— Gépészmérnök-technikusnak tanultam, akárcsak az apám, akit végül néhány hónappal ezelőtt részben a bőrfeldolgozó szakmában is követtem. Azért részben, mert ő cipőkészítéssel foglalkozik. Vele ellentétben én egy másik ösvényt igyekszem kitaposni magamnak, egy teljesen új terméket próbálok piacra dobni. Akik ismernek, azok közül már többen is rákérdeztek, féltem-e belekezdeni. Válaszom továbbra is a régi: úgy éreztem, nincs mit vesztenem. A kivitelezést a saját ötleteim nyomán egyedül végzem, egyéb pluszköltségeim nincsenek, mivel a családi műhelyünkben már megvannak a munkagépek, melyeken dolgozom. Nem mondom, egy-két újabb szerszámgép elkelne, viszont egyelőre igyekszem addig nyújtózkodni, ameddig a takaróm ér.

A Pajtás tekecsapat (Sára Viktória felvétele)

Szasa civilben vérbeli hegymászó-maratonista, illetve amatőr tekéző a Pajtások csapatában. Szabad fordításban ez annyit tesz, hogy nemcsak a saját árnyékától nem ijed meg egykönnyen, de alkalmi mérkőzéseit is leginkább addig szokta játszani, amíg azokat a „bíró” le nem fújja. A bőrfeldolgozói szakmába hat hónappal ezelőtt kóstolt bele úgy igazán.

— Eddig nagyjából százhúsz szíjat adtam el. Főleg annak az illetőnek, akitől a bőrt vásárolom. Egyfajta kompenzáció ez, melyből bizonyos hasznom is származik, mivel a bőranyag és a csatok kifizetése után marad pénz a kasszában. Ez a tiszta kereset. Egy-egy termék elkészítése nagyjából húsz percet vesz igénybe. Bár a munkafolyamatok — a vágás, a varrás, a lyukszabás, a polírozás — mind-mind gépiesítettek, mégis nyugodt lelkiismerettel nevezhetem a termelést kézművesnek. Elsősorban a tervezés miatt, mert csak a legritkább esetben fordul elő, hogy két példány a márkajelzésemen kívül ugyanazokat a jegyeket viseli magán. Mindegyik övszíj egyedi darab, melynek a formázásába természetesen magának a megrendelőnek is lehet beleszólása. Van egy szíj, melyet elkezdtem, de még nem fejeztem be. Annyit elárulok, hogy az átvarrásnál nem cérnát, hanem kecskebőr csíkokat használok. A bőrcsíkokat a helybéli Muhi Laci bácsitól vásárolt alapanyagból formáztam erre a célra.

Martinov Szasa

A kérdésemre, hogy mennyire könnyű, illetve nehéz vállalkozás betörni a piacra, Szasa az alábbi (élet)történettel válaszolt:

— A minőség és a reklám önmagában már régen nem elegendő. Fontos tényező lett a termék „olcsósága” is. Mégpedig határozottan fontos tényező! Bizonyítékom erre egy nemrégi esetem, amikor is felhívtam egy minőségi öltönyöket és övszíjakat forgalmazó belgrádi boltot. Nagyon udvariasan beszélgettek velem mindaddig, amíg nem adtam választ arra a kérdésükre, mennyit is kérnék a szíjakért. Hirtelen hangnemet váltottak, és hidegen közölték, hogy amit ajánlok, az nekik már csak azért sem éri meg, mert Törökországból akár 2-3 euróért is kaphatnak portékát. Hiába érveltem, hogy a nevezett összegért legfeljebb papír alapanyagú lehet a „minőségi” termék, egy-kettőre bontották a vonalat. Csodálkozni persze ezen sem csodálkozhattam sokáig, hiszen amikor jómagam is mindent papírra vetettem, ráadásul az általam felhívott fél fejével gondolkodtam, nekem is kijött eredményként az a tizen-egynéhány eurónyi pluszjövedelem, melytől tudom, hogy igen nehéz (lenne) csak úgy megválni.

A beszélgetésünk során elhangzott konkrétumok között a fiatal majszter a portékák árát is felfedte, de mivel mégsem ezen a paraméteren volt a fő hangsúly, végül mégiscsak jobbnak láttam a diplomáciai hallgatás oltalmazó köpönyegébe burkolni interjúnk bizonyos részeit. Annál is inkább, mivel — és gyerekkori jóbarátjának eme „hitvallását” lényegében az időközben befutó közös ismerős önnön nevében is megerősítette —, Szasa sem feltétlenül a pénzt és a profitot helyezi személyes prioritásai csúcsára.

— Szép és jó, amikor a hét minden napjára nemcsak hogy jut munka, de az ember jelentős hasznot is lát belőle. Viszont — és úgy érzem, erre gondoltak a legkevésbé a külföldre távozott osztálytársaink közül is sokan — vajmi keveset érnek a hétvégi munkák, illetve azok extra díjazása, ha az embernek szinte egy órácskája sem marad arra, hogy élvezni is tudja a megteremtett kényelmet. Hogy őszinte legyek, sem az elköltözésről, sem pedig az itthomaradásról nem gondolkodtam el mélyebben. A maradást ösztönből választottam. A magam gazdája akarok lenni, s nem valaki, aki mindig mások rigolyáitól függ. Önállóságomat, anyagi függetlenségemet pillanatnyilag az övszíjkészítés és -értékesítés által igyekszem megvalósítani, erősíteni. Mindenekelőtt a világháló kínálta lehetőségeket kihasználva, az alternatív megoldásoktól sem elzárkózva. A többi meg a jövő zenéje.