Az 1900-as évek elején döntöttek a magyaritabéiek: Kossuth Lajosnak állítanak emléket a falu központjában. Az elképzelés a polgárok adományából valósult meg, és 1904-ben ünnepélyes keretek között állították fel a Horvai János alkotta Kossuth-mellszobrot.

Az emlékművet 1918-ban egy bevonuló szerb katona „szíven lőtte”, majd ledöntötték a talapzatról. Két napig hevert ott, de senki sem merte bántani. Azután a magyarittabéi polgárok a református templomban rejtették el, ahol 1941-ig őrizték. Akkor ismét a talapzatra került, de a hivatalos, koszorúzással egybekötött megemlékezések csak 1990-től kezdődtek meg. 2015. április 3-ára, nagypéntekre virradóra azonban vége szakadt a szobor történetének — ellopták.

A hivatalos szervek nem bukkantak nyomára a szíven lőtt, 111 évet „megélt”, a bánáti emberek büszkeségét is tükröző jelképnek.

Hála a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hamarosan ismét lesz Kossuth-szobor Magyarittabén. Horvai János másik alkotását ugyanis 1903-ban állították fel a (jelenleg) magyarországi Soltvadkerten. Az új szobor így ugyanolyan lesz, mint az ellopott, mert a soltvadkerti szobor másolata kerül hozzánk.

— Magyarittabé el sem képzelhető Kossuth-szobor nélkül — mondta Petes Béla, a falu elnöke, amikor nemrégiben a talapzat környezetének rendezése céljából a szakemberek méréseket végeztek. A magyarcsernyei származású Biacsi Karolina kőszobrász-restaurátor, a Restauro Művészeti Műhely vezetője és Nagy Tímea építésztechnikus is azon fáradoznak, hogy minél szebben ki tudják alakítani a helyszínt, a református templom előtti térséget. Első lépésként a talapzat körüli kerítést szedték fel, mely már átesett a restaurálási és konzerválási folyamaton, emellett a talapzat is felújításra, javításra szorul. Az idő rövid, a szakemberek abban bíznak, hogy február végéig el tudják végezni a tennivalók sokaságát.

A Kossuth-szobor kapcsán Marton Károly tiszteletes elmondta, a hívő emberek tudják, hogy nincsenek véletlenek, a szobor eltűnése is (talán) Isten akarata volt, hogy felrázza az embereket a fásultságból. Míg ott állt az emlékmű, elmentek mellette, észre sem vették, sokan közömbösek voltak iránta, de amikor eltűnt, már mindenki megérezte a hiányát.

„A múlt a jövendőnek tükre” — olvasható a Kossuth Lajos-idézet a most még üresen álló talapzaton. Ezen az egy soron viszont mindenkinek el kellene gondolkodnia.