Ők az M Studio táncosai, előadásuk pedig a Lift címet viseli, mely jelentheti magát a felvonót, de jelenthet emelést, felemelést is. És a lift az az apró tér, ahol össze vagyunk zárva. Szorosan állhatunk egymás mellett, és még csak köszönnünk sem muszáj egymásnak. A lift nagyon ritkán, talán csak éjjel nincs mozgásban, állandóan fel-le futkározik, azt is mondhatnánk, egyszer fenn van, másszor lenn. Mint mi. Vagy mint a férfiak.

Fotó: Barabás Zsolt

Hiszen férfiakról szól ez az előadás. És mit láttunk a színpadon? Három férfit, aki belép ebbe a kis térbe, majd a végén kilép. Mindaz, ami történik velük, az csak ott történik meg. Három üzletembert látunk, három öltönyöst, akik egy liftben zötyögnek, egy közös térben, buszban, villamoson, metróban, nagyvárosban zötyögnek. Látjuk azt a képet, amelyet mutatni szeretnének magukról, de látjuk a belső frusztrációik, a lelki rezdüléseik kivetülését is. Látszólag jegyzetelnek, és nyugodtak, de belül szétfeszíti őket a stressz és az ideg. A három táncosnak egyáltalán nincs könnyű dolga ebben az aprócska, kétszer kétméteres térben, hiszen nem hagyhatják el azt, ott kell táncolniuk, ott kell mozogniuk. Olyan ez, mint a leszűkült élettereink, a nagyvárosok aprócska garzonlakásainak fojtogató falai. Eszembe is jut Amai, a mongol barátom mondata: „Milyen furcsa, hogy itt ilyen közel laktok egymáshoz... Belátok a szomszéd ablakán, és látom az életét.” És valóban.

A három szereplő, Deák Zoltán, Szekrényes László és Veres Nagy Attila igazi kihívás elé van állítva, és végig lekötik a figyelmünket, nem lankadnak, nem esnek ki a szerepükből egy másodpercre sem. Az előadás lüktet, intelligens humorral van szőve, különösen poénos a verekedés-jelenet, azaz inkább jelenetek, hiszen többször ismételnek meg bizonyos szegmenseket, mozdulatsorokat.

És nemcsak a lifteket ismeri jól az, aki a Kosztolányi Dezső Színház Desiré villamosán érkező előadásokat követi, hanem Fehér Ferenc koreográfus nevét is, aki visszatérő villamosozó, kézjegye (lábjegye) felismerhető. 2013-tól rendez rendszeresen a sepsiszentgyörgyi M Studiónál, és két előadását már láthattuk Szabadkán is, ezek a Kampf és a Jó, a Rossz és a K**va Anyád címűek. Most pedig a már említett Lift. Fehér Ferenc nem a szó klasszikus értelmében képzett táncos, és talán éppen ez teszi ennyire egyedivé, ilyen izgalmasan vaddá az ő munkáit. Természetesen táncát még talán koreográfiáinál is élvezetesebb nézni, ez alkalommal azonban rendező-koreográfusként vett részt a projektumban.

Egy dinamikus, precíz, jól olvasható előadás a Lift, mellyel jó felutazni a hatodikra, és a végén jó visszaereszkedni a földszintre.