home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A különbözőségben rejlő szépség
Kónya-Kovács Otília
2022.05.31.
LXXVII. évf. 21. szám
A különbözőségben rejlő szépség

A torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola három éve csatlakozott ahhoz a nagyszabású projektumhoz, amelyet a szerbiai oktatási minisztérium, az Európai Unió és az Európai Tanács A minőségi oktatásért elnevezéssel szervez. Ennek keretében minden részt vevő iskola kiválaszt egy időpontot, amikor megünnepli a demokratikus kultúra napját. Torontálvásárhelyen számos rendezvénnyel gazdagították a programsorozatot.

Vidrács Krisztina igazgatónő elmondta, a fő céljuk az volt, hogy a demokratikus kultúra fejlesztésével javítsanak az oktatás minőségén, és csökkentsék a hátrányos megkülönböztetést, továbbá hogy elfogadják a kulturális különbségeket, hangsúlyozzák a toleranciát és az empátiát, valamint megismerjék egymást. Antalfalva községben több nemzetiség él együtt, egymás kultúráját fontosnak tartják, de arra törekszenek, hogy ki-ki a sajátját ápolja, és őrizze meg identitását.

Az aktivitások sokaságában érdekes előadások is hallhatóak voltak. Két vendéget fogadtak, mégpedig az Indonéziából érkezett Éli atyát, Elias Oholiedwarint, aki misszionárius szerzetes, és Nagybecskereken szolgál, valamint Mubarak Dogo Salmant, aki Nigériából költözött Nagybecskerekre, ahol családot alapított. Az előadásokon az iskola minden diákja részt vett, alsósok, felsősök egyaránt élvezték a beszélgetéseket. Az előadók témái között szerepelt a szülőhazájukból hozott hagyományok ismertetése, az ottani kultúrának a bemutatása, valamint beszéltek a hitről, és szó esett a zenéről is. Az utóbbi apropójából például egy indonéz dalocskát is megtanulhattak a gyerekek. Éli atya arra mutatott rá, hogy szerinte az élet lényege a szeretet, a jóság és a hit ötvözetében rejlik. Salman a nigériai embereket mutatta be, beszélt a kultúrájukról, a népviseletükről, az ételekről, a zenéről, illetve a saját szerzeményeiről, melyek már modernek, és a popzenéhez húznak, hiszen ő egy művészember is. Elmondta, mennyire megszerette Szerbiát, mert itt nagyon közvetlenek az emberek, befogadónak, barátságosnak ismerte meg őket, és mivel több nemzetiség él együtt, sokkal toleránsabbak a mássággal.

Az iskolában a népi kultúra megismerését is előtérbe helyezték, egy helyi koreográfus a szerb kolo táncot, valamint a magyar csárdás lépéseit is bemutatta, sőt, a helyszínen táncra is perdültek az iskola diákjai, kicsik, nagyok egyaránt. Ugyanerre a témára az egyik tanító néni kiállítást készített az iskola folyosóján a különböző népviseletekből. Azoknak a nemzeteknek — szerbek, magyarok, románok, szlovákok — a népi öltözékeit csodálhatták meg a jelenlévők, akik Antalfalva községben élnek. Hogy ez még látványosabb legyen, és minél közelebb hozzák a gyerekekhez, illetve hogy érezzék, a viselőik mennyire büszkék sajátjukra, még a pedagógusok közül is néhányan beöltöztek. Mivel a pszichológus szlovák nemzetiségű, ő szlovák ruhába öltözött, az iskola pedagógusa anyai ágon román, a könyvelő szintén anyai ágon szerb, az igazgatónő pedig magyarként természetesen a saját népviseletében mutatkozott be.

Mivel nemcsak a pályázat, hanem az iskola szemszögéből is fontos a szülőkkel való együttműködés, meghívták a hetedikes és a nyolcadikos diákoknak a szüleit, hogy röplabdázzanak együtt. A sportaktivitás keretében az anyukák a lányok ellen játszottak, míg az apukák a fiúkkal mérkőztek meg.

Ugyancsak egy szép színfoltja volt a rendezvénysorozatnak a Jerusalema előadása is, a felsős diákok a COVID idejében elterjedt táncot népszerűsítették. Mindezek mellett elkészült egy falfestmény is. A Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubjának két tagját hívták meg, hogy segítsenek a kivitelezésében. Egy eléggé csúnya falat varázsoltak át, az összefirkált felületen A kis hercegből örökítettek meg egy részletet. Ennek a kezdeményezésnek a kiötlője az iskolában működő csoport volt, mely azzal foglalkozik, hogy minél szebb küllemet nyerjen a tanintézmény, minél esztétikusabbá váljon az épület. Ebből a jó kis mókából sem maradtak ki a gyerekek, hiszen mindegyik diák kiválasztotta a neki legjobban megfelelő foglalkozásokat, és voltak néhányan, akik éppen a falfestészetre jelentkeztek, így közösen még jobban haladt a munka.

Egy igencsak érdekes irodalomóra is volt, melyet egy helybeli művésznő tartott meg, aki nagyon sokoldalú egyéniség, hiszen ír, balettezik, színészkedik. Bemutatta saját könyvét, mely a házi kedvencekről szól, illetve arról, hogyan kell a gyerekeknek viselkedniük a háziállatokkal. Ez a téma igencsak aktuális, mert a településen nagyon sok a kóbor kutya, és erre a gondra irányította rá a figyelmet a művésznő, hogy a gazdiknak sokkal felelősségteljesebben kellene viselkedniük, amikor egy-egy kutyát, macskát fogadnak be magukhoz.

A demokratikus kultúra napjának központi eseményei a nyelvi műhelyek voltak. Az iskolában tanult nyelvekhez tartozó országok hagyományaival, kultúrájával, földrajzával, történelmével ismerkedtek meg a tanulók. A korosztályuknak megfelelő érdekes és interaktív módszerekkel, valamint az IT-lehetőségekkel élve mutatták be az elsajátított feladatokat, és végül Kahoot! kvízzel zárták ezt a nagyon érdekes foglalkozást.

Összegezve, a gyerekek nagyon élvezték ezt a rendezvénysorozatot, örömmel fogadták az aktivitásokat. A megtapasztalt foglalkozások élménye valószínűleg mélyen belevésődik mindegyikük emlékezetébe, és még sokáig emlegetik ezt a napot.

Az általános iskola felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..