Andrea 2013-ban ismerkedett meg a párjával, akivel ma már boldog házasságban élnek. Mivel otthon nem kapott munkalehetőséget, a párja kezdeményezésére Norvégiába költöztek.

— Nagy volt bennem a kalandvágy, és akkor még nem volt a fejemben az a terv, hogy letelepedünk a skandináv országban. Nem ismertem a kultúrát, a mentalitást, a norvégot egyáltalán nem beszéltem, ezért angolul kommunikáltam az itteniekkel, és szerencsére Norvégiában sokan beszélik ezt a világnyelvet. Igyekeztem mielőbb elsajátítani a norvégot, ezért nyelviskolába jártam, és nyelvtankönyvekből, az internetről tanultam. A nyelvtudás hiánya miatt hátrányból indultam a munkába állást illetően. Középszintű nyelvtudással, ám diploma nélkül el lehet helyezkedni például asszisztensként az óvodában. Ez nekem is sikerült, illetve takarítói munkákat vállaltam. Az első komolyabb munkahelyemre majdnem három évvel ezelőtt kerültem be, jelenleg is itt dolgozom. Ez egy 1—10. osztályig tartó általános iskola, ahova körülbelül 450 diák jár, és minden évfolyamon két osztály van, 9.-ben és 10.-ben pedig három osztályra osztják a 30-40 diákból álló csoportot — tudtuk meg Andreától.

Andrea hazaért

Norvégiában, ha az iskola költségvetése megengedi, akkor úgynevezett tanárasszisztenseket alkalmaznak, akik a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkoznak a napköziben, viszont amikor nincs napközi, akkor az osztályokban látják el a kisegítői munkát. Hatalmas előny, ha egy osztályban két felnőtt tud dolgozni. Andrea magyar tannyelvű tanítóképző karos diplomáját elismerték, így most már ő is tanárként tevékenykedik az intézményben. Mivel belelátott az itthoni oktatási rendszerbe is, a különbségekről kérdeztem.

— Negatívumnak tartom, hogy az 1. osztály megkezdése előtt nincs tudásfelmérés, így nem derül ki, hogy a gyerek beiratkozhat-e az iskolába, vagy várnia kellene egy évet. Az is megosztó, hogy itt nincs buktatás, ezért megesik, hogy valaki 4. vagy 5. osztályban még nem tud rendesen olvasni, az előnye viszont az, hogy senki nem érzi magát kiközösítve. Nincs osztályozás, pontosabban leíró osztályozással értékeljük a diák szorgalmát, fejlődését. Ami viszont hatalmas pozitívum a norvég oktatási rendszerben, hogy a gyerekek 1.-től 4. osztályig nem viszik haza magukkal a tankönyveket, füzeteket, hanem mindenki kap egy iPadet, és otthon ezen oldja meg a házi feladatot, illetve ezen olvas. Nem kapnak mindennap házi feladatot, hanem egy hétre adjuk ki a házit, így ennyi idő van megcsinálni. Meglehetősen kevés munkafüzettel dolgozunk, inkább fénymásolunk. Az intézmények fel vannak szerelve, és olyan nem fordulhat elő, hogy a tanár a saját fizetéséből vásárol meg valamit az órákra. A diákok számára az oktatás ingyenes, csupán a napközi fizetős. Ez utóbbira nagy szükség van, az óriási távolságok miatt ugyanis nem biztos, hogy a nagyszülők be tudnak segíteni a gyerekvigyázásba. Norvégiában nagyon szabadelvűen vannak nevelve a gyerekek, gyorsan önállósodnak, és a felnőttek igyekeznek a praktikusságra tanítani őket.

A skandináv népekről az a közhiedelem él, hogy rendkívül zárkózottak, nehezen kötnek barátságot, meglehetősen szűkszavúak, és nem ütik az orrukat más dolgába. Jogosan merült fel tehát bennem a kérdés, hogyan fogadnak be a közösségükbe egy Szerbiából érkező embert.

— Egyszerűbb volt azt mondani nekik, hogy Magyarországról jöttem, és csak később magyaráztam el, hogy Szerbiában születtem, és a magyar az anyanyelvem. Erre rácsodálkoznak, nem tekintenek rá negatívumként, és soha nem éltem meg azt, hogy rossz szemmel néznek rám. Azt kell tudni a skandináv emberekről, hogy nagyon befogadóak, és ha a híradóban hallanak valamilyen negatív történésről, akkor nem kezdenek el ujjal mutogatni, hogy ezt a bevándorlók vagy a migránsok tették. Vádaskodás helyett inkább sajnálják a másikat, és tudvalevő, hogy a norvég állam nagymértékben támogatja a szegény országokat. Például a mi iskolánkban szinte állandó jelleggel gyűjtünk egy afrikai iskolának, a pénzből az ottani tanárok fizetését tudják fedezni.

Egy mesebeli táj a sok közül

Köztudomású, hogy Norvégiában rendkívül borsos árat kell fizetni az alkoholtartalmú italokért, és hétköznap tilos is ennek a szenvedélynek hódolni. Andrea arról is mesélt lapunknak, hogy mi drága még az északiaknál.

— Nagyon sokba kerül a dohány, a hús és az üdítők, ezért az emberek egy része átjár Svédországba vásárolni, mert ott kisebb adót számolnak ezekre a termékekre. A szolgáltatásokért is vastagon bele kell nyúlni a pénztárcába, egy fogfúrásért 300-400 eurót is elkérhetnek. Egy hajvágás 50 euróba kerül, a hosszú haj festése 250 eurónál kezdődik. Az albérlet is drága, a fizetés egynegyedét vagy egyharmadát elviszi.

Andrea és férje olyannyira megszerették a skandináv kultúrát, hogy házat is vásároltak Norvégiában, és nem tervezik a hazaköltözést. A tanítónő elmondta, annyi energiát és időt belefektettek az ottani életbe, hogy úgy érzi, nem tudná még egyszer elölről kezdeni egy másik országban, Szerbiába pedig nem térne vissza.

— Itt sajnos nem lehet olyan szoros emberi kapcsolatokat kialakítani, mint otthon a gyerekkori barátokkal, itt főként kollégáim és munkatársaim vannak, a hozzám legközelebb álló személy sem norvég, hanem svéd, de megszerettük az itteni életet, berendezkedtünk. Egyesek összekeverik a jólétet a boldogsággal, és ezért titulálják Norvégiát a világ egyik legboldogabb országának. Sokan nem tudnak jól bánni a pénzzel, ezért az iskolában bevezetik majd a gazdaságtan tantárgyat is. Nagyon meglepődtem, amikor azzal szembesültem, hogy milyen sok válás van ebben az országban, tehát nyilván itt is megvannak a nagy problémák. Az már egy másik kérdés, hogy a norvég emberek nem panaszkodnak, nem zsörtölődnek minden apróságért, van egy fegyelmezettség a magatartásukban. Alapjában pozitív emberek, akik rengeteget sportolnak, tesznek az egészségükért, és igyekeznek óvni a környezetüket. Már gyerekkorban tudatosítják az emberben azt, hogy nem szennyezzük a természetet a szemetünkkel. Máshogy szocializálódnak a norvég gyerekek, és ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy milyen felnőttekké válnak.