* Mióta szolgál az Úr házában?

— 2013. augusztus 8-a óta végzem ezt a tevékenységet. Véletlenül történt az egész, habár tudom, hogy véletlenek nincsenek. Az előző sekrestyés betegség miatt külföldre távozott, és ekkor a lányom azt mondta, jót tenne nekem, ha én látnám el a templomi szolgálatot. Valójában a jóisten hívása volt, hogy segítsem Károly atyát, és én engedelmeskedtem neki. Sok apróság van, melyre figyelnem kell. Egy év után már ismerem a húsvét, a karácsony és a különféle ünnepek menetrendjét, de kezdetben nem tudtam tanácsot kérni. Aztán az Atya mindenben segített, és mellém állt.

Ez a jóisten áldása. Mindig kapok annyi erőt, hogy végezhessem a feladatom, a gyerekeim, a testvérem és az unokák is el szoktak jönni, illetve még néhány helybéli asszony segít a takarításban.

Addig tervezek itt szolgálni, ameddig van erőm. Ha egy kicsit megbetegszem is, elviselem, ez a keresztem, és viselem, ameddig kell. Harmincnégy évig voltam takarító az óvodában, azután a férjem elhunyt, és szükségesnek éreztem, hogy valami hasznosat csináljak. Ez a munka értelmet ad az életemnek, persze a gyerekeim és az unokák mindig velem vannak. Az Istennel és velük semmi sem nehéz. Nem mondom azt, hogy nem vagyok fáradt, de szombat délután jó úgy visszanézni a templomra, hogy a heti feladatokat elvégeztem, és jöhet a vasárnapi szentmise.

Erzsi néni a harangozói feladatot is ellátja. Rövid beszélgetésünk során útravalót kaptam, hogy honnan is lehet erőt meríteni a mindennapokhoz. Ha az ember keres, akkor talál, és ha kér, akkor kap, a harmadik alapvető dolog pedig, hogy ha kopogtat, akkor ajtót nyitnak néki.

Fiatalon még nem annyira foglalkoztam vele, hogy milyen lesz idősebb fejjel visszatekinteni a múltra, de azt hiszem, ha a köztünk élő, dolgukat végző emberek lámpásként világítanak, akkor van kihez fordulni tanácsért, és a vége felé majd azt mondhatom, mondhatjuk, hogy minden megérte.