Nosztalgikus érzés volt számomra nézni őket, eszembe jutott a keményített alsószoknyák órákon át tartó vasalása, a fitneszedzésekkel felérő próbák, a cipők suvickolása, a gyöngysorok igazítása, a mosolyok és az édes fáradtság. Mert ilyen érzés néptáncolni. Ilyen is. Aki egyszer néptáncos volt, egy kicsit mindig az marad. Főleg, ha olyan táncegyüttesekbe csöppen, mint a Cirkalom vagy az óbecsei Szelence, hogy haza is beszéljek, és hát mi is Kisimre Árpád kezei alatt edződtünk, aki Savelin Lászlóval huszonkét éve irányítja az ünneplő Cirkalom Táncegyüttest. A topolyai Kodály Zoltán Művelődési Központban indult a csoport, Brezovszki Eszter vezetésével. Sok száz táncost, több generációt neveltek ki, jelenleg öt csoportban dolgoznak, heti három háromórás próbával. És szerintem minden vajdasági szurkolt nekik, hogy a 2014. évi Fölszállott a páva népművészeti vetélkedőn végül győztesként kerüljenek ki. Az ünnepi műsorban Topolya polgármestere, Szatmári Adrián szólt a nézőkhöz, majd mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke köszöntötte az ünneplőket.

Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke

— A Cirkalom táncegyüttes tagjai hírvivők a nagyvilágban. Ha róluk szólunk, szülőföldünkről beszélünk. Tudják, mi a habarcs, ami összetartja a közösséget. Vezetői tudják, hogy a népi kultúra milyen összetartó erő, de azt is, mi az a hűség a felnevelő tájhoz s ahhoz a szellemiséghez, mely közösségben létezik és közösségben gondolkodik. Az együttes kiemelkedő és rangos tagja annak a népművészeti közösségnek, amely a néptáncot nemcsak anyanyelvnek vallja, hanem anyanyelvként használja is, azt hirdetve, hogy ebből az anyanyelvből ugyanúgy lehet kortárs táncművészeti alkotásokat is létrehozni. Vezetőinek, koreográfusainak, szakembereinek mindig fontos céljuk volt a Kárpát-medence táncainak felkutatása, bemutatása, hogy a jövő generációi is élhessenek nemzeti kulturális örökségünkkel.

A műsorban fellépett még a topolyai Csiripiszli Táncegyüttes és a csömöri Csicsörke Táncegyüttes is, illetve a táncosokat kísérő Fokos és Csalóka zenekar is. 

Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna meghatározó tagjai a Cirkalomnak. 

— A Cirkalomról mindig az jut eszembe, hogy ez a mi nagy családunk, mellyel szinte többet vagyunk, mint a szűk családi körünkkel. Számomra talán mindig az volt a legfontosabb, hogy irányt mutassunk a fiataloknak. Megmutassuk nekik, hogyan lehet a néptáncot, a népművészetet úgy életben tartani, hogy az színpadi körülmények között is mindenki számára élvezhető legyen. A mostani gálaműsoron két minősítős műsorunkat mutattuk be. A táncegyüttes ugyanis kétévente részt vesz a budapesti Martin György Néptáncszövetség és a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont által szervezett Bemutatószínpadon, ahová egy szerkesztett műsorral kell készülni, egy egybefüggő, 30-35 perces, folyamatos táncprodukcióval. Ezt értékelik, s ez alapján lett a Cirkalom tizenkétszer kiválóan minősült tánccsoport. Annyi a baj ezekkel a műsorokkal, hogy ezután nincs lehetőségünk hol bemutatni. Hát mi ezt szerettük volna életre kelteni, úgyhogy a Csáky Lajos Általános Iskola tornaterméből színházat varázsoltunk.

Kisimre Szerda Anna a legszívesebben a közös utazásokra emlékszik vissza.

— Számtalan jó hangulatú utazás és fellépés áll mögöttünk. Az erdélyi, felvidéki utak nagyon emlékezetesek, vagy a fellépések a Művészetek Palotájában, ezek mind meghatározóak, és még jobban összekovácsolnak bennünket. De felsorolhatnám egyesével minden közös percünket. Rengeteg nevetés, szórakozás és persze tánc, tánc, tánc. Ami a legmeghatározóbb, az mégis az összetartás, a barátságok. Generációktól függetlenül sikerül összekovácsolódnia a csapatnak. Szeretünk együtt lenni, együtt táncolni, s ettől válik olyan otthonossá, családiassá ez a tánccsoport. Nagy hangsúlyt helyezünk a tánc mellett az éneklésre is, melyet én gyakorlok a csapattal, s azt hiszem, nagyon magas szintre sikerül ezt fejleszteni. Még azoknál is, akiknél talán eleinte nincs meg minden énekhangi adottság. A sok gyakorlás által ők is úgy meg tudják tanulni az énekeket, hogy közösen előadva azok úgy szóljanak, ahogy kell.

Sörfőző Szügyi Judit és férje, Sörfőző Kornél is itt táncolnak már hosszú évek óta.

— Mi itt ismerkedtünk meg a férjemmel, úgyhogy őt is a Cirkalomnak köszönhetem. És még nagyon sok mindent. A tánc az életünk része lett. Ha próbanap van, megyünk. Ez persze a nagymamák segítsége nélkül nem lehetne ilyen könnyen kivitelezhető, de így megoldjuk. Az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. És mi erre szeretünk időt szánni. Szerintem a tánc nincs korhatárhoz kötve, ez egy életforma. Én nem is tudom elképzelni, hogy valaha is abbahagyom. Most egy kötött műsort mutattunk be, ilyenkor a legnagyobb kihívás az átállások zökkenőmentes kivitelezése. Főleg a női tánckarnak, mert számára ez ruhacserével is jár. Ebből a nézőnek semmit sem szabad észrevennie, mindennek olajozottan kell működnie, úgyhogy a viseletben való próbák ilyenkor gyakoriak.

Vituska Albin egy ideje már nem táncol, most lánya, Vituska Gyöngyvér ropja a felnőttcsoportban.

— Én nagyjából harminc évig táncoltam a Cirkalomban. Ez egy olyan közösség volt, és ma is az, amelyre mindig lehet számítani. Próbán és azon kívül is. Ha valakit hívok, hogy azonnal jöjjön, csak annyit kérdez, a fejszét hozza-e, vagy a pálinkát. Amikor huszonévesek voltunk, Szerbia mindenkivel háborúban állt, nem nagyon lehetett utazgatni, mi azonban a tánccsoportnak hála mégis jöttünk-mentünk. Mielőtt abbahagytam, összeszámoltuk, hogy az előző évben hány fellépésünk volt. Kiderült, hogy 48. Ha egy évben 52 hétvége van, s ezenkívül heti három próba, akkor azt hiszem, kijelenthető, majdnem ugyanannyi időt töltöttem a családdal, mint a Cirkalommal. A táncot hét-nyolc éve hagytam abba, magam sem tudom, miért. Senkivel nem vesztem össze, semmim nem fáj, de azt éreztem, na most. A másik, hogy Gyöngyvér lányom bekerült a felnőttcsoportba, s jól tudom, hogy a tánccsoporton belül vannak olyan dolgok, amelyekről egy szülőnek nem feltétlenül kell tudnia, s ez így van jól. Ha én ott vagyok, egyikünk sem tudja elengedni magát. Gyöngyvér volt az első gyermek a Cirkalomban, úgyhogy ha utaztunk, sorra adták egymásnak a táncosok, alig kellett vele foglalkozni a sok pesztra mellett. Nem vettem részt a műsoron, de tudtam, hogy nagyszerű lesz. Olyan ez, mint a Ferrari márkajelzése. Változik az összetétel, de tudod, hogy mindig minőséget kapsz. Sokan gratuláltak, pedig már nem is táncolok, s ez büszkeséggel tölt el.

Savelin László a Cirkalom másik művészeti vezetője.

— Huszonkét éve vezetjük Árpival a csapatot. Vagyunk mi, negyven felettiek, vannak a harmincasok, a húszasok s a még fiatalabbak. Külön szintet képviselünk gondolkodásban, táncban, s ezt kell úgy összefésülni, hogy ne látszódjon. Van, akinek még meg kell mondani, mi a feladata, van, akinél a rutin és az évek működnek, csak ránéznek egymásra, s tudják, mit kell csinálni. A bodrogközi koreográfiánkban van egy cirkuszos jelenet, ahol már nemcsak néptáncos vagy, hanem egy kicsit színész is. Oda önmagad kell beletenned, karakterek kellenek. És nálunk jócskán vannak kiforrott egyéniségek. Annak idején Brandl Feri lejött Dunaszerdahelyről tanítani, ő mondta, hogy egy szintet elérni nem nehéz, de megtartani igen. Nem lehetünk átlagosak, hiszen olyanból sok van. Meg kell tartani egy szintet, még ha ehhez egy picit mazochistának kell is lenni. A közönség tapsa kárpótolni fog.

Arra a kérdésre, mit szeret a néptáncban, ezt válaszolta:

— Annak idején a társaság miatt kezdtem. Lassan megismertem a tájegységek táncait, elértem a csikókort, és minden létező legényeset meg akartam tanulni, virtuózkodni. Aztán barátnőm, feleségem lett, megnyugodtam, elkezdtem a páros táncokat élvezni. Most ott tartok, hogy saját magam és a közönség szórakoztatására táncolok. Amikor megszólal a zene, mindent elfelejtek. Olyan ez, mint egy sebes patak. Ha beleléptél, nem tudsz belőle kilépni. Volt, aki tegnap megszólított, hogy nem érti, hogyan bírunk így táncolni, ekkora hassal. (Nevet.) Nem tudom megmagyarázni. Megszólal a zene, s nem gondolkozom, csak táncolok.

Hát kedves cirkalmasok, táncoljatok még legalább harmincszor harmincöt évig — vagy még tovább!