Az idő múlásának érzékelése univerzális emberi tapasztalat, mely már gyermekkorban elkezd kialakulni. A pszichológusok szerint az időhöz való viszonyulás erősen befolyásolja az életminőséget, például az itt és most élvezete csökkentheti a stresszt és fokozhatja a boldogságot. Egyúttal az emlékekre való visszatekintés segíthet a tapasztalatok integrálásában, de a nosztalgia vagy a megbánás is előtérbe kerülhet. A célok kitűzése és a tervezés pedig motiválhatja az egyént, de ha túlzott mértékű, akkor szorongást is okozhat.

Ahogy öregszünk, gyakran úgy érezzük, az idő gyorsabban telik. Ez a jelenség részben a rutinok kialakulásának, részben az újdonságok hiányának tulajdonítható. Az életkor előrehaladtával az agy kevesebb figyelmet fordít a megszokott eseményekre, ami az idő szubjektív gyorsulását eredményezheti. Philip Zimbardo kutatásai szerint az időperspektíva jelentősen befolyásolja az emberek mentális egészségét, így a múlt pozitív emlékei fokozzák a boldogságot és a hálát, a jelen fókusza növeli a pillanat megélését és az életörömöt, a jövőorientált emberek hajlamosabbak a tervezésre és az önfegyelemre, ami hosszú távon sikerhez vezethet.

Az emlékek nemcsak a múlt rekonstruálását szolgálják, hanem az identitás alapját is adják. Az egyéni történetek megőrzése segít abban, hogy megértsük, kik vagyunk és honnan jöttünk. A nosztalgia olyan érzelmi állapot, amely a boldog múltidézés során keletkezik, és ezáltal fokozza a kapcsolatérzetet, csökkenti a magányt, erősíti az önértékelést azáltal, hogy emlékeztet bennünket a múltbeli sikerekre, valamint inspirálhatja a jövőbeli célok kitűzését. Az emlékezés természetesen nem mindig objektív folyamat. A múlt eseményeihez való viszonyulásunk az aktuális érzelmi állapotunktól is függ, például a depressziós emberek hajlamosak a negatív emlékek túlértékelésére, míg az optimisták a pozitív emlékeket emelik ki.

A jelenben levés, megélésének gyakorlása segíti az idővel való egészséges viszony kialakítását, csökkenti a múlton való rágódást és a jövő miatti szorongást, növeli az elégedettséget, az örömérzetet és javítja a koncentrációt. Ezzel egy időben az időgazdálkodási készségek javítása hozzájárulhat a stressz csökkentéséhez és a produktivitás növeléséhez, mert általa megtanulhatjuk a prioritások felállítását. A határidők meghatározása során pedig elkerülhetjük az idő „ellopását”, azaz a halogatást.

Életünk folyamán az idő múlásának elfogadása megkönnyíti a változások és a veszteségek feldolgozását, csökkenti az ellenállást és elősegíti az érzelmi egyensúlyt. Emellett olyan jelentős pszichológiai előnyökkel járhat, mint az életminőség javítása és a mentális jóllét fenntartása. Hiszen felfüggeszti a múlton való rágódást vagy a jövő miatti aggódást. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy az életünk folyamatosan változik, kevésbé érezzük magunkat tehetetlennek vagy kiszolgáltatottnak. Így könnyebben alkalmazkodunk a változásokhoz és az élet különböző szakaszaihoz.

Emellett az idő múlásának elfogadása mérsékli vagy megszünteti az öregedéssel kapcsolatos félelmeinket, szorongásainkat. Segít abban, hogy az életkorral járó tapasztalatokat és bölcsességet értékesebbnek tekintsük — a testi változások ellenére. De megtanulhatjuk jobban értékelni az életünket és a kapcsolódásainkat, továbbá azt, hogy kevesebb energiát fordítsunk a konfliktusokra — mindez a hála érzéséhez, a boldogság növekedéséhez vezethet. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy az idő múlása természetes, könnyebben el tudjuk fogadni önmagunkat is, függetlenül attól, hogy életünk mely szakaszában járunk. Ez különösen fontos az öregedés során, sőt, az élet más-más szakaszaiban rejlő lehetőségekre is rámutat, és arra ösztönöz, hogy új célokat tűzzünk ki, valamint új készségeket sajátítsunk el kortól és életszakasztól függetlenül. Az elfogadás gyakran együtt jár az empátia növekedésével és az emberi kapcsolatok megerősödésével.

Ezzel szemben az idő múlásának elutasítása vagy elfogadásának hiánya számos pszichológiai, illetve életvezetési gondot eredményezhet. Ahelyett, hogy az élet új szakaszait lehetőségként élnénk meg, ezeket veszteségként vagy visszalépésként értelmezhetjük. A leggyakrabban előforduló nehézség az elmúlástól való félelem, a kontrollvesztés érzése, a jelen pillanat elhanyagolása és ezzel párhuzamosan a múlton való rágódás, mint amilyen a múltbeli döntések, események felett érzett bánkódás.

Az idővel járó változások — mint amilyen a fizikai megjelenés megváltozása, a teljesítőképesség csökkenése, illetve ezek el nem fogadása — önértékelési gondokhoz vezethetnek. Előfordulhat túlzott összehasonlítás fiatalabb önmagunkkal vagy másokkal, ami elégedetlenséget, irigységet és önbizalomhiányt okozhat. Az idő múlásának elutasítása akadályozza, hogy értékeljük az életkorral járó bölcsességet, tapasztalatokat, személyes fejlődést — és így a változás lehetőségét. Az ilyen emberek nehezebben kapcsolódnak másokhoz, türelmetlenebbé és kevésbé empatikussá válhatnak.

A túlzott fiatalítási törekvések, vagyis az öregedés látható jeleinek eltüntetése különféle szépségkezelésekkel, plasztikai beavatkozásokkal vagy káros szokásokkal (pl. drasztikus fogyókúra, túlzott edzés), súlyos és gyakran fájdalmas következményekkel járhatnak. Az új és maradandónak hitt külső diszharmóniája az egyéb teljesítményekkel súlyos pszichés szorongásokat eredményezhet.

Mindezek ismeretében elmondhatjuk, az idő múlásának elfogadása hozzájárul az érzelmi stabilitáshoz, a belső békéhez, és lehetővé teszi, hogy az emberek harmonikusabban éljenek önmagukkal és a világgal. Ez a szemlélet fejleszthető például mindfulnessgyakorlatokkal, meditációval vagy olyan pszichológiai technikákkal, amelyek az elfogadást és a jelenlétet hangsúlyozzák. Mert az idő múlása, az emlékek jelentősége és a jövő tervezése összefonódik az emberi létezés legfőbb kérdéseivel. Az időhöz való egészséges viszony kialakítása kulcsfontosságú a boldog és teljes élethez.