Amit még néhány évtizeddel vagy csupán egy-két évvel ezelőtt igaznak hittünk — mert a tudomány akkori állása szerint elfogadták —, arról mára kiderült, hogy nem igaz. Talán nincs is ebben semmi új, hiszen így volt ez évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt is. Az emberi civilizáció kialakulásával kapcsolatban is mindig újabb felfedezések és leletek látnak napvilágot. Magáról az emberré válásról is keveset tudunk, és folyamatosan újra kellene írni a tankönyveket bizonyos felfedezések után.
Az új kutatási módszerek olyan tényeket tártak fel, amelyek arra engednek következtetni, hogy a civilizáció a bolygónkon jóval előbb kialakult, mint ahogyan azt eddig az iskolában tanították. A kormeghatározás módjainak és általában a kutatási eszközök technológiai fejlődésének köszönhetően a tudomány a jövőben valószínűleg olyan áttöréseket hoz, amelyek olyan eredményekkel kecsegtetnek, hogy sokkal többet tudunk majd meg múltunkról és történelmünkről.
Emberi civilizáció már sok ezer évvel ezelőtt is létezett. Ismert tény, hogy történelmünk folyamán több típusú emberi civilizáció felemelkedése és bukása zajlott már le. A kutatások eredményei alapján arra következtethetünk, hogy az emberi civilizációk egymáshoz hasonló, szinte szabályszerű fejlődési pályát járnak be. A kialakulásuk után az „életképesebb” modellek felemelkedtek, egy ideig a csúcson voltak, általában úgy tűnt, hogy ez lesz a tökéletes berendezkedés. Azután a romlás jelei mutatkoztak, amit átmenetinek véltek, és amikor a romlás fokozódott, a civilizációk bomlásnak indultak. Végül szétestek, megsemmisültek.
A történelmi tapasztalatokból tudjuk, hogy mi lesz az olyan társadalmakkal, amelyek túlnyújtózkodnak az erőforrásbázisukon: végül elbuknak. A rendelkezésünkre álló tanulmányokban múltbeli kultúrák tucatjait dokumentálják a szerzők. Ezek a kultúrák pedig rendre azért kerültek a történelem „roncstelepére”, mert elfogytak erőforrásaik. Például az ősi maják szépen prosperáltak évszázadokon át Közép-Amerikában, miközben Európa a sötét középkor „butaságaitól” szenvedett. Nyilván egyik és másik társadalom bölcsei is azt hihették, jó úton járnak. Vagy voltak olyanok is, akik arra figyelmeztettek, hogy téves uralkodóeszmék mentén szerveződnek, és össze fognak omlani?
A maják is egy nem megújuló erőforrásra alapozták a saját civilizációjukat. Esetükben ez a trópusi talaj volt, melynek sérülékeny termékenysége nem tudta hosszú idő távlatában is lehetővé tenni az intenzív kukoricatermesztést. Ezen az ingatag alapon azonban a maják egy rendkívüli civilizációt építettek asztronómiával, matematikával, szépművészetekkel, építészettel és egy olyan naptárral, amely valójában pontosabb volt, mint a miénk ma. Mindez azonban nem mentette meg őket. A civilizáció összeomlott, amikor a termés elégtelen kezdett lenni. A társadalom széthullott, a városokat benőtte az őserdő.
A párhuzam mélyebben is meghúzható modern korunkkal. A majáknak (is) voltak más lehetőségeik. A kukoricáról átválthattak volna fenntarthatóbb terményekre. Olyanokra, amilyeneket a szomszédos népek termesztettek. A kukorica azonban a maja politikai ideológia egyik meghatározó központi eleme volt. A maja vezetők a terméscsökkenésből kialakuló válságra háborúk elindításával reagáltak. Más városok termőföldjeinek és kukoricájának megszerzése lett a cél, ebben látták a megoldást gondjaikra. Saját hanyatlásukat és a civilizációjuk alapjaiba kódolt bukásukat csak ki tudták tolni az időben, de elkerülni nem sikerült. Most dől el, hogy tanultunk-e mindebből, vagy hagyjuk, hogy a folyamatok megismétlődjenek.
Illusztráció (Pixabay.com)
