Kilenc hónappal karácsony előtt a szeplőtelen fogantatást ünnepeljük. A hagyomány szerint ekkor vitte meg Gábor főangyal a hírt Máriának, hogy gyermeket fogant, és fiút fog szülni. Valószínűleg már a 620-as években megemlékeztek erről a napról, de csak 692-ben említik először, amikor a trullai zsinat helyesnek ítélte a nagyböjtben való ünneplését. A Müncheni kódex naptárában úgy szerepel, mint Máriának hirdetete napja, a szegedi eredetű Lányi-kódexben Testfogadó Boldogasszony, az Érdy-kódexben Asszonyunk Szűz Máriának szeplételen foganatja, a lőcsei kalendáriumban Boldogasszony fogadása, a moldvai csángó Gajcsánában azonban már úgy említik: Gyimőcsótó. Az ünnep jellegzetesen magyar elnevezése (Gyümölcsoltó Boldogasszony) gyönyörű, ám többet jelent egyszerű névnél, népszokások sokasága kapcsolódik ehhez a naphoz.

A gazdák például már évszázadok óta ezen a napon oltották először a fákat. A hiedelem szerint ugyanis így a fa olyan gyümölcsöző lesz, mint Szűz Mária méhe. Még akkor is, ha alkalmanként a kemény fagyok miatt nem kezdhették meg a metszést, egy-egy kis vágást azért ejtettek. Érdekesség, hogy a göcseji archaikus néphit szerint amelyik fát ezen a napon oltották be, azt nem volt szabad kivágni vagy metszeni, mert a hiedelem szerint „vér folyik ki belőle”. Azt tartották, hogy aki kivág egy ilyen fát, az megvakul, a halála után pedig elkárhozik. Ez a cselekedet ugyanis annyit tesz, mintha embert ölt volna. Ezeknek a fáknak maguktól kellett elkorhadniuk, kidőlniük — még nyesegetni, tisztogatni, felmetszeni sem volt szabad őket.

A Magyar Katolikus Lexikon érdekességként egy mondát is megemlít: „Nagykanizsa mellett van az előkelő Inkey család barokk, szépen felújított kápolnája. A legenda szerint az egyik Inkey báró féktelen gőgjében elhatározta, hogy épp Gyümölcsoltó Boldogasszony napján vágatja ki legszebb gyümölcsfáit. Amikor azonban a legelső kivágására sor került, hatalmas sereg hangya bújt elő a tövéből. Rámászott a báróra és rágni kezdte a tagjait. Hiába zárkózott be előlük a szobájába, szenvedéseibe belepusztult, és fölravatalozták. Reggelre azonban már csak a csontjai maradtak meg a koporsóban. A család engesztelésül építtette a kápolnát.”

Sokkal jelentősebb — és szebb — szokás fűződött ehhez a naphoz az asszonyok számára. A hiedelem szerint ugyanis az az asszony, aki ezen a napon együtt hált a férjével, biztosan teherbe esett. Sőt, arról is vannak feljegyzések, hogy a sokáig meddőnek hitt asszonyok ezen a napon buzgón imádkoztak a Szűzanyához segítségért, gyermekáldásért, és könyörgésük bizony sokszor meghallgatásra talált...