Csomakőrös Romániában, Kovászna megyében található, a falu a Kőrös patak partján fekszik. A település neve eredetileg egyszerűen Kőrös volt, az elnevezés mai formája 1904-ben jött létre Kőrösi Csoma Sándor (1784—1842) nyelvtudós, Kelet-kutató emlékére, aki itt látta meg a napvilágot. A neves szülöttnek szobrot állított a közösség, a kultúrotthonban levő emlékszobában a tibetológusnak szentelt kiállítás tekinthető meg, azon a helyen pedig, ahol egykor a szülőháza állt, emlékházat hoztak létre.
Kőrösi Csoma Sándor a magyarok őshazáját kereste, de világhírét a tibeti nyelv, történelem és kultúra kutatójaként szerezte meg. 1784. március 27-én a család hatodik gyermekeként született. Apja a székelyek hagyományos foglalkozását űzte, határőr volt, de mivel a gyermek kimagasló tehetségére már a helyi általános iskolában fény derült, elhatározta, gondoskodik a fia továbbtanulásáról. Így került Sándor 1799-ben a híres nagyenyedi Bethlen-kollégiumba. Bebizonyosodott, hogy nyelvzseni is, hiszen elsajátította a héber, a francia, a szász és a román nyelvet. Filozófiai és teológiai tanulmányai mellett elmélyült a magyar őshazával kapcsolatos elméletekben, majd 1815-ben ösztöndíjjal a Göttingeni Egyetemre került, s egy ismeretség révén arabul és törökül is megtanult.
Amikor visszatért Nagyenyedre, már kialakult benne az 1819-ben megkezdett keleti utazásának a terve, mert úgy gondolta, a magyar őshazát Belső-Ázsiában találhatja meg. Hazáját, Erdélyt a Vöröstorony-szoroson átkelve hagyta el, és soha többé nem tért vissza. Anyagi lehetőségei nagyon szűkösek voltak, ezért az út nagy részét gyalog kellett megtennie. A Balkánon keresztül Egyiptomba jutott, onnan Ciprusra, majd Bejrútba hajózott, és egy karavánnal Bagdadon keresztül Teheránba utazott. Kalandozásának részletes ismertetésétől most eltekintünk, de említésre méltó, hogy 1823 és 1824 között egy nyugat-tibeti kolostorban tanulmányozta a tibeti nyelvet. Ezzel az életútja alapjaiban változott meg, a magyarok őshazáját kereső utazóból ugyanis a tibeti kultúrát tanulmányozó tudós lett. Elképesztően szerény körülmények között, fűtetlen kolostorcellákban élt, majd 1830-ban Kalkuttába költözött. Itt könyvtárosként alkalmazták, feladata a Tibetről szóló könyvek katalogizálása volt, valamint fő műveinek sajtó alá rendezését is megkezdte. Ekkor már neves tudós volt, híre Magyarországra is eljutott, 1833-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834-ben a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagja lett, és ugyanebben az évben kiadták két legfontosabb művét, a tibeti—angol szótárt és a tibeti nyelvtant. Legalább húsz nyelvet ismert, de ezt a számot tovább gyarapította.
1842-ben Tibet fővárosába utazott, hogy a dalai láma könyvtárában kutasson az ősmagyarokról szóló források után. Innen valószínűleg tovább akart menni az ujgurok földjére, Belső-Ázsiába, de a célját már nem tudta elérni. Útközben maláriát kapott, 1842 áprilisában halt meg Dardzsilingben, ott helyezték örök nyugalomra. Síremléke valóságos zarándokhellyé vált.
Kőrösi Csoma Sándor emlékét szülőhelyén is nagy tisztelettel és büszkeséggel őrzik. Születésének, majd halálának 150. évfordulóján a várfallal kerített, valószínűleg a XIV. századból származó református templomban emléktáblát helyeztek el.
A neves tudós mellszobrát Orbán Áron szobrász még az 1950-es években elkészítette Székelyudvarhelyen, de akkor nem kerülhetett köztérre, legalább tíz évig egy műhelyben állt elhagyatottan. 1969-ben a Kovászna Megyei Kulturális Bizottság elkérte a szobrot, hogy Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujában állítsa fel. 1984-ben a kommunista hatalom betiltotta a születése 200. évfordulójának megünneplését, a szabad megemlékezésre csak 1990-től nyílt újra lehetőség. A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület minden év áprilisában Csoma-napokat tart, a rendezvény egyik fénypontja a szobor körüli ünneplés.
Az egyesület a helybeli művelődési ház két termében a nagy utazó életútját és munkásságát bemutató interaktív kiállítást rendezett be, az egykoron leégett szülőházának telkén pedig megépült az elképzelt épület hasonmása, melynek berendezése hűen idézi a kor lakáskultúráját. Falán fémplaketten ez olvasható: Innen indult egy nép árva fia, s egy nagy nemzet vándorának halhatatlansága tért vissza. A ház udvarán faragott kopjafák állnak a Csoma-kutatók és az utazók emlékére. Az impozáns székely kapu elkészítését — tervezés, ácsmunka, motívumok — kovásznai fafaragók vállalták.
Nemcsak a hálás utókor, hanem a természet is megalkotta a maga emlékművét, hiszen a telken, ahova a szülők költöztek a házuk leégése után, még állnak azok a diófák, amelyek árnyékában a kis Sándor játszadozhatott.
A kőrösiek a XX. század elejéig szitakészítéssel foglalkoztak, mely egy nagy türelmet és ügyességet igénylő mesterség volt. Megszűnése után, az 1920-as évektől kezdődően egy másik jövedelemkiegészítő tevékenység, a forgácskalap-készítés honosodott meg a faluban, néhányan még ma is művelik. A Csomakőrösön járók a többi látnivaló mellett egy kalapkészítő műhelyt is megtekinthetnek, melyben a mester a maga készítette forgácsgyalugépen állítja elő puha nyárfából a háncskalapokhoz és kis emlékkosarakhoz szükséges vékony, mindössze centiméternyi szélességű nyersanyagot.
A jobb oldali képen Bende Tamás csomakőrösi református lelkész a forgácskalapokat mutatja
Albert Levente és a szerző fotói, valamint internetes források
