A 7 Nap akkori nyereményjátékán, több más értékes ajándék mellett, a főnyeremény egy Fítyó volt. Akkor még nagy dolognak számított ez a hazai gyártmányú személygépkocsi, a mai viszonyok között talán egy kisebb nyugati autóval ért fel. Hetilapunkban rendszeresen jelentek meg nyereményjátékok, melyeket nagyon szerettek az olvasók.
| Trabanttal szállni élvezet, szólt az egykori magyarországi Exotic együttes slágere, viszont a mi utainkon a ’80-as évek második felében inkább a Zastava 750-es, közismert nevén a Fítyó volt az úr, hiszen a kragujevaci gyár szép számban dobott piacra ebből a kicsi, de megbízható autóból. 1982 sokunk számára a spanyolországi labdarúgó-világbajnokságról és az olasz válogatott meglepetésszerű győzelméről marad emlékezetes, az akkor 19 éves hajdújárási Blesić (ma Valkovics) Gordana azonban egész más miatt őriz felejthetetlen emlékeket arról az évről. |
— A lapban rövid, általános kérdések jelentek meg, melyek arra vonatkoztak, hogy rendszeresen vásároljuk-e az újságot, milyen írásokat olvasunk legszívesebben, van-e kedvenc rovatunk. Ezekre kellett válaszolni, majd a szelvényeket összegyűjteni, és beküldeni a szerkesztőség címére. Az igazság az, hogy én nem is terveztem részt venni a játékban, épp a gyújtóst készítettem, amikor megérkezett az unokatestvérem, és megkérdezte, gyűjtöm-e a szelvényeket. Ekkor merült fel bennem, hogy miért ne gyűjteném őket, hiszen a lap összes száma megvolt. Kivagdostam a szelvényeket, és beküldtem őket — meséli a nyertes.
A sorsolást 1982. december 20-án a horgosi művelődési házban tartották meg. Gordana és akkori barátja, ma már férje, Károly épp Horgosra tartottak a barátaikhoz. Az ifjú hölgy az autóbuszban tudta meg, hogy éppen aznap van a húzás, majd viccből többször kijelentette, hogy ő bizony a kulcsokért megy Horgosra. Ezen természetesen mindenki jót derült, senki sem hitte, talán csak ő, hogy a poén hamarosan valóra válik. Miközben a nagyteremben folyt a műsor, Gordanáék a művelődési ház emeletén lévő kávézóban elfogyasztottak egy italt, közben jót beszélgettek. Egyszer csak a mellettük lévő társaság tagjai nagyon megörültek valaminek, kiderült, ők kapták a kerékpárt. Nyertesünk ekkor is úgy vélekedett, hogy szép az a bicikli, de ő az autóért jött. Néhány perc múlva egy ismerősük közölte vele, hogy egy szerb nevű hölgyé lett a Fítyó, aki ott sem volt a húzáson. A fiatal lánynak ekkor már hevesebben kezdett dobogni a szíve, főleg, amikor az ismerős közölte vele, hogy az illetőt Gordanának hívják. Ekkorra már véget ért a műsor, így a boldog nyertest a művelődési házban megrendezett kis ünnepségre invitálták, ahol a szerkesztőség tagjai gratuláltak neki, és elbeszélgettek vele. Egy-két nap múlva felkeresték, szüleivel és vele is interjút készítettek, bemutatták az olvasóknak. A középiskolát néhány hónappal korábban befejező fiatal lány a terveiről, elképzeléseiről is mesélt. Akkor a Sajamban kapott állást, az idén pedig már harminc éve, hogy a Trgoprometban dolgozik.
— A szelvényeket az utolsó pillanatban egy sárgás, de nem régi borítékban küldtem be, mivel csak ilyet találtam itthon. A sorsoláson jelenlévők mesélték, hogy a bekötött szemű kisgyerek, aki egy hatalmas levélrakásból húzta ki a borítékokat, elsőként ezt a sárgás borítékot vette ki. Mivel azonban nem várta meg, hogy engedélyt kapjon a húzásra, vissza kellett tennie, és másodszor is húzott. Visszatette tehát a borítékot, majd néhány pillanat múlva még egyszer ugyanazt a sárgás színűt, azaz az én borítékomat húzta ki. Nem akármilyen szerencsém volt tehát. Nem tudom, ki lehetett az a kisfiú, de egy jó nagy tábla csokit megérdemelt volna — emlékszik vissza mosolyogva a nyertes.
A szerző felvétele
Az egész család nagyon örült az autónak, hiszen ez volt az első gépkocsi a családban, Gordanának ekkor még vezetői engedélye sem volt. Sem korábban, sem később nem vett részt rendszeresen szerencsejátékokon, mindig azt hangoztatta, hogy elég, ha az embert egyszer lepi meg Fortuna istennő, nem kell állandóan játszani, hadd legyen másnak is szerencséje. Viszont tagadhatatlan, hogy akkori nyertesünk szerencsés csillagzat alatt született, hiszen néhány év múlva egy kaparós sorsjegyen egy fürdőszobatükröt is nyert.
A fehér Fítyót nem kapta meg azonnal, mivel beleegyezett, hogy a jármű a Zastava autószalonjában még egy hétig ott maradjon — reklám céljából.
A család vigyázott a kocsira, karbantartotta, csinosítgatta. Igaz, hogy az első szilveszterezés alkalmával nem akart beindulni a motor — valamilyen elektronikai hiba lépett fel —, de később már jól viselkedett, és sosem hagyta cserben gazdáit. Tizenkét évig rótták vele a kilométereket, majd eladták. Az autót a Chemosban dolgozó egyik munkás vásárolta meg. Gordanáék egy ideig többször is látták egykori kocsijukat a gyár előtt parkolni, illetve az utcán közlekedni, de már egy jó ideje nem tudják, vajon mi lett ezután a sorsa.
— A Fítyó hálás kis járműként él emlékezetünkben, hiszen még a tengerpartra is levitt bennünket. Egyszer elromlott a hőszabályozója, úgyhogy fűtött kocsival jöttünk haza a tengerről a nyári kánikulában. A sofőrt kivéve szinte mindenkit elnyomott a nagy hőség — idézi fel a nem éppen kellemes kalandot.
— Nagyon fiatalok voltunk, szinte el sem hittük, hogy mi nyertük meg a gépkocsit — kapcsolódik be a beszélgetésbe az időközben megérkező férj, Károly. — Az autót karbantartottuk, a szükséges ellenőrzéseket mindig idejében elvégeztük. Az első műszaki vizsga előtt észrevettük, hogy a jobb oldali ajtó mintha egy kicsit nehezebben zárulna. El is vittük a kocsit Sándorba, egy idős mesterhez. Ő előbb messziről vette szemügyre, majd kalapáccsal és csavarhúzóval a kezében megindult a Fítyó felé. Láttam, hogy ennek a fele sem tréfa, ezért inkább azt mondtam neki, hogy talán mégsem kell bántani a kocsit, jó lesz így is.
A család szeretettel mesél egykori autójáról, látszik, hogy hálásan gondolnak vissza rá. Arra az autóra, amely több mint egy évtizedig szolgálta előbb csak Gordanát és Károlyt, majd fiukat, Igort is, aki öt évvel a Fítyó után született meg, mely annyi örömet szerzett a családnak.
