home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A magyar nemzet egységének ünnepén
LACKÓ VARJÚ Sára
2014.08.20.
LXIX. évf. 34. szám
A magyar nemzet egységének ünnepén

Vidám hangulatban kezdődött szombaton, 15 órakor Palicson az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett Szent István-napi központi rendezvény. A tóparti sétányon kézműves-kirakodóvásár és hagyományos finomságok várták a — szervezett buszjáratokkal is érkező — vajdasági magyarokat, akik több ezren tisztelték meg jelenlétükkel az összetartozást jelképező ünnepséget.

A délutáni órákban dr. Cserháti Ferenc esztergom—budapesti segédpüspök ünnepi szentmisét celebrált a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban. A misén többek között részt vettek a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői is.

Az ünnepség a palicsi Vigadónál folytatódott. Ott a magyar himnusz elhangzása után ökumenikus kenyérszentelés kezdődött. Az új kenyeret a római katolikus egyház képviseletében dr. Cserháti Ferenc, a református egyház névében Orosz Attila esperes és az evangélikus egyház nevében Dolinszky Gábor püspökhelyettes szentelte meg.

Potápi Árpád Jánosnak, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárának levelét Pirityiné Szabó Judit, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője olvasta fel az egybegyűlteknek.

— Szent István napján, az új kenyér ünnepén a több mint ezeréves magyar nemzeti közösségünket, a munkával, hittel és vérrel őrzött otthonunkat, valamint a magvetésből nyert megújuló életet köszöntjük. Első királyunk, akit szentté avattak, maga is magvetőnek bizonyult. Kereszténnyé tette az országot, ezáltal egy európai, egy alapvető erkölcsi mércéhez igazította a Kárpát-medence életét. A kereszt, mely megjelent a honszerző magyarok nemeztarsolyain, felkerült a templomok tornyaira, címeres zászlóinkra, és utat nyitott gondolkodásunk továbbformálásában is. Megszületett egy szervezett, védhető és biztonságot nyújtó állam.

Az államtitkár azt üzente, hogy nekünk is a jövőért kell tevékenykednünk, majd kiemelte, hogy ezt valósítja meg a Magyar Nemzeti Tanács a stratégiáival.

— Nemzetünk jövőjének kulcsa az erős és egységes nemzeti érdekképviselet. Ezért fontos, hogy az elért eredményeket, a vajdasági magyar nemzetrész által kiharcolt önrendelkezést, a kulturális autonómiát éljük meg, tegyük közösen a hétköznapok valóságává. A közösség akkor erős, ha összeadjuk erőnket, ha kitartunk a nemzet ügye mellett — állt az államtitkár levelében.

— Szent István ünnepe a magyar nemzet egységének ünnepe. Ma közösen ünnepel minden magyar, egyszerre konganak a harangok. A nemzetek közötti viszályokra gondolva azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az erős nemzettudat mellé mindenkor szükséges egy hasonlóan erős tolerancia elsajátítása is. Erre hívta fel a figyelmet intelmeiben Szent István, és ezt hirdette a VIII. Toleranciatábor is — fogalmazott az államtitkár.

A rendezvény vezérgondolata a Reviczky Gyula Szent István napján című verséből kiragadott részlet volt: „Körülhordatva a keresztet, / A kóbor lábat, kósza kedvet / Egy helyhez, egy honhoz kötéd. / Örök dicsőség a tiéd!” 

Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, hogy az új kenyér ünnepe egy olyan nap, amikor hálát adunk, hogy a munkánk, az erőfeszítésünk, a tenni akarásunk eredményes volt. Az augusztus 20-ai ünnepség egyúttal tisztelgés és főhajtás államalapító királyunk előtt.

— Amikor Szent István helyet és hont választott, akkor ilyen értelemben adta meg a nemzet megmaradásának az esélyét, és augusztus 20-án rendszerint erre emlékezünk. Szent István napja jó alkalom arra is, hogy szembesítsük magunkat azzal, hogy mi hogyan állunk a hellyel és a honnal. Van-e helyünk, meg tudjuk-e tölteni olyan tartalommal, amely által honná válik. A válaszok leggyakrabban negatívak. A lemondás, az önfeladás, a kilátástalanság hangjai fogalmazódnak meg. Ezért azok döntését, akik úgy határoznak, hogy elhagyván hazájukat átmenetileg más helyet keresnek, megértéssel kell fogadnunk. Nem örömmel, de megértéssel. Nekünk, akik közéleti szerepet vállaltunk, akik itt maradunk, az a feladatunk, hogy megteremtsük annak a feltételeit, hogy azok, akik még itt vannak, itt tudjanak maradni, akik pedig elmentek, vissza tudjanak jönni. Ahhoz, hogy a hely hon legyen, elengedhetetlen, hogy képesek legyünk önmagunkat definiálni, megpróbáljuk az egymás iránti kapcsolatot bizalommal megtölteni, és közös erőfeszítéssé átalakítani.

Pásztor István emlékeztetett, hogy az idei év a választások éve. Felhívta a figyelmet, hogy október 26-án tartják majd a kisebbségek nemzeti tanácsi választását Szerbiában. Bejelentette, hogy egy olyan újabb nemzeti összefogási lista összeállítására készülnek, amelyen VMSZ-esek, egyházi személyiségek, civilek és értelmiségiek fognak szerepelni. Elmondta, hogy az elkövetkező napokban a lista és a program összeállításával kapcsolatos konzultációkat indítanak el. Magyar Összefogás néven vesznek részt a választáson, és olyan eredményt tudnak majd felmutatni, amely lehetővé teszi, hogy folytatni tudják a megkezdett építkezést.

A köszöntőbeszédek után megszegték az új búzából készült kenyeret. A Szent István-napi ünnepségen fellépett a Szabadkai Fúvószenekar, Balley Ingrid, a szabadkai Talentum Egyesület és a bácsfeketehegyi Csalogány Tamburazenekar. A Himnuszt és a Szózatot Brindza Beatrix énekelte, majd a rendezvényt a Night Cruisers Band koncertje zárta.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..