Rendesebb helyeken az ország parlamentjét Tisztelt Háznak nevezik. Mi nem rendes helyen élünk, a mi parlamentünket nem lehet így nevezni. Egyszer majd, talán. De hol leszünk mi már akkor!
A múlt héten mégis mintha felcsillant volna valami reménysugár, hiszen a képviselők szemébe mondott egy igazságot az egyik miniszter. A törékenynek látszó fiatalasszony, aki szabadkai, évekkel ezelőtt kiválóan kosarazott a Sutyi nevével fémjelzett helyi csapatban, majd pedig agrármérnöki oklevelet szerzett. Most ő a köztársasági kormányban a mezőgazdasági miniszter, és gyakran hazalátogat szülővárosába. Munkáját nem tisztem minősíteni, de irigyelni sincs igazán okom, hiszen mindenki tudja, milyen helyzetben van az agrárium, mit örökölt a korábbi és a mostani miniszter. Fél évszázada mondják már, hogy ennek az országnak éppen a mezőgazdaság a mindenkori fejőstehene. A vajdaságiak szeretik azt is hangsúlyozni, hogy ezt a jámbor jószágot most már ideje lenne megfordítani, hogy ne a feje, hanem a tőgye legyen itt, ebben a tartományban.
Térjünk azonban vissza a miniszter asszonyhoz, aki néhány frappáns mondatban jellemezte a múlt század utolsó évtizedének agrárpolitikáját. Kimondta a parlamenti szószéken, hogy a hűtőkocsikban barack helyett hullákat szállítottak hat-hét évvel ezelőtt. Vihart kavart ez a mondat. A szocialista képviselők azonnal felkapták a vizet, és kivonultak. Elismerve annak a mondásnak az igazát, amely szerint, akinek nem inge, ne vegye magára. Ők magukra vették. Na meg a radikálisok is (akiknek aztán könyökig benne volt a kezük a hullagyártásban és -szállításban). Természetes, hogy nem tudták cáfolni a miniszter asszony állítását, hiszen a kosovói háborúban meggyilkolt civileket százával hordták hűtőkocsikkal Szerbiába, így aztán a már jól ismert receptet vették elő: Ivana Duliæ-Markoviæ nemzeti hovatartozását. Azt a tényt, hogy a hölgy horvát nemzetiségű. Elmondták, biztosak benne, hogy kettős állampolgárságú, így akár Zágrábban is miniszter lehetne, meg édesanyja a múlt század hetvenes éveinek elején benne volt a tömegmozgalomnak nevezett horvátországi nemzeti szerveződésben, amelyet a kommunista rendszerben elítéltek, résztvevőit pedig megbüntették.
Ezt az ilyen reagálást kell alighanem végképp nevén nevezni. Ez ugyanis egyértelműen fasiszta megnyilvánulás. A radikálisoktól mást nem is nagyon várhat az ember, és nyilván a képviselőházi környezet sem tudja megszelídíteni őket, ha kifogynak az érvekből.
Most az egyszer talán nem is baj, hogy az állami (újabban már ,,nemzeti') televízió egyenes adásban közvetítette az ülést. Ország-világ láthatta a radikálisok újabb szélsőséges megnyilvánulását. Az már csak amolyan hab a tortán, hogy egy ugyancsak fasisztoid nyilatkozat erejéig Koštunica kormányfő egyik embere is csatlakozott a nyíltan fajgyűlölő szónoklatokhoz. Egy Šormaz nevezetű honatya ugyanis a hűtőkocsikban szállított hullák számát relativizálta, mintha az menthetné vagy igazolhatná a népirtást, amely Kosovóban végbement.
A hullákat szállító hűtőkocsik különben valóban csak következménynek, okozatnak számítanak. Az ok pedig, amely kiváltotta és lehetővé tette megjelenésüket, ugyanabban a parlamentben keresendő. Ott harsogtak ugyanezek a radikálisok és szocialisták, hogy ,,Kosovo földjét pedig idegen csizma nem gázolhatja!', hogy aztán aláírják a kapitulációt. Miután a nemzetközi közösség katonai beavatkozása leállította az addigi vérengzést.
Most sem tudnak még szembenézni a valósággal, azokkal a tényekkel, amelyekkel a miniszter asszony szembesítette őket.
Egyszer azonban - ugyanabban a szerbiai népképviselőházban - majd megfogalmaznak egy másmilyen tartalmú határozatot is, amelyben elismerik azt, amiről Ivana Duliæ-Markoviæ beszélt. És megkövetik az áldozatok hozzátartozóit.
Igaz, hogy az már egy másmilyen összetételű parlament lesz, és az majd kiérdemli azt is, hogy ,,Tisztelt Ház"-nak nevezzük.