A demográfiai sajátosságokat vizsgálja, doktori értekezését is ebben a témakörben írta.

Mint mondja, már gyerekkora óta érdeklődik a történelem és a földrajz iránt, a magyar történelem, illetve a Kárpát-medence etnikai-felekezeti viszonyai pedig igen hangsúlyos területek lettek számára. Szerinte a határon túli magyarság kérdésköre már a trianoni békeszerződés aláírása (1920. június 4.) óta foglalkoztatja a felelősségteljesen gondolkodó magyar embereket.

— Mivel nem szeretem a politikát, és amikor csak lehet, kerülöm, inkább a népesedéstörténeti, illetve demográfiai kérdések vizsgálata került az érdeklődésem középpontjába. A számok kíméletlenül őszinték…

* Összehasonlítva az elcsatolt területeket, demográfiai szempontból hol a legsúlyosabb a helyzet?

— Sajnos kijelenthetjük, hogy már hosszú ideje számbeli csökkenés jellemzi mind a hét határon túli magyar közösséget. A mértékben azonban vannak eltérések. Részben érthető okok miatt a kisebb magyar közösségek vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben, tehát a muravidéki, a várvidéki (őrvidéki) és a horvátországi magyarság, függetlenül attól, hogy Magyarország kapcsolata jónak mondható Szlovéniával, Ausztriával és Horvátországgal. Ezekben a közösségekben véleményem szerint az asszimiláció, főképp a vegyes házasságok elterjedése, valamint a vegyes házasságokból származó gyermekek identitásának kérdése a legnagyobb gond.

* A magyarság népességcsökkenésének okai hasonlóak? Vagy vannak egy-egy nemzetrészre jellemző sajátosságok?

— Bizonyos jellemzők megegyeznek, bár — ahogy már említettem — a mértékek eltérőek, de vannak specifikus, egy-egy területre jellemző sajátosságok is. A muravidéki magyarság esetében főképp a vegyes házasságok, illetve a nyelvi asszimiláció a legnagyobb probléma, ám Erdélyben, különösen a Székelyföldön ez nem igazán jellemző. A Székelyföldön ritkák a magyarok és románok között létesült házasságok. Egyszersmind az erdélyi magyarságra, akárcsak a délvidékire, jellemző a migrációs veszteség. A felvidékiek körében az elvándorlásnak nincs nagy jelentősége, ellenben a politikához kapcsolódó nemzetiségváltási folyamatok annál markánsabbak. Mind a hét területen közös jellemző a természetes fogyás.

* 2008-ban védte meg PhD-értekezését, melyben a többi közt a 2002. évi népszámlálási adatokra hivatkozik. Követi-e a demográfiai változásokat a Délvidéken?

— Igen, szűkebb értelemben a délvidéki magyarság demográfia sajátosságai, valamint a Bánság népesedéstörténete iránt érdeklődöm. A PhD-értekezésem megírása óta már volt egy újabb szerbiai népszámlálás, 2011-ben. Igyekszem a legfrissebb adatokat begyűjteni, ez azonban nem mindig egyszerű. A szlovákiai statisztikai adatok a legteljesebbek, ott már publikálták a településsoros — nemzetiségi és felekezeti statisztikai — adatokat is. Egyébiránt 2011-ben Ausztria és Szlovénia már áttért a regiszter típusú népszámlálásra, vagyis nyilvántartásokból követik nyomon a népesség számbeli változását. Ez sok szempontból praktikus, de az etnikai-felekezeti, illetve fogyatékossággal/egészségi állapottal kapcsolatos kérdéseket — szenzitív voltuk miatt — így nem lehet vizsgálni. Ezért csak becsült adataink vannak a várvidéki (őrvidéki) és a muravidéki magyarság lélekszámáról. Az ukránoknál már 2001 óta késik a népszámlálás lebonyolítása. A horvátok már 2001 óta nem közlik a településsoros adatokat, csak községek (općina) szintjén. A 2011. évi romániai és szerbiai adatsorokat sem publikálták még teljes egészében.

* A könnyített honosítás vajon mennyire befolyásolja az elvándorlást?

— Őszinte leszek, a politikával kapcsolatban szkeptikus vagyok — mind magyarországi, mind délvidéki vonatkozásban. Szerintem a határon túli magyarság kihívásait helyben kellene megoldani. Magyarországnak rövid távon előnyös lehet a határon túli magyarság „bevándorlása”, mivel leárnyékolja a népességfogyást. (Ahogy tette például az 1990-es években is…) Ez azonban hosszú távon nem oldja meg a bajt, viszont a határon túlt meggyöngíti, bizonyos területeket akár ki is „üríthet”. És mivel nincs vákuum, az elvándorolt magyarok helyére más népelem fog érkezni, tovább rontva az eddig is rossz nemzetiségi-felekezeti sajátosságokat. A magyarság teret veszít, már csak — például építészeti — emlékei maradnak…

* Ön több vajdasági településen is járt, kutatott. Hány faluban fordult meg, és mit tapasztalt?

— Elsődlegesen a történelmi Torontál vármegye 213 települését kerestem fel személyesen, valamint a trianoni békeszerződés aláírása után létesített, jobbára szerbek által lakott falvakat. A Bánság területén a magyarság számbelileg mindig is a románok, a szerbek és az azóta eltűnt németek mögött állt. A magyarság helyzetét a trianoni békeszerződés megkötése, valamint a délszláv és a román állam területén való megmaradás tovább nehezítette. A Bánság szerbiai részén hatalmasak a gondok, mivel a magyarság többsége eleve szórványban él. A délvidéki — így a „bánáti” — magyarság túlnyomó hányada a római katolikus felekezethez tartozik, ezért az állami (népszámlálási) és az egyházi adatok bizonyos szinten harmonizálnak egymással. Egyre kevesebb gyermek születik (csökken a keresztelők száma). A házasságkötések száma is visszaesőben van, mi több, előfordul, hogy egy pár már elszármazott a faluból, csak a házasságkötési ceremónia miatt tér vissza, de tartósan már nem a Délvidéken él, hanem az anyaországban vagy Nyugat-Európában. A temetések (halálozások) száma viszont jelentős növekedést mutat. Mivel a fiatalok elvándorlása miatt csak az idősebbek maradnak helyben, nem lehet csodálkozni a kedvezőtlen mortalitási (halálozási) adatokon. Egy-egy magyar faluba betérve sok esetben sajnos szépen látszik, hogy mely házak állnak üresen a magas elvándorlási hajlandóság miatt. A gaz felveri az ingatlan környékét, valahol pedig már össze is dőltek vagy összedőlőben vannak a házak. Munkalehetőség nem sok van, ráadásul a kevés gyerek miatt egyre több helyen veszélybe került a magyar nyelvű oktatás. Reményik Sándor, a költő már hosszú évtizedekkel ezelőtt megmondta: az iskolára és a templomra vigyázni kell, ez a magyarság megmaradásának záloga. Különösen a szórványban.

* Ha ebben az ütemben fogy a határon túli magyarság, akkor lehet-e jövőképe?

— Jövőkép biztosan lesz, csak nem mindegy, hogy milyen. A délvidéki magyarság esetében 1991-től kezdtek felgyorsulni az események. A délszláv háború és a nyomában járó — főképp gazdasági — kilátástalanság apátiába taszította a délvidéki magyarság jelentős részét. Ennek nyomait úton-útfélen tapasztalni lehet. Ne felejtsük el, a délvidéki magyarság 1991-ig viszonylagos jólétben élt, ám a délszláv háború alatt és után kemény küzdelmet kellett folytatnia a szülőföldön való megmaradásért. A fizetés és a nyugdíj hosszú hónapokig késett. Sokan utcára kerültek, a munkanélküliség hétköznapi jelenség lett. A magyar családok létbizonytalansága megnőtt, mindenki úgy tartotta el magát, ahogy tudta, nem ritkán feketemunkából. Szerbia maga is demográfia problémákkal küzd, ezért nem valószínű, hogy meg tudja oldani a magyarság legégetőbb gondjait. A fiatalok ezt már nem várják meg. És nemcsak a szórványból, hanem már a tömb területéről is elvándorolnak. A Szegeden tanuló délvidéki hallgatóimat mindig megkérdezem a jövőről, és sokan azt válaszolják, nem akarnak visszatérni a Délvidékre. Nincs perspektíva. Sokkal vonzóbb számukra Budapest vagy még inkább a Nyugat.

* Létezik-e megoldás?

— Bár jós lehetnék, és biztosat, főképp jót mondhatnék! Azt tapasztalom, hogy akik próbálnának tenni valamit, és visszatérnek, azok bizonyos idő elteltével rájönnek, hogy egyszerűen kevesek a feladathoz. Pedig sokszor kiváló képességű személyekről van szó. Nem egyszer apátiába süllyednek a csalódások miatt. Ettől függetlenül keményen igyekeznek helytállni azon a területen, ahova a sors rendelte őket. Például az egyházi pályán, az oktatásban stb. Egy bácskai római katolikus paptól hallottam egyszer azt, hogy „nem mondhatom a híveknek, hogy menjetek, mert 30-35 év múlva már nincs tovább”. Tartani kell a lelket az emberekben! Nyilvánvalóan orvosolni kell a megélhetési gondokat, de leginkább a délvidéki magyarokat sújtó fásultságból kellene kimozdulni. A bénító apátia leküzdése az elsődleges feladat! Viszont összefogás nélkül ez nem sikerülhet… Továbbá az iskolára és a templomra vigyázni kell!