A szomszéd már nem vetélytárs

A szomszéd már nem vetélytárs

Lukácsfalván jártunk a Bakos család gazdaságában — A közép-bánáti Lukácsfalvát vizek, halastavak veszik körül, kevés a termőföld. Az ott élők azt mondják, mással nemigen lehetett foglalkozni, mint konyhakertészettel. Jelenleg a lakosság száma ötszáznál kevesebb, és tovább csökken. A családok nem a közeli nagyvárosba, inkább külföldre költöznek. Igaz, még nem számoltak fel mindent, és ez némi reményre ad okot.

Minden héten hét napot dolgozunk

A településen nincs elhagyatott ház, a megüresedett épületeket főleg a fővárosiak vásárolják meg, de csak hétvégeken tartózkodnak a faluban. Az iskola összevont alsós tagozatain, a szerb és a magyar osztályban összesen tíz gyermek tanul.
— Nekem öt unokám van, hárman egyszerre indulnak majd iskolába — közli mosolyogva vendéglátónk, Bakos Katica, aztán arról beszél, hogy a nyár vége nem a legjobb időszak a látogatásra. — A konyhakertészekhez inkább májusban kell jönni, akkor van miben gyönyörködni — mondja, miközben a hatalmas fóliasátrak között kalauzolgat minket. Lassan kibontakozik a családi vállalkozás története.
— A férjemmel 35 évvel ezelőtt kerültünk össze, akkor kezdtünk bele a gazdálkodásba. Egyikünknek sem volt sok köze hozzá, én ápolónőnek tanultam, azt sem tudtam, hogyan néz ki a dohánypalánta. Kezdetben 300 kvadrátos fóliánk és negyed lánc dohányunk volt, de saját földünk még nem. Amit itt látnak, azt harminc személytől vettük meg, minden évben egy keveset, és a tudást is fokozatosan szereztük meg hozzá. Jelenleg 10 ezer négyzetméter fűtött fóliasátorban dolgozunk, a kinti termelési terület 25 hektáros. A hűtőházunkba tíz vagon áru fér el, és ez nagyon jó, mert ebben a hőségben ott tárolhattuk a paradicsomot. A gyerekek itthon maradtak, a lányunk harminc-, a fiunk harminchárom éves, mindketten családot alapítottak. Ez azt jelenti, hogy mi vagyunk hatan, egész évben tíz állandó munkást foglalkoztatunk, idényben pedig 25-30 fő is szorgoskodik nálunk. Minden pénteken fizetünk nekik. Mi meg tudunk élni — summázza három és fél évtized tapasztalatát a gazdasszony.
Védett körülmények között paradicsomot, paprikát, uborkát, salátát, spenótot termelnek, a földeken pedig krumplit, hagymát, burgonyát, káposztát, kelkáposztát, bimbós kelt, dinnyét.
— Ha szép az áru, akkor nem gond eladni. Főleg Nagybecskereken, a nagybani piacon értékesítjük, és megvannak a felvásárlóink, akik már évtizedek óta a mi terményeinket keresik.
Katica elbeszéléséből az is kiderül, hogy az idén sok volt a kártevő, a szárazság viszont nem lepte meg őket, idejében felkészültek rá.
— Lukácson is sokan felhagynak a konyhakertészettel, mert nehéz munka, nincs eléggé megbecsülve. Talán a falu lakosságának a tíz százaléka él ebből. Az eladásban gondot okoz, hogy egyre kevesebben vagyunk. Ha többen kertészkednénk, a nagyobb mennyiséget könnyebben elvinnék a településről. Nekünk a szomszéd nem konkurencia, inkább partner. Mi szeretjük ezt a munkát, még akkor is, ha minden héten hét napot kell dolgozni.

A föld ideköt

Bakos Ervint a földeken találtuk, munkáját félbeszakítva ült le velünk beszélgetni.
— Az idei paradicsomtermés nagyon jól sikerült, habár a korai hidegek kicsit megviselték. Ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal sem gond számunkra az eladása, megbízható vásárlóink vannak. Nálunk a második helyen a káposztafélék állnak, 15 hektáron termesztjük, majd a hagyma és a burgonya következik.
— Mi az oka annak, hogy Lukácsfalván csökken a konyhakertészettel foglalkozók száma? — faggattuk a fiatalembert.
— Talán az ország helyzete, a bizonytalanság... Nálunk a munkát nem becsülik meg, az emberek csalódnak. Azt a pénzt, amiért itt keményen meg kell dolgozni, külföldön egyszerűbben megkeresik. Én nem gondolkodom a kivándorláson, de sokan nemcsak fontolgatják, hanem el is mennek. Elmúlt az az idő, amikor az, akinek nem volt munkája, kertészettel kezdett foglalkozni. Most már sokkal profibb módon kell mindenhez hozzáállni. Régebben a szomszédot is vetélytársnak tekintettük, de most a világ bármely pontjáról akadhat számunkra konkurencia, hiszen az országba bármit be lehet hozni. Lassan az egész világgal kell felvennünk a versenyt, ár és minőség szempontjából is meg kell felelni a követelményeknek. Mi télen sem pihenünk. A betakarítást de-cember 10-éig elvégezzük, karácsonykor tartunk egy kis szünetet, aztán a fűtött fóliasátrakban kezdődik a vetegetés.
Ervin azt is elmondta: a családi vállalkozás javára minden pályázási lehetőséget igyekszik kihasználni — tartományit és köztársaságit egyaránt. Kaptak már támogatást a fóliasátrakra, a vascsövekre, az öntözőrendszer kiépítésére. Azt is megtudtuk, hogy a nyári kánikulában huszonnégy órán át működött az öntözőrendszer, mely percenként kétezer liter vizet fogyaszt. Ez azonban nem drágította meg a terményeket, hiszen az öntözést már eleve belekalkulálják az árba.
Én arra is kíváncsi voltam, vajon a fiatalok hogyan élnek Lukácsfalván.
— Én évente 60 ezer kilométert vezetek, vagyis majdnem mindegy, hogy hol élek, a föld azonban ideköt. Ha viszont szükséges, percek alatt bent vagyunk a városban. Nemrégiben még húsz kilométerre volt tőlünk Nagybecskerek, de amióta megépült a bekötőút, a távolság hét kilométerre csökkent. Lukácsfalvának valamikor 1200 lakosa volt, most már ötszáz sincs. A mi gyermekeink is akarnak sportolni, úszni, és aki ezt meg tudja a családjának teremteni, az maradhat falun. És az is, akinek van munkája. Nálunk sem azt kell nézni, hogy mekkora az évi forgalmunk, hanem azt, hogy annak csak húsz százalékát költhetjük magunkra.

Címkék: Lukácsfalva
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A szomszéd már nem vetélytárs
Bánáti Újság
  • k-ko
  • 2013.03.20.
  • LXVIII. évfolyam 13. szám
A szomszéd már nem vetélytárs
Bánáti Újság
  • B. S.
  • 2012.10.24.
  • LXVII. évfolyam 43. szám
Facebook

Támogatóink