1984-ben érkezett külsősként a 7 Napba, akkor élték fénykorukat a krimik, melyek hetilapunk munkatársa, Barácius Zoltán tollából kerültek ki, és különböző írói álnevek alatt jelentek meg. Hátborzongatóan izgalmasak voltak, tinédzserkoromban imádtam ezeket a történeteket, és Sötét Géza rajzai mindig a lehető legjobb részletet ragadták meg, bravúrosan jelenítve meg a jó és a rossz küzdelmét. De vajon interjúalanyom is szerette/szereti a krimiket?

— Nem, egyáltalán nem az én műfajom, bár ezek a krimik érdekesek voltak, ám akkor sem rajongtam ezekért az olvasmányokért, amikor Török István javasolta, hogy vállaljam el hétről hétre az illusztrálásukat. Neki ajánlották fel, viszont nem vállalta, és Szalma László sem érezte azt, hogy ez az ő asztala. Pistával ismertük egymást, nekem a lehetőség jól jött, rögtön igent mondtam rá Biacsi Antal főszerkesztőnek, hiszen akkoriban még feltörekvő tehetség voltam. Nem tanultam művészetet, úgy tartom, Isten adta a tehetségemet, hát igyekeztem elmélyülni benne, tökéletesíteni. Valójában a 7 Napban „gyakoroltam be”, nagyon sok technikát kipróbáltam, a stílust is változtattam, nehogy az olvasók megunják, hiszen huszonhat év az hosszú idő! Idővel kezdett monotonná válni, így kopíroztam más rajzolókat, hogy a stílus is más legyen, ne mindig ugyanaz. Alex Raymondtól sokat merítettem. Ezernél is több krimirajzom született a 7 Napban. A megjelent munkáimnak köszönhetően felfigyeltek rám, az itteni tevékenységem révén Burkus Vali néni három könyvét is én illusztrálhattam, bedolgoztam a Jó Pajtásnak és a Mézeskalácsnak is.

* Őrzi ezeket az illusztrációkat?

—Sajnáltam volna, hogy a rajzaim elvesszenek, hiszen a leadott anyagot nem adták vissza a szerzőnek, így már az elejétől azt csináltam, hogy elkészítettem a ceruzarajzot, majd a rajzasztalomnál lekopíroztam tussal. A tusváltozatot hoztam a 7 Napnak, a másik maradt nekem.Aztán már a tusrajzokat is fénymásoltam magamnak, hogy azokat is eltehessem. Ragaszkodom a rajzaimhoz, mint anya a gyermekeihez. Ahogy múlnak az évek, javítgatok rajtuk, ha ráérek, és mindig találok bennük hibát. A művészet haladás a tökéletesség felé.

*Milyen visszajelzéseket kapott?

— Kezdetben kérdezgettem Biacsit, Lacit is, hogy mi a véleményük a munkámról. Laci mindig azt mondta, ha nem szólnak semmit, akkor csináld. Biacsi is csak annyit mondott, szép, csináld tovább— és kész.

*Gyakran bejárt a szerkesztőségbe?

— Én gyárakban dolgoztam, úgyhogy nem voltam gyakori vendég, néhány hetente pénteken elvittem húsz illusztrálnivalót, hétfőn behoztam a kész rajzokat. Akkoriban nemcsak Barácius krimijeit közölte a lap, hanem folytatásos olvasmányokat is, például Eric AmblerDimitriosz koporsója című regényét. Az két oldalon jelent meg heteken át, két rajzot kellett készítenem, mindkét oldalra egyet-egyet. Meg egyéb rovatokat is kaptam illusztrálásra, vicces és komoly meséket, szövegeket, a 7 Napban igaz történetek is megjelentek, például a maffiáról vagy az itthoni belügyi szervek munkájáról. Volt, amikor három-négy rovatot is illusztráltam.

*Népszerű volt A mi utcánk kispadján című rovata. Emlékszem, két ember beszélgetett a néhány képkockás történetben, mellette pedig ez a szöveg állt: Kihallgatta: Sötét Géza.

— Igen, rajzoltam a 7 Napnak karikatúrákat is, ez volt A mi utcánk kispadján, két évig élt a rovat, 1984-től 1986-ig, vagyis addig, amíg valakit nem szúrtunk meg, akkor megszűnt. Én írtam a szöveget is, nem kíméltem senkit, az aktuális problémákra világítottam rá, a kéménysepréstől kezdve a mezőgazdaságon át a politikáig. Ám soha nem az embert bántottam, hanem mindig azt, amit mondott vagy tett, mert ha valaki hatalmon van, nem úgy éli meg a dolgokat, mint a munkás, mint mi, akik lent dolgozunk. Két öreg ült a padon, egyik olvasta az újságot, a paraszt pedig mindig kritizált. Persze, mert én Kikindán születtem, de Bocsáron nőttem fel, parasztemberek közt, és nekem ez imponál, hála istennek, hogy így volt. A város az tud kétszínű lenni, a szegény embernél, a parasztnál nincs így. Nagyon népszerű volt ez a rovat, sokan gratuláltak!