Pedig nem volt hiány versenytársakban: az elmúlt két évben legalább három Churchill-megformálást láttunk a kis képernyőn és a mozivásznon egyaránt. Reneszánszát éli a legnagyobb angol élettörténete és hősiessége.

Christopher Nolan 2017-ben rendkívül drámaian és látványosan mutatta meg, hogy milyen volt a fiatal brit katonák kimenekítése Dunkerque partjairól, illetve az angolok szerepvállalása mindebben, mégsem ő az egyetlen, akinek kiválóan sikerült ezt megvalósítania. A tavalyi Dunkirk persze több ponton is különbözik A legsötétebb órától, mégis muszáj őket együtt említeni. Amellett, hogy Joe Wright rendezőnek pazarul sikerült filmre vinnie a brit hátországot, a súlyos döntéseket és a retorika csatáit, egy korábbi rendezésében, a 2007-ben készült Vágy és vezeklésben már jóval előbb leiskolázta a szakmát. Maga Nolan mondta, hogy a Vágy és vezeklés vágatlan, minden részletében zseniális Dunkerque-jelenete késztette arra, hogy egyszer saját filmet forgasson erről a csatáról. A háború dúlta Európa véráztatta csatáit, a nácik legyőzhetetlennek hitt hadigépezetét és a szövetségesek hősiességét Hollywood újra elővette. Churchillt A korona című Netflix-sorozatban is láthattuk nem olyan régen, John Lithgow szintén emlékezetes és a kritikusok által is méltatott alakításában.

Gary Oldman A legsötétebb órában valami elképesztőt hajt végre: valójában minden rezdülésében átlényegül a britek legendás miniszterelnökévé. Kazuhiro Tsuji maszkmester tökéletes arcprotézisei csak a jéghegy csúcsai — Oldman gesztusaiban, mozgásában, beszédstílusában, sőt, még szivarozási szokásaiban is Churchill-lé változik. Végig az volt a benyomásom, hogy élete legnagyobb szerepére készült. Azonnal eszembe jutott Bruno Ganz, a németek egyik legnagyobb színművésze, aki olyan félelmetes odaadással alakította Adolf Hitlert a 2004. évi A bukásban, hogy utána évekig visszatérő téma volt filmrajongó barátaimmal, hogy Bruno Ganz jobban hasonlított Hitlerre, mint a náci diktátor saját magára. Noha Nolan igyekezett izgalmasan és egyedi módon bemutatni a dunkerque-i mentőakciót, szinte teljesen kihagyta Churchill figuráját, egészen az utolsó jelenetig, amikor felolvassák az általa írt történelmi vezércikket.

A legsötétebb óra ezzel szemben szinte végig a brit miniszterelnökre fókuszál, szinte egy percre sem hagyja magára. A film elején — a drámai hatás kedvéért — csak utalgatnak rá, mindössze a keménykalapját láthatjuk, a széke pedig üres. Akkor pillantjuk meg először, amikor jellegzetes szivarozása közben arcát megvilágítja a gyufa lángja. A történet 1940. május 9-én kezdődik, a visszaszámlálás pedig a Dinamó hadműveletig, a Dunkerque-ben rekedt brit és francia katonák kimentéséig tart.

A legsötétebb óra elején Franciaország és Belgium elesik, a brit parlamentben pedig egyre inkább az a vélemény nyer teret, hogy különbékét kellene kötni Hitlerrel. A honatyák minden bizodalmukat elvesztették Neville Chamberlain (Ronald Pickup) alkalmasságában. Churchill volt az egyetlen konzervatív jelölt, akit az ellenzék hajlandó volt elfogadni. Saját pártján belül viszont enyhén szólva megoszlottak a vélemények arról, hogy ő legyen-e az új miniszterelnök. Hatalmát mindkét párt vezetői hátráltatják, sőt, tervet szőnek, hogyan távolíthatnák el, miközben ő maga is önértékelési gondokkal küzd. Az önbizalom visszanyerésében gépírónője (Lily James) és felesége, Clementine (Kristin Scott Thomas) segít neki. Utóbbi kevés jelenetben ugyan, de annál erősebb alakítást nyújt. Az egyetlen baj talán, hogy a Churchillt körülvevő nők szerepét a számtalan filmadaptáció mára olyannyira eldramatizálta, hogy lehetetlen megfejteni, melyik hiteles.

A legsötétebb óra a hősiességről és a kiállásról szól, arról, hogy hogyan képes egy jól megírt beszéd még a legmakacsabb ellenállókat is belátásra bírni. A csatajelenetek madártávlatból vannak bemutatva, éppen úgy, ahogyan a német pilóták is látták a doveri sziklákat — Wright története inkább a szócsatákra koncentrál, és teszi mindezt nagy odaadással, elegáns rendezéssel. Dario Marinelli energikus zenéje ad keretet az egésznek, a lassított felvételek pedig szintén csak növelik az összhatást. Nyilvánvaló, hogy mindaz, amit látunk, a reflektorfényben brillírozó Gary Oldman köré épített díszlet, nagy műgonddal, már-már mérnöki precizitással elkészítve. Hat Oscar-díjra jelölték a filmet, és szinte borítékolható, hogy Oldmané lesz az egyik.

Nyitókép: Imdb.com