A Rekontra múlt héti adásának témája A magyarok és az antiszemitizmus volt, annak kapcsán, hogy a héten emlékeztek meg az 1942-es újvidéki razziáról. A témával kapcsolatban a műsorban felszólalt Halbrohr Tamás, a szabadkai zsidó hitközség elnöke. A műsor másik vendége Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete volt. A stúdióba meghívták dr. Dévavári Zoltánt, a VMSZ alelnökét, történészt és dr. Zsoldos Ferencet, az MNT alelnökét, a Civil Konzultatív Testület elnökét, történelemtanárt.
Az első két vitaindító „kártyán” a következő mondatok álltak: „Wass Albert-kultusz, Nyirő-újrateremtés, turulszobrok. Tovább is van, mondjam még?” — „Wallenberg-év, zsidó világkongresszus, gárda-betiltás. Mégis antiszemita a magyar?”.
A véleményformálást megelőzően Fehér Márta műsorvezető arra kérte vendégeit, tisztázzák az antiszemita szó jelenlegi és múltbeli jelentését, illetve azt, hogyan értelmezi azt a civil szektor, hogyan a történészek, a magyar állam és a zsidó közösség.
— Ma az antiszemitizmus Szabadkán vagy Bácskában egy népcsoportban megjelenő vallási előítéletet jelent — magyarázta Halbrohr Tamás. Ezután a történészek ismertették a magyarországi zsidóság történelmét.
Dévavári Zoltán a modern magyar antiszemitizmus kialakulásának útját vázolta fel. Arra mutatott rá, hogy az ősiség törvényének eltörlésével, majd az 1867-es kiegyezéssel meginduló gazdasági és ipari fellendülés nyertese a magyar zsidóság volt. Mint mondta, a századfordulóra a magyar lakosság 6 százalékát kitevő zsidóság elsősorban társadalmi mobilitásának, illetve urbánus mivoltának köszönhetően igen jelentős gazdasági szerepet töltött be a történelmi magyar államban. Budapest lakosságának több mint húsz százaléka ebben a periódusban zsidókból állt. Trianonnal a magyar társadalmat az ezzel kapcsolatban ért lelki sokkon túlmenően a gazdasági összeomlás is elérte, amikor az elcsatolt területekről az egykori állami, közigazgatási és tisztviselői kar tízezrei kényszerültek elmenni. Ezzel pedig a magyar államban a gazdasági és társadalmi feszültségek óhatatlanul felerősödtek. Ezek a feszültségek érték el az egzisztenciájában és műveltségében a korban szilárd alapokon álló zsidókat, s az első támadások is gyakorlatilag emiatt kulminálódtak.
Nikowitz Oszkár elmondta: fontos tisztázni a fogalmakat, nehogy egybemosódjon a nacionalizmussal, a cigányellenességgel, illetve a fasizmussal és a nácizmussal.
— Létezik egy politikai előítélet, nevezetesen, függetlenül attól, hogy mit tesz a magyar kormány, az antiszemita és náci marad. Ez a törekvés főleg a liberális sajtóban nyilvánul meg. Ezek a feltupírozott témák, mint a turulszobrok, a Nyirő-újratemetés, amelyek egyébként áttételesen kapcsolódhatnak az antiszemitizmushoz is, de nem közvetlenül — ismertette álláspontját Nikowitz.
A nagykövet szavaira reagálva a szabadkai zsidó hitközség elnöke elmondta, hogy a kapitalizmus ideje alatt azok a magyarok váltak antiszemitává, akik a középréteghez, illetve a munkásréteghez tartoztak.
— Az antiszemita köntösben megjelent turulmadár régebbi szimbólum. Például az Árpád-sávos zászlót a nyilaskor szennyezte be. A rendszerváltás idején ezek a szimbólumok olyan erővel jelentek meg, hogy kapcsolódtak az antiszemitizmushoz, de attól még azoknak nem ugyanaz az értelmük — mondta Nikowitz.
— A nácik az indiai szimbólumot használták fel, de aki ma azt a horogkeresztet lerajzolja, az a fasizmusra gondol. A magyar fasiszták kisajátították maguknak a turulmadarat, az Árpád-sávos zászlót, tehát aki ezt a zászlót lobogtatja, az antiszemita gazember, aki ma turulszobrot állít, az antiszemita bitang — reagált Halbrohr Tamás.
A vitának a következő mondatpár megjelenése vetett véget: „Bolhából elefánt. A zsidók az átéltek miatt mindent túlreagálnak” — „A holokauszt nem történelmi véletlen. Jobb félni, mint megijedni.”
— Miért idegen egy más kultúrájú nép, akinek van is meg nincs is hajlandósága az asszimilációra? Ne feledjük, hogy a zsidóságon belül ellentét van az asszimilálódni és elkülönülni vágyók között. Az egész európai társadalom egy olyan kultúrával találta szembe magát, amivel nem tudott mit kezdeni — reagált a gondolatra Nikowitz Oszkár.
A műsor harmadik mondatpárja: „Egy felmérés szerint a magyarok kétharmada antiszemita. Ez nem elég ok a vészharangok megkondítására?” — „A magyar kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen. Nem elég?”
A műsorvezető hangsúlyozta: a mondatok nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Igyekeztek a legszélsőségesebb álláspontok közül szemezgetni.— Az első mondat kizárna bennünket az európai közösségből, a civilizált világból. A szabadkai zsidó közösségnek van egy újságírója, akinek a Danas napilap minapi számában megjelent egy cikke. Ebben azt írja, hogy a romák és a zsidók veszélyt jelentenek Magyarországra, és antiszemita kilengések vannak. Aki bizonyíték nélkül ilyen rágalmakkal előáll, azt ugyanúgy illeti a büntetés — magyarázta Nikowitz.
— Egyszer végre el kellene azon gondolkodnia a liberális és a konzervatív beállítottságú újságírógárdának, hogy a történelem ismétli önmagát, és jobb lenne ezeket a témákat más irányba terelni. Nem célszerű újból végigfutni ezeket a köröket. Ebben mindegyik politikai oldalnak megvan a maga felelőssége, amivel előbb-utóbb a történelem ítélőszéke előtt el kell majd számolnia. Súlyos vádak hangzanak el napjainkban is mindkét oldal részéről, a kimondott mondatok pedig az érzelmek világába vezetik el ezeket a megnyilvánulásokat. Amikor pedig az érzelmek felülkerekednek, akkor az — ahogy azt már tapasztalhattuk a múltban — nem vezetett semmi jóra — emlékezetett Dévavári Zoltán.
A műsor utolsó témazáró mondatai a következők voltak: „A magyar zsidók csak akkor magyarok, ha sikeresek” — „Magyarország új Alaptörvénye magyar, de ugyanúgy, mint maga a magyar nemzet ezer esztendeje, befogadó”.
— Az alapkérdést kellene tisztázni, nevesül: a zsidóság a magyar nemzet része, amely csupán vallásában tér el, vagy egy teljesen különálló népcsoport? — tette fel a kérdést Dévavári Zoltán. A zsidó közösségen belül az 1920-as években Szabadkán például éles viták folytak erről a kérdésről — emlékeztetett a történész.
— Vajdaságban nincs igazán antiszemitizmus. A katolikus vidéken nincsenek zsidók, inkább nem szeretik a zsidókat, de nem tudom, miért. Magyarországon a zsidó szó szitokszónak számít. A mindenkori magyar kormány lassan, körülményesen és igen hosszú idő után néha reagál a kilengésekre, de ez ritkaság — reagált a gondolatra Halbrohr.
— Hogyan is lehet túllendülni a problémán? Sok zsidó ember van, aki sokat tett a magyar identitást érintő kultúráért és fordítva. Véleményem szerint ezt az etnikai alapú konfliktust egy ideológiai alapra kellene áthelyezni, nem pedig mélyíteni az ellentéteket — fejtette ki véleményét dr. Zsoldos Ferenc.
