A színészet jó móka

A színészet jó móka

A Kosztolányi-gimnázium leghangosabb folyosójának legvidámabb tantermében jártunk

Ők azok, akik az órák után félretolják a hátsó padokat, hogy aztán másodpercek alatt gimnazistából stoppossá, stopposból kutyává, kutyából Leonce-szá és Lénává változhassanak. Ők a diákszínjátszók, ez a műhely pedig az ő köztársaságuk. Egy kicsike demokrácia, ahol a fizetőeszköz a jó ötlet, a GDP-t pedig jókedvben mérik.

Harmadszor születik előadás a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium drámaszakkörében Kucsov Borisz szabadkai színész kormányzásával. Egészséges káosz uralkodik az iskola egyik félreeső tantermében megtartott próbákon. A készülő előadás kapcsán mi is bekukkantottunk a színjátszókhoz.

Provokatív előadásukkal, a Minden OK — Szabad asszociációk tabuk nélkül című produkcióval tavaly megnyerték a KSZV Legjobb Előadás Díját. A darab olyan kérdéseket feszeget, amelyekről „nem szabad beszélni” — így látja Dimitrov Nikoletta, a csapat egyik színésze:

— A legutóbbi előadásban a tabukra fókuszáltunk. Vannak olyan témák, amelyek nagyon is érdekelnek bennünket, de nem beszélünk róluk. Leginkább azért nem, mert mélyen belénk nevelték, hogy ilyesmiről nem szabad beszélni. Ilyen például a szex is, mely igazán érdekli a kamaszokat, valahol már az életük része, de nem beszélhetnek róla, mert a társadalom azt sugallja, hogy nem szabad. Ezért volt jó, hogy ezekről a témákról mi magunk írtunk és beszélgettünk, mert fontos, hogy valaki kimondja azt, amit egyébként nem volna szabad. Persze nem mindenkinek volt egyformán könnyű megnyílnia, főleg a színpadon, de szerintem sikerült leküzdenünk a félelmeinket a próbák alatt. Valóban nagy buli volt megcsinálni ezt az egészet, és nagyon örülünk neki — meséli ez előadás szereplője. Az első díj fontos visszajelzés volt a csapat számára, hogy megérte keményen dolgozni. Nikoletta szerint egyikük sem azért ment a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére, hogy nyerjen, inkább a színészet csábításában, a barátságban, a közös mókában rejlik a szakkör vonzereje.

A kérdés, hogy mi motivál arra egy gimnazistát, hogy csatlakozzon a diákszínjátszókhoz, éppen annyiféle választ szül, mint ahányan összegyűlnek a keddi próbákon. A legtöbben a profi színészettel is kacérkodnak, mások csak kíváncsiságból néztek be az első találkozókra, aztán beszippantotta őket a jókedv és a felszabadult játék.

Ágyas Ádám az egyik a két fiú közül, aki ebben az évadban bemerészkedett a főleg lányokból álló diákszínjátszó körbe: — Szerettem volna kipróbálni magam a színészetben is. Korábban inkább a zene érdekelt, most, hogy az háttérbe szorult az életemben, úgy érzem, kell az a kis izgalom, amely a színpadon megvan. Kapóra jött, hogy éppen a mi iskolánkban van ilyen lehetőség. A próbákon nagyon szeretem a közös játékokat és valójában mindent. Egy kicsit más szemmel nézem a színházat is, jobban átérzem, jobban belelátok az előadás mögött álló munkába. Persze érdekel a színészet, de nem merem kijelenteni, hogy a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni — nyilatkozta.

Berényi Sarolta a háttérből irányít, ő az, akinek naprakész szövegkönyve van, minden szóra odafigyel, és mindent kézben tart. A dramaturg és rendezőasszisztens tavaly csatlakozott a műhelyhez:

— Szerettem volna egy kicsit kilépni a komfortzónámból. Ez jó alkalom arra, hogy új dolgokat tanuljak. Az, amit itt csinálunk, mindenképpen hasznomra válik, mert bátrabban merek kiállni mások elé, felszólalni a saját érdekemben — mondja Sarolta. Színészettel ugyan nem, de színházzal mindenképpen foglalkozna a jövőben, ahogyan ő mondja, nem a színpadon, hanem a másik oldalon képzeli el önmagát.

Szabó Regina már tudatosan készül a pályára:

— Engem leginkább a színpadon való lét érdekel ebben az egészben. A színház nagyon nagy hatással van az életemre és a mindennapjaimra. Folyamatosan azon kapom magam, hogy olyan dolgokat figyelek, amelyekre a színészetben lesz majd szükségem, vagy olyasmit olvasok, ami a színházhoz kapcsolódik, mást már szinte kézbe sem veszek. Egyszerűen feladatomnak érzem, hogy azt olvassam, azt csináljam, ami egyébként is a hobbim. Szeretnék komolyan gondolkodni a színházról. Egyelőre azért csinálom, mert jó itt lenni és Borisszal dolgozni, aki biztatni ugyan nem biztat bennünket arra, hogy válasszuk ezt a pályát, de nem is beszél le róla senkit. Azt sem mondja, hogy Vajdaságban könnyű megélni, illetve színészként elhelyezkedni, de mivel ő is színész, és mi is szeretjük a színjátszást, nem is igazán mondhat nemet a színészetre mint szakmára — jegyzi meg nevetve Regina.

Kucsov Borisz színművész három éve foglalkozik a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium csapatával. Novemberben látnak hozzá a munkához, és évi egy előadáson dolgoznak.

— Ismerkedéssel kezdjük a közös munkát. Heti egy alkalommal vannak foglalkozások. Erre nemcsak nekem, hanem nekik is szükségük van: megismerjük az új tagokat, egymást. Vannak, akik kilépnek, mert ez a fajta munka nem felel meg az elvárásaiknak, és így lassan kialakul egy állandó társaság, mely aztán el tud kezdeni elmélyültebben foglalkozni egy témával, egy anyaggal. Az elmúlt években legalábbis ez így történt.

A színészek szerint a csapatkapitány nagyon együttműködő, érdekli a fiatalok véleménye, akiknek egyébként van beleszólásuk a folyamatokba, közösen hozzák meg a döntéseket.

— Szerintem úgy működünk — kezdi Regina —, mint egy demokrácia. Persze Borisznak ez nem mindig felel meg (nevet), de azért ad a véleményünkre. Ha ajánlunk valamit, azt legalább megfontolja. Ezután Nikoletta hozzáteszi: — Mindig úgy dolgozunk, hogy Borisz először is megkérdezi tőlünk, éppen mi foglalkoztat bennünket a világgal vagy akár a saját életünkkel kapcsolatban, mi az, ami nekünk nagyon fontos, és ezután választunk témát, előadást.

Az idei darab egy kicsit más lesz, mint a korábbiak, egy konkrét drámával foglalkozik a csapat, Georg Büchner Leonce és Léna című művét viszik színre Lator László fordításában.

— Megpróbáljuk ezt a darabot a saját életünkre rávetíteni, ez a kiindulópont — mondja Regina. — Egyelőre az első két olvasópróbán vagyunk túl, de már látszik, hogy nagyon jó lesz ez a darab — teszi hozzá a Valerio figuráját alakító Ágyas Ádám, aki szerint az ő karaktere egy laza, beszólogató srác, a nézők is szeretni fogják.

Kucsov Borisz az előadással kapcsolatban elmondta, a szövegben is sok lesz az aktuális utalás, a fiatalos pörgés. A darabválasztással igazi kihívás elé állította a csapatot:

— Úgy éreztem, most egy kicsit mélyebben foglalkozhatnánk a színházzal, hogy ők is és én is kipróbáljuk magunkat valami újban, hiszen ez nekem is egy viszonylag új terület, rendezőként még nem próbálkoztam ehhez hasonló előadással. És ez persze a színészeknek is jó alkalom arra, hogy kipróbálhassák magukat egy komolyabb, kevésbé kötetlen műfajban.

Borisz az akadémia elvégzése után szinte azonnal belekezdett a kosztolányis diákszínpad megalakításába/felélesztésébe. A gimnáziumban korábban is működött már színjátszó kör, de a drámaszakkör feltámasztásának ötlete a színész megkeresésével egyidejűleg a diákok részéről is megfogalmazódott, akik végül Tóth Ágota magyartanárnő közvetítésével találtak rá mostani mentorukra. A kettős akarat mentén a drámakör végül beindult, majd meghozta az első sikereket is. Sehol ennyi lelkesedés, kreatív energia és színházszeretet nem koncentrálódott még egy helyiségben, mint keddenként a Kosztolányi Dezső Gimnázium leghangosabb folyosójának legvidámabb tantermében. Aki nem hiszi, győződjön meg róla! Elég csak a portáig menni, és máris megcsap bennünket a Föld legtermészetesebb energiaforrása, a középiskolások diákszínjátszó erőműhelye.


Szerda Zsófi felvételei

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A színészet jó móka
Fiatalok Fiataloknak
  • 2020.05.24.
  • LXXV. évfolyam 21. szám
A színészet jó móka
Fiatalok Fiataloknak
Facebook

Támogatóink