Vagy ki tudja, ha azt az orvost kérdezik, aki úgy üdvözölte a pácienst a császármetszés után, hogy „Mi van, anyuka, nem sikerült megszülni ezt a babát?”, akkor lehet, hogy mégsem szültem.

„Azt kiabálta, hogy ne hisztizzek.”

„Azt mondta, mit sírok, én akartam.”

„Feszegette a hüvelyemet, majd ráugrott a hasamra, és belekönyökölt.”

„Ha még egyszer megszólalsz, kiváglak az ablakon!”

„Maga túl öreg, minek akar már gyereket?”

„Na, még egy öltés apa kedvéért. Hahaha.”

Ez néhány idézet az internetes anyukafórumokról azoktól a nőktől, akik valamilyen formában szülészeti erőszak áldozatai lettek.

Mert mi is a szülészeti erőszak? Amikor az anyuka beleegyezése vagy tudta nélkül végeznek rajta vagy a babáján bármilyen beavatkozást a várandósság és a gyermekágy bármely szakaszában. Amikor testileg, lelkileg, fizikailag vagy verbálisan bántalmazzák a várandós, a szülő vagy a frissen szült nőt. Amikor ütik, vágják, sértegetik, injekciózzák (vagy éppen nem injekciózzák), amikor semmibe veszik, elhallgattatják, megakadályozzák, hogy lássa a babáját, amikor kötelezővé teszik, hogy bugyi és eltakarás nélkül várja az orvost, amikor…

Marica Mihajlović esete

Hogy ez a téma miként került most elő? Úgy, hogy a mitrovicai Marica Mihajlović kislánya január 12-én kényszerszülés következtében meghalt. És úgy, hogy a fiatal anyuka a bánatát nem nyelte le, nem fojtotta el, hanem megosztotta. De nemcsak a közvetlen környezetével, hanem az egész országgal is. Nem azért, mert ezzel vissza tudta volna hozni a kislányát az életbe. Nem azért, hogy pénzbeli kártérítést követeljen. Nem azért, hogy ismertté váljon. Hanem azért, hogy ne fordulhasson elő többé ilyen. Hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy ilyen bizony van. Hogy van olyan, hogy a természetesnek induló szülésből élettragédia lesz, mert valaki nem figyelt oda, vagy nem ért rá, vagy kapkodott, vagy nem akart az emberrel foglalkozni, vagy bármi. Mert egy orvos nem tisztelte a beteget. És lehet, hogy másik száz esetben sem tisztelte, nem hallgatta meg, és akkor is sietett, de annak nem lettek ilyen következményei, mint most. És a konkrét orvost konkrétan letartóztatták és konkrétan felfüggesztették.

Marica Mihajlović (Fotó: Tanjug)

Azóta több történet is nyilvánosságra került róla. Meg sok más szülész-nőgyógyászról is. A sokkoló az, hogy ezek a történetek mind hasonlóak. Arról szólnak, hogy az orvos nem figyelt a leendő anyukára, nem hallgatta meg a kéréseit, nem válaszolt a kérdéseire, durván beszélt vagy bánt vele és a kisbabájával. Pedig, ugye, alacsony a születési szám Szerbiában, több gyermekre lenne szükség. Kár, hogy a nem hivatalos statisztikák szerint az ilyen szülészeti élmények után elmegy az emberek kedve a gyermekvállalástól.

És az a magyarázat sem elfogadható, amelyet egy orvos szájából lehetett hallani: az adrenalin, a felfokozott lelkiállapot, a stresszes szülési körülmények miatt üvöltöznek a kismamákkal. Másnak is stresszes a munkája, mégsem ordibál az ügyfeleivel folyamatosan.

Szerbia válasza

Aleksandar Vučić köztársasági elnök is fogadta Marica Mihajlovićot. Sajnálatának adott hangot, hogy egy olyan orvos kezébe került, akiről ugyan sok jót lehet hallani, de most nagyot hibázott. Azt mondta, véleménye szerint az orvosok 99,99 százaléka nem ilyen, a baj a többivel van, azokkal, akik nem elég lelkiismeretesek és felelősségteljesek. Az elnök a szülészeti osztályok felújítását ígérte az ügy kivizsgálásán túl.

Ezzel csengett össze az egészségügyi miniszter nyilatkozata is. Danica Grujičić szerint az ország ötven szülészetének mindegyikét ellenőrizni kell, hogy kiderüljön, melyekre van szükség, és melyekre nincs. Mint mondta, azok a szülészetek nem elég biztonságosak, ahol évente 10-nél kevesebb szülés van, hiszen az nem ad elég rutint az ott dolgozóknak. A miniszter arról is beszélt, hogy a mitrovicai kórházban Marica Mihajlović ügyében belső vizsgálatot indítottak, de egy külső felügyeleti szerv is átvizsgálja az ügyet, hogy elfogulatlanul lehessen megállapítani, pontosan mi is történt január 12-én, és ki a felelős a kisbaba haláláért. A baba boncolási jegyzőkönyvéből annyi már kiderült: a csecsemő kényszerszülés miatt halt meg. A mitrovicai kórház közben arról is döntött, hogy ezentúl minden szülésnél térítésmentesen részt vehet egy kísérő is, ha erre igénye van az anyukának.

Danica Grujičić szerint minden esetet külön-külön kell megvizsgálni, mert ha most „boszorkányüldözés” kezdődik Szerbiában, annak csak az lesz az eredménye, hogy öt éven belül senki sem akar szülésznek vagy nőgyógyásznak tanulni.

A családügyi miniszter egy kicsit határozottabban fogalmazott. Darija Kisić rámutatott, hogy az állam ugyan sokat fektet a szülészetek felszerelésébe és felújításába, de „azok csak falak”, a legfontosabb az orvosok és a szülésznők hozzáállásának a megváltoztatása.

„Kisbabacipő eladó. Soha nem hordták”

Ez Ernest Hemingway híres hatszavas novellája, melyet egyszer fogadásból írt. Hat szó (az eredetiben: „For Sale. Baby shoes. Never worn.”), mely egy egész élettragédiát leír. Marica ezt csak egy kicsivel hosszabban fogalmazta meg a közösségi médiában („Elajándékoznék újszülött kislányra való ruhát és babaápoló szereket. Akinek kell, jelentkezzen üzenetben.”), mondatai nem kerülnek be az irodalomtörténetbe, de jó lenne, ha a szerb társadalom történetébe valahogy mégis bekerülnének. Talán azzal a kommentárral, hogy ezeknek a szavaknak (is) köszönhetően változott meg a szülészeti erőszakhoz való viszonyulás az országban.