home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A terveket túlszárnyalva
Tóth Tibor
2020.01.27.
LXXV. évf. 4. szám
A terveket túlszárnyalva

Oromra általában a téli hónapokban látogatunk, hogy a falu vezetőivel összegezzük az elmúlt év eredményeit, és a tervekről beszélgessünk. A hűvös, ködös időben a település nem alszik téli álmot, hiszen a központban az emberek a napi dolgaikat intézik, közben megállnak egymással néhány szót váltani.

A helyi közösség irodájában Lékó Róbert tanácselnök elégedetten közli, hogy a 2019. év az egyik legsikeresebbnek tekinthető, hiszen a 2024-ig érvényes helyi járulék szinte minden tétele valóra vált, sőt, még ezen felül is teljesítettek.

— 900 méternyi utcát aszfaltoztunk, 1200 méter koptatóréteget húztunk az egyik utcára, 1800 méter hosszan földutat köveztünk, az Orom és Völgyes közötti útra pedig 1,4 km hosszan zúzott kő került. A több éve futó gyalogjárdaprogram keretében 500 méternyi szakaszt újítottunk fel az elmúlt évben. A program különlegessége, hogy a helyi közösség adja az anyagot, a polgárok pedig összefognak, és javítják a járdát. Felújítottuk a temetőben a ravatalozót, elvégeztük a külső és a belső meszelését, a tervek szerint még egy teraszfélét építenénk hozzá. A közmunkaprogram keretében hat embert alkalmaztunk több hónapon át. Befejeződött a Malmok útja elnevezésű, mintegy 100 000 euró értékű pályázat, melynek köszönhetően 500 méter mozgatható kerítést vásároltunk, hangosítási berendezést szereztünk be, és kiépültek a toalettek meg a zuhanyzók is. A tájházban a kaput cseréltük ki, 600 méter hosszan pedig kiépítettük az utcai világítást a tanyák felé. A völgyesi művelődési egyesület épületén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán nyert összegből a nyílászárók és az ajtók cseréje folyik, illetve az oromi iskola is teljesen megújult. A Szabadka és Zenta közötti vasútvonal felújításának keretében Oromon már helyükre kerültek az új slipperfák, és az oromi vasútállomás épületének felújítása is megtörtént. A vasútvonal átadásával 20 perc alatt Szabadkára érhetünk, ami még vonzóbbá teheti a falut. A Prosperitati Alapítvány pályázatain 189 termelőnk nyert, így jelentősen felfrissült a mezőgazdasági gépállomány — mondta Lékó, és hozzátette, hogy több sikeres pályázaton vettek részt mind tartományi, mind köztársasági szinten.

A településen a meglevők mellé még öt térfigyelő kamerát szerelnek fel, mely a falu összes bejáratát követné. Ígéretet kaptak az Orom és Csantavér közötti földút felújítására, a Regionális Hulladéktároló közelsége miatt bíznak benne, hogy ez is megvalósul. A NIS eszközeiből esedékes a Völgyes és Tóthfalu közötti út szélesítése, mivel a Szerbiai Kőolajipari Vállalat teherautói alaposan megrongálták ezt a szakaszt. Oromon több utcára a koptatóréteget húznák rá az idén, Újfaluban aszfaltozni szeretnének, Völgyesen pedig a tanyavilágba vezető egyik utat köveznék ki. A járdaépítési program tovább folytatódik, és a helyi közösség épületének felújítása — elsőként a tetőcsere — is az elképzelések között szerepel.

Kádár Judittal, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökével több száz kötet között, a helyi könyvtárban beszélgettem. A mindig mosolygós elnök asszony kiemelte, hogy a tagság bizonyos része elég idős, vannak, akik koruk miatt már nem járnak az egyesületbe. Pótlásukra jó lenne még több középkorosztályú személyt bekapcsolni az egyesület életébe, aki az énekcsoporthoz csatlakozna, az egykori néptáncosok pedig feleleveníthetnék tudásukat.

— A Csoóri-pályázatnak köszönhetően oktatókról tudunk gondoskodni szakcsoportjaink részére, cipőket vásároltunk, a férfiaknak mellényeket varrattunk. A Telekunyhóba hamarosan nyomtató kerül, a férfiak új cipőket kapnak, a gyerekek számára a citeraoktatást szeretnénk elindítani, valamint testvértelepüléseinkkel közösen cserenyaralásokkal, képzésekkel egybekötött kirándulásokat szerveznénk, melyeken a résztvevők amellett, hogy jól éreznék magukat, tanulnának is. Könyvállományunk frissül, a más településeken élők közül is sokan behozzák köteteiket. Kézimunka-szakosztályunk több kiállításon vett részt az elmúlt évben, énekcsoportunk minden községi eseményen képviseltette magát. A helyi közösség, az iskola és a művelődési egyesület közötti együttműködés példaértékű, több közös rendezvényt szervezünk, támogatjuk, segítjük egymást. Az iskolában folyó egyváltásos tanítás keretében a gyerekekkel ajándékcsomagokat készítettünk, melyeket a karácsonyi műsoron értékesítettek. A könyvtárban sakk-klub nyílt, és olyan programokat is szervezünk (Könyvmolyképző, Mesekuckó, olvasótáborok), amelyekkel hozzájárulunk a gyerekek sikeresebb, értőbb olvasásához. A már jól bevált rendezvényeinket az idén is megtartjuk. Nagy szükség lenne a színpad és a nagyterem felújítására, az öltözők bővítésére, amire pályázatok útján teremtenénk elő a szükséges eszközöket. Álmaink közé tartozik Petőfi Sándor mellszobrának az elhelyezése a könyvtár előtti parkban. Végezetül megdicsérném Lékó Róbert tanácselnököt és Nyilas Mihály alelnököt, akik kiválóan irányítják a falut — mondta Kádár.


Az Önkéntes Tűzoltó Testület 2019. évi tablója

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület az egyik fő tevékenységét, a tűzoltást — két-három kisebb esettől eltekintve — élesben már legalább tíz éve nem végezte. A tagok ezt egyáltalán nem bánják, hiszen mindez arra utal, hogy ennyi ideje nem történt nagyobb tűzeset a településen. Az iskolába járó gyerekek 80%-a tagja az egyesületnek, mellettük a felnőttek is felelősségteljesen viselkednek, így Orom polgárai teljes biztonságban élhetnek. Tennivaló azonban így is akad, hiszen a tűzoltók több versenyen vesznek részt év közben, nem is akármilyen eredményekkel.

— A Bácskossuthfalván megrendezett Kapocs Kupán három éven át negyedikek voltunk, 2019-ben azonban egyik csapatunk az első helyen végzett. A községi tűzoltóversenyen tíz csapattal vettünk részt, ebből négy első lett, a többi második és harmadik helyezést szerzett. A községek közötti versenyen részt vett négy együttesünk mérlege két arany- és két ezüstérem. A női csapatunk és a junior lányok az első helynek köszönhetően kvalifikálták magukat a nagybecskereki országos döntőre, melyet az idén tartanak meg. Két éve szervezzük a Vizes Kupa elnevezésű versenyt, melyet először öt évvel ezelőtt Romániában láttunk. Az első évben nyolc községbeli csapat látogatott el hozzánk, tavaly viszont már tizenhárom, nemcsak a községből érkezett együttes szállt harcba a helyezésekért. Ezt a rendezvényt majd augusztusban bonyolítjuk le — mondta Káposzta József, a százhúsz tagot számláló oromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, és hozzátette, hogy a laktanyát önkéntes munkával rendbe tették, két bevetésre bármikor alkalmas tűzoltókocsijuk van, a felszerelésük állapota tűrhető, de újításra szükség van.

A tagság készül a bállal egybekötött évi közgyűlésre, melynek időpontja február 22-e, szombat. Ám nem csak ezért lesz érdemes Oromra látogatni, hiszen az idén huszonöt-harminc rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A Malomfesztivál és az Oromiak Világtalálkozója vonzza a legnagyobb tömegeket.


A felújított vasútállomás

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..