A két unoka, a jelen lévő déd- és ükunokák kíséretében, a többi közt megtekintette a család egykori házát és a gimnázium épületét, ahol a nagypapa érettségizett. Ifj. Rajki Márton és Rajki Zsolt elmondták, a családban folyamatosan élt a nagyapjuk emléke, akit ők sajnos nem ismerhettek, de csakis jót hallottak róla az édesapjuktól és az újpestiektől is. Mindenki Marci bácsinak hívta, mert ötvenöt éves volt, amikor Újpesten a Forradalmi Bizottság elnöke lett. Környezetében a nyugalom megteremtését tartotta a legfontosabbnak, és számos olyan intézkedést hozott, amellyel az újpesti polgárok életét visszaállította a normális kerékvágásba.

Amikor tudatosult benne, hogy észérvekkel képtelenség lesz kézben tartani az eseményeket, lemondott a bizottságban betöltött elnöki tisztségéről, és a tagságot sem vállalta tovább. A békés elvei mellett végig kitartott, a fegyveres harcokban nem vett részt, de abban a memorandumban, amelyet az ország helyzetének rendezéséről fogalmazott meg, kifejtette, hogy a folyamatba minden haladó politikai erőt be kellene vonni. 1957. május 14-én tartóztatták le, a tárgyalás alatt nyíltan vállalta a politikai nézeteit, majd a Legfelsőbb Bíróság halálos ítélete után, 1959. július 30-án kivégezték. Ő volt az egyetlen ügyvéd Magyarországon, akit hóhérkézre juttattak.

Az emléktáblát dr. Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulátusának főkonzulja és Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere leplezte le, majd a jelenlévők — közöttük Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Kudlik Zoltán, a Nagy Imre Társaság szabadkai szervezetének elnöke — elhelyezték a kegyelet koszorúit.

A program a zentai Művelődési Házban folytatódott, ahol elsőként dr. Babity János osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Hangsúlyozta, a szabadság és a függetlenség olyan értékek, amelyek ugyanolyan fontosak voltak hatvan évvel ezelőtt, mint most. A forradalom emlékét ma már Magyarországon, a Kárpát-medencében, illetve Sydney-ben, New Yorkban, Caracasban is egyaránt ápolják a magyar közösségek, hiszen ami a távolság ellenére összeköt bennünket, az a szabadságvágy, a közös nyelvünk és kultúránk. Beszédében kiemelte, Nagy Imre és társai emléke soha nem merül feledésbe, 1956-ban azonban olyan köznapi emberek is fegyvert ragadtak, akik erre soha nem készültek, és részben ma is ismeretlen a szerepvállalásuk.

— Olyan magyarok is szolgálták a forradalom ügyét, akik nem fegyverrel harcoltak, hanem élelemről gondoskodtak a harcolók számára, ellátták a sebesülteket, segítették a megtorlás elől menekülőket, vagy a forradalom sebtében kialakított közigazgatásában dolgoztak. E hétköznapi hősök kutatása és megismertetése közös feladatunk, hiszen a helytállásuk mindannyiunk számára példaértékű. Egy kisebb közösségnek meg kell ismernie saját hősei történetét is. A szabadkai magyar főkonzulátus arra törekszik, hogy partnereivel együtt hozzájáruljon a délvidéki magyarság örökségének ápolásához — mondta dr. Babity János.

Ceglédi Rudolf polgármester után ifj. Rajki Márton a Budapesti Ügyvédi Kamara, illetve a család képviseletében lépett színpadra, és megköszönte, hogy ilyen ünnepélyesen emlékeznek meg a nagyapjukról. Szomorúan jegyezte meg, hogy nekik, az unokáknak ugyanolyan történelmi személyiség volt, mint a teremben ülőknek, hiszen ők is csak könyvekből, újságcikkekből, családi történetekből ismerhették őt. Vázolta nagyapja ügyvédi tevékenységét és a perbeli szerepét, majd részletet olvasott fel a leveléből, melyet a védőjének minden bizonnyal sikerült kijuttatni a börtönből, hiszen a családtagjai nem találkozhattak vele, az ítéletről sem értesülhettek, és a kivégzés tényét sem közölték velük.

Az alkalmi összeállítás a Zentai Magyar Kamaraszínház A szabadság lángjai című előadásával fejeződött be, melyet Wischer Johann rendezett. Az esten közreműködött a Cor Jesu Városi Kamarakórus.

Dr. Rajki Márton emléktáblájának felállításához Magyarország szabadkai főkonzulátusa, Zenta Község Önkormányzata, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális Államtitkársága, a Nagy Imre Társaság és az 1956-os Emlékbizottság járult hozzá.

Képgaléria (Szabó Attila felvételei): https://goo.gl/I7BQHw 

Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia