Godnics Bakos Zsanett akvarellfestéssel foglalkozik, melyet alkalmanként kalligráfiával ötvöz. Eleinte csak állatokat festett, melyeket a közösségi oldalon is megosztott, a siker pedig kellemesen hatott rá, az emberek ugyanis azonnal felfigyeltek a munkáira. Állandóan szemléli a környezetét, de az is előfordul, hogy nem egy szép, szecessziós épület vagy táj ihleti meg, hanem egy idézet indítja be az alkotás folyamatát.
Zsanett Magyarkanizsán nőtt fel, közgazdászként diplomázott, az egyetem után a családi vállalkozásban dolgozott, barkács- és festékboltot vezetett, majd a párjával Szabadkán telepedett le. Szereti a természet közelségét, az önellátást is fontosnak tartja, szívesen kertészkedik, ügyel arra, milyen alapanyagokból készül az étel, melyet az asztalra tesz.
— Amikor megszületett az első kisfiam, a munka helyett az anyaság, a gondoskodás töltötte be az életem nagy részét. Egy év után nem mentem vissza dolgozni, és viszonylag gyorsan nagycsaládosokká váltunk, született ugyanis még két kisfiunk. Én így kiszakadtam abból a bizonyos mókuskerékből, a rohanó mindennapokból, és fokozatosan „visszafejlődtem” egy lassúbb, de mégis többet mondó (legalábbis számomra) életvitelhez. Lassan kezdtem újra összhangba kerülni a természet ritmusával, ahonnan igazából mindannyian elindulunk, amikor világra jövünk. A kertem is csak nőtt, és én egyre inkább erre a szabad, félig önállátó életmódra kapcsoltam rá. Próbáltam az itthoni létemet azzal is kamatoztatni, hogy az élelem, melyet a gyerekeknek adok, ne csak egy bolti árucikk legyen, hanem abban benne legyen a szeretetem, az energiám, a kerti földünk pici része. Napközben minden percemet a gyerekeknek és a háztartásnak szenteltem, a kenyérdagasztástól a természetes naptej itthoni előállításáig. Kenyeret nem veszünk péknél, a saját tönkölybúzánkat is én őrölöm. Ez a lelassulás és egy kicsit magamba fordulás elindított bennem valami lavinát, és úgy érzem, kinyitott bizonyos kapukat. Megindult bennem valamiféle elrugaszkodás a kizárólagos fizikai léttől. Egyre mélyebb késztetést éreztem az alkotásra, és akkor elkezdtem varrni, csak úgy, a semmiből. Sok gyerekjátékot megvarrtam, de az angyal babák varrása volt számomra a legmélyebb érzetű alkotás. Talán azért is, mert hiszek bennük, és tudom, hogy egyengetik utunkat, ha megtanulunk eléggé elcsendesedni, hogy halljuk őket. Aztán elkezdtem vászonra festeni és ecsettel írni. Gyerekeknek címereket varrtam, melyekre ráírtam a nevüket szép kalligrafikus betűkkel. Itt jött az életembe a kalligráfia. Elég kitartó naplóíró voltam valamikor, ötödik osztálytól kezdtem írni rendszeresen, és még egyetemista koromból is kerültek be bejegyzések. Szóval a kézzel írás sem állt távol tőlem sosem. Egyre többet gyakoroltam a szépírást, és a férjem tanácsára megpróbálkoztam az akvarellfestéssel. Körülbelül két éve történtek meg az első festői próbálkozások.
* Jelenleg mi mindent készítesz?
— Azóta is maradtam a festésnél, azon belül is az akvarell az, ami nagyon magával ragadott. Ezt szoktam ötvözni a kalligráfiával. Eleinte állatokat, madarakat festettem, legtöbbjüket meg is osztottam a közösségi médiában, és még vevők is akadtak már az első hónapokban. Most visszagondolva ezt nagyon hihetetlennek találom. Persze ez éjszakai hobbi volt, amikor mindenki elaludt már. Kellett valami, ami ellazít és fel is tölt. Az esti filmnézés sokszor nem adta meg azt, amit vártam, így ki is húztam a listáról. A madarak után megpróbálkoztam a tájképekkel, majd virágokkal, vizes tájképekkel, és most már épületeket is festettem. Szeretek virágkoszorúkat is festeni, ezeket szépen lehet párosítani a kalligráfiával. Lenyomatok is készültek az alkotásaimról, melyeket jó minőségű akvarellpapírra nyomtatunk. 99%-ban akvarellel dolgozom, de volt néhány próbálkozásom akrillal is. A majdnem az első, festőkéssel készített akrilfestményem megihletett egy külföldi zongoraművészt, aki komponált rá egy darabot. Az akvarellnél nagyon fontos a minőségi festék és a minimum 300 grammos papír. Mostanában miniatűr skicceket is készítek grafittal egy kis noteszbe, még mielőtt papírra festeném őket. Ezután akvarellpapírra vázlatolom, majd jönnek a színek. A világostól haladok a sötét árnyalatok felé, a javítás majdnem lehetetlen, de néha megoldható.
* Hogyan születnek meg az ötletek, elképzelések?
— Legjobban azt szeretem, amikor elmegyek valami mellett, és egy kis részleten megakad a tekintetem, szinte kéri, hogy lefessem. Valamit üzen nekem, mert felfigyeltem rá. Eddig sajnos nagyon kevésszer sikerült a helyszínen skiccet készítenem, mert gyerekekkel nehezebb, így általában lefényképezem. Szeretek idézetet is társítani a festményeimhez valamelyik könyvből, melyet olvastam. Sokáig féltem a víz ábrázolásától. Aztán vettem egy nagy levegőt, beiratkoztam egy tanfolyamra online formában egy orosz akvarell-festőművész hölgynél, sorozatban megalkottam négy vizes képet, és így meg is barátkoztam a vizekkel. Ilyen volt az épületek festése is. Arra végképp azt mondtam, hogy nem fogom elkezdeni, féltem a perspektívától. Jelenleg az egyik kedvenc témám lett, de az olyan épületek, amelyekhez valamilyen módon kötődöm. Főleg a romantikus, szűk utcácskák, a virágtartókkal díszített ablakok, bejáratok ragadnak magukkal. Szülővárosom épületei és a szabadkai, palicsi szecessziós csodák is vonzóak és nagy kihívások. Nemrég előszedtem néhány albumot, melyet még a gyerekek születése előtti időkben fényképeztünk párommal az utazásokon. Innen is kaptam sok témát, de ihletet adhat egy idézet is egy könyvből, melyet éppen olvasok. A könyvek is utaztatnak bennünket, miközben olvasunk.
* Mi a munkáid titka, különlegessége?
— Nagyon sokan a színeket tartják munkáim egyik fő különlegességének. Habár volt, hogy egy kicsit melankolikusan kezdtem bele egy-egy kép festésébe, a végeredmény mégsem lett depressziós, lehúzó, mert közben én is visszatöltődtem. Az biztos, hogy mindegyikben benne van a lelkem pici darabja. Egyébként az idén jelentem meg először nyilvánosan a munkáimmal a palicsi Nyárhangoló Fesztiválon. Volt bennem bizonytalanság, de nagyon sok pozitív élménnyel jöttem haza. A virágok és a madarak voltak eddig a legkapósabbak, de igazából sok tájképet is eladtam az utóbbi időben.
* Mik a távolabbi terveid?
— Szeretnék többször jelen lenni a különféle rendezvényeken. Rájöttem, hogy az alkotó személye is majdnem ugyanolyan fontos, mint maga a festmény. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Azt látom, hogy ez már nem csupán hobbi. Az utamon vagyok, mert engem ide vezettek. Amikor alkotok, legyen az festés, kenyérdagasztás vagy éppen tevékenykedés a kertben, meditálok. És utazom. Ugyanúgy, mint az olvasással.
