A mesehősök legyőzhetetlenek

A mesehősök legyőzhetetlenek

Az első könyveim egyike egy leporelló volt, Sün Balázs kedves kis meséjével. A gyermekkori kedvenc olvasmányaim közé tartozott A kelekótya kiskakas. Gyönyörű, színes képek díszítették, maga a történet pedig elbűvölt. A kiskakas, aki nem tudta, milyen „nyelven” kellene megszólalnia, ezért ugatni, nyávogni, hápogni, nyeríteni próbál, de még a nyuszik „nyelvét” is tanulmányozza, ám hamar rájön, hogy egyik sem neki való, engem mindig elbűvölt.

Ezerszer elolvastam a Kalandozás Betűországban-t is. Aztán Egy kiscsacsi története kötött le, emlékszem, naponta többször is képes voltam elolvasni a könyvet, Mirr-Murr és barátai vidám kalandjainak ebben az epizódjában nap mint nap változott, melyik fejezet éppen a kedvencem. És az Órarugógerincű Felpattanó mivoltát is Pom Pommal együtt kutattam a könyvben. Persze a tévében is néztem a Pom Pom meséit, meg A nagy ho-ho-horgász csetlése-botlása is mindig odaszögezett a televízió elé. Süsü, a sárkány talán az egyetlen, aki „kimaradt” gyerekkoromban, de bepótoltam felnőttként néhány epizódot.

És amikor e mesék „atyja”, Csukás István író néhány évvel ezelőtt elvállalta, hogy telefonos interjút ad, azt hittem, álmodom. Gyermekkorom hőseinek megalkotója ráadásul közvetlen, vidám hangulatú beszélgetéssel ajándékozott meg. És az interjú után azt is megemlítette, hogy rendszeresen jár Szabadkára, hiszen az ócskapiac híre Budapestig is eljutott. Persze mindjárt meghívtam egy burekozásra a legközelebbi szabadkai látogatása alkalmával, azt gondolván, hogy elfelejti ő ezt gyorsan, kisebb dolga is nagyobb annál, mint hogy egy „nevenincs” újságíró meghívásának eleget tegyen.


Szalai Atttila rajza

Persze hogy meglepődtem, amikor szólt, hogy érkezik, menjünk várost nézni. Közvetlen, vidám, mindenről tudó és minden iránt érdeklődő, örökké mosolygó ember volt István, akivel nagyszerűen lehetett beszélgetni, ismeretlenül is. Aztán meg már ismerősként is. Olyannyira, hogy hamarosan viszonoztuk is a látogatást a férjemmel Budapesten. Soha nem mondtam volna meg róla, hogy már elmúlt nyolcvan. Energiával teli, örökmozgó emberként állandóan volt valami programja, mindig jött-ment, tett-vett. Amikor értesültem a halálhíréről, megdöbbentem. Számomra egy olyan ember, aki ennyi csodálatos történetet ír, maga is mesehőssé válik egy kicsit az évek során. A mesehősök meg — ugye — legyőzhetetlenek. Számomra Csukás István egy személyesen is megismert mesehős volt.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja a múlt hét elején hunyt el. A budapesti Újszínház közölte elsőként a halálhírét, közleményében ez áll: „Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle. A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként.”

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A mesehősök legyőzhetetlenek
Heti Jegyzet
A mesehősök legyőzhetetlenek
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink