Valahol Sári vagy Babapuszta és/vagy Aleksa Šantić határában, egy napraforgótábla szélén különös menyegző volt készülőben. A furcsa vendégek tárt karokkal (karókkal) üdvözölték egymást. Nagy László-s szófordulattal élve: őrként hadonásztak, tiltottak rátörni a jussra. Tehát ugyanaz a gesztus távol is tartotta a hívatlan vendégeket, akik nem repdestek örömükben, és üres, éhes csőrrel voltak kénytelenek másfelé távozni.
De... Vajon kitől borzadtak el a legjobban?
A fenekét és fejét kacéran félrebillentő asszonykától, aki még a fejére is hálót húzott: nehogy már az ő szemét is napraforgószemnek nézzék!
Vagy fenyegetőnek vélték a figyelmeztetést az egyik uraság mellén? „Ja ovde čuvam” (itt én őrködöm), amint azt egyébként a harapós kutya feliratú táblákon látjuk. Nem beszélve arról, hogy az uraság zsebéből egy sörösüveg is vészjóslóan kandikált kifelé...
Vagy a kisportolt, széles vállú mesterember (energiaitallal a zsebében) volt ijesztő?
Vagy az a csinos háziasszony keltett rémületet, aki táskájában talán sprayt rejteget bevetésre készen?
Vagy a szemüveges irodakukac megjelenése volt riasztó, aki félig a menyegzőhöz, félig az utána tervezett kocogáshoz öltözött?
Vagy csak röhögőgörcsöt kaptak az egyik alak láttán, aki a tűző napsütésben a téli sportot űzők sapkájában vegyült a násznép közé?
Vagy megijedtek, hogy az erényes, érzékeny gumibaba konyhacica szétpukkan mérgében, ha csak hozzá is érnek?
Vagy megrettentek, hogy az egérfejű ember lendületes táncának látványa képes eltéríteni a repülő rajt?
Vagy éppen a kiszámíthatatlanul dülöngélő ifjú pár láttán hűlt meg bennük a vér?
A madarak mindenképpen távol maradtak.
És... a kártékony jómadarak?
Vajon miféle hatékony jómadárijesztő riasztaná el őket? A... Napraforgótábla közeléből...
