Beregszászon született. Iskolás éveit szülővárosában töltötte, ahol a Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákjaként érettségizett. Gimnáziumi tanulmányai során igyekezett aktívan részt venni a közösségi életben. Rendszeresen önkénteskedett és tevékenyen részt vett a beregszászi egyházközség életében. Szakmai pályafutása alatt sok helyen és különböző dolgokat tanulhatott: Beregszászban történelemtanárként, Debrecenben politológusként, Budapesten közösségi és civil fejlesztő szakemberként diplomázott. Mindegyik szakma mást adott számára, és eltérő módokon fejlesztette. A történelem szak kíváncsiságot ültetett el benne őseinek múltja megismeréséhez. A politológia a logikai gondolkodás és az ok-okozati következmények megértésében segítette őt. A közösségi és civil tanulmányok pedig egy olyan szemléletet adtak számára, amelyben azt tanulták, hogy a világ olyan, amilyenné mi formáljuk.

Vaskeba Hajnalka

Miután befejeztem egyetemi éveimet — jegyezte le szakmai önéletrajzában —, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában kezdtem el dolgozni, és egy európai uniós projektum keretében a szakmai és a módszertani vezető munkáját segítettem. A projektum befejezése után úgy döntöttem, hogy külföldön próbálok szerencsét. Németország Schwäbisch Gmünd nevű városában éltem másfél évig, egy fogyatékkal élők iskolájában segítettem a tanárok munkáját. Itt megtapasztaltam, hogy milyen nehéz, ha körülötted senki sem beszéli az anyanyelvedet, ha senki sem tudja, hol van Kárpátalja, ha senki sem érti, hogy élhetsz Ukrajnában, és mégis magyar az identitásod. Én ekkor döbbentem rá, mennyire fontos, hogy itt egy hónapban egyszer magyar szentmisén vehettem részt, amikor ezt otthon bármikor megtehettem. Úgy érzem, sokat kaptam a világtól, és szeretnék ebből másoknak is adni. Külföldön tehát már éltem, így számomra addig ismeretlen emberekkel is volt szerencsém dolgozni, együttműködni. Szórványközösségben ellenben most vagyok először, és bár még csak második hónapja tartózkodom itt, máris érzem, mily óriásiak a mindennapok kihívásai. Sokkalta nagyobbak, mint a tömbben, pedig ott is akad bőven elvégzendő feladat. A rendezvényszervezés tapasztalata és a gyerekfoglalkozások, az énekkel és a tánccal való foglalkozás régebbi gyökerekhez nyúlik vissza. Gyerekkoromban odahaza, vagyis Beregszászban volt egy önkéntescsoportunk (ezt a csoportot a Remény Sziklájának hívták, és a Szent Márton Egyesületen belül működött), ahol rendszeresen összejártunk, és mindig valami új dolgon ötleteltünk. Kerestük-kutattuk, kinek, hogyan, hol és miben lehetnénk segítségére. Nagy örömmel tekintek vissza azokra az időkre, mert az akkori évek formáltak azzá, ami most is vagyok.

Ámbár az ifjú hölgy tevékenységei eredetileg az oktatás (anyanyelvápolás), a rendezvényszervezés (különféle tematikai műsorok) és az adminisztratív teendők (beszámolók készítése) terére összpontosulnak, szakmai hitvallásában egy Márai-idézetet is fellelhetünk: „Nem azt kell feljegyezni, ami történt… Feljegyezni, miért történt az, ami történt. Ez lenne a feladat.”

Ideérkezésemkor nem voltak elvárásaim, és azóta sincsenek. Itt merőben más a feladat: a közösség igényeihez igazodva hozzátenni az önrészt. A hertelendyfalvi és a pancsovai magyar művelődési egyesületek mellett a kevevári Keve MME és a sándoregyházi Bonnaz Sándor MME munkáját igyekszem erősíteni. S ami a legérdekesebb, mindegyik helyszínen más-más segítségre van igény. Van, ahol a tánccsoport munkájába kapcsolódtam bele, máshol az énekpróbákat segítem (a kevevári Keve fennállásának húszéves jubileumát méltató októberi ünnepségen például Hajnalka is csatlakozott az egyesített alkalmi vegyes karhoz — a szerző megj.). Vagy a gyerekekkel foglalkozom (mint az ’56-os vojlovitzi megemlékezés alkalmával — a szerző megj.), és megint másutt informatikai ismeretekkel járulok hozzá a közösségi élethez. Bár sem profi táncos, sem énekes, sem informatikus nem vagyok…

Lehet, de még lehet(sz)! Különben is az odaadó és lelkiismeretes munka már eleve profizmus. Mi több: erény.