* Hogyan kezdett mémekkel foglalkozni?

-- Alapjában az online kommunikációval foglalkozom. A mémek egyrészt azért érdekelnek, mert olyan részei a populáris kultúrának, amelyek rendkívül gyorsan terjednek (aztán pillanatok alatt el is tűnnek), de ami igazán izgalmas bennük, az az, hogy nagyon sokan teszik így közzé elképzeléseiket, gondolataikat. Az is érdekes a mémben, hogy kultúrafüggetlen jelenség, hiszen nem mindig magyar (vagy bármilyen) nyelvű szöveget tartalmaz, éppen ezért világszerte könnyen értelmezhető. Ez utóbbira bizonyos értelemben ellenpéldaként lehetne felhozni a magyar nyelvterületen 2013 táján felbukkanó hungaromémeket, melyek egy éppen populáris nemzetközi médiatartalomból magyaros képet remixelnek úgy, hogy az eredeti képhez hozzáadnak egy pödört bajuszt, és „magyarosra” változtatják a szöveget. Így lesz Supermanből Erős Pista és a Terminátorból Cséplőgép. Ezek a mémek éppen a bennük rejlő nyelvi játék miatt rendkívül izgalmasak, és ez persze azt is hozza magával, hogy a hungaromémeket csak azok értik meg, akik ismerik a magyar kultúrát. A mémek általában a közösségi médiában terjednek, a web 2.0 eszközeit használják, azaz a felhasználók maguk terjesztik, osztják meg, lájkolják vagy kommentelik őket. Az elterjedésükhöz arra is szükség volt, hogy a felhasználókból tartalomlétrehozók legyenek. Ez már az internetes paradigma jellegzetessége. Az angolban ezt úgy fejezik ki, hogy a consumerből (fogyasztóból) és a producerből (alkotóból) prosumer lesz. A hagyományos médiumokkal szemben, ahol kapuőrök, például szerkesztők döntik el, hogy mi kerülhet be a médiumba, az interneten erről már nincs szó. Bárki szerzővé válhat, és ha sokan úgy gondolják a közösségből, hogy egy alkotás, mondjuk, egy mém érdemes arra, hogy terjesszék, akkor az el fog terjedni. A világhálón a mémek és egyáltalán a tartalmak a káoszelmélet jegyében terjednek, vagyis lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz népszerű. A hagyományos médiavállalkozások ezért most nagyon nagy gondban vannak, ők ugyanis a reklámkampányaikkal már képtelenek elérni azt a megtekintésszámot, amelyet egy egyszerű felhasználó egy mémmel képes generálni. A marketingesek csak akkor tudnák megjósolni, hogy melyik videó vagy szöveg fog elterjedni, ha a bölcsek köve a zsebükben volna. Ami még nagyon izgalmas, hogy a mémek pillanatok alatt bukkannak fel és válnak népszerűvé, nem is kicsit: a klipek hatalmas nézettségre tudnak szert tenni, a Gangnam Style például két és fél milliárd megtekintést tudhat magáénak, az emberek a világ összes szegletében képesek felidézni azt a bizonyos rövid kis dallamot. Valójában ez a klip is egy mém. De ennél sokkal egyszerűbb módon is tudunk mémet gyártani, mondjuk, mémgenerátorok segítségével. Van egy közismert képünk, és ehhez nagyon egyszerűen be tudunk szúrni szöveget. Talán éppen emiatt a mai internet egyik legelterjedtebb tartalom-létrehozó módszere a remix, a prosumerek alkotásainak elég nagy része a meglévő alkotások újrakombinálásán, tehát a mashupon és a remixen alapul, nem új tartalmak.

* És aztán ezek az alkotások „örökké” visszakereshetőek.

-- Az internetről csak hisszük, hogy minden megtalálható rajta. A legcsodálatosabb benne (és egyúttal a legnagyobb gond is vele) viszont az, hogy rengeteget elfelejt. Amíg a nyomtatott formában megjelent tartalom többé-kevésbé hozzáférhető, elérhető könyvtárakban, addig az internetes mémek nagy részét már nem lehet megtalálni. Hogyan keressünk vissza? Ha egy könyvben olvastunk valamit, akkor könnyebb dolgunk van. Az egyik kedvenc gyerekkori költőm Miroslav Antić volt, és tegyük fel, hogy nem emlékszem pontosan egy versére. Föllapozhatok két-három könyvet, és meg fogom találni. Viszont ha egy mémet akarok előbányászni, melyet valamikor valahol láttam, akkor már törhetem a fejem, hogy milyen is volt. Volt rajta egy grimasz és valami szöveg, hogy is volt ez? Ki is osztotta meg? Ez egy nagyon nagy gond. A szöveges tartalommal ellentétben a képit nem igazán tudjuk keresni.

* Úgy tudom, a hagyományos folklórhoz hasonlóan ma már netfolklórról is beszélnek.

-- Igen, a netfolklór, avagy az internetfolklór elnevezés a net lehetőségeit kihasználó folklórtovábbítást jelöli. Ebbe a jelenségkörébe sorolhatjuk az e-mailben, a honlapokon, a blogokon és a fórumokon terjedő vicceket, álhíreket, városi legendákat, karikatúrákat, digitálisan manipulált képeket, sőt újabban az ilyen jellegű hangfájlokat és videókat is. Fontos elmondani, hogy a tradicionális folklórhoz hasonlóan a netfolklór is reagál a tömegtájékoztatásban megjelenő hírekre. Mint az talán a felsorolásból is látszik, a netre töltött folklóralkotások eleinte főként csak szövegekből álltak, de ahogy fejlődtek a digitalizációs technikák és egyre jobban elterjedt az internet is, gyakoribbá váltak a képek és az intermediális tartalmak. Mindenfelé a különböző médiumok összefonódását láthatjuk. Leggyakrabban szöveg kombinálódik statikus vagy mozgóképpel, ám egyre többször vannak olyan megoldások is, hogy például a hangnak is fontos szerep jut. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy az interneten már az írásbeliség sem a régi, hiszen majdnem minden interaktív, és egyszerre történik, ezért amikor az internetre írunk, bizonyos értelemben közelebb állunk a szóbeliséghez, mint a hagyományos, rögzített írásbeliséghez. A világháló a képi, a szöveges, az animált és az audiovizuális folklórjelenségeken kívül a néphit, a népi vallásosság és a népszokások körében is gazdag forrás. Sok ember vallási tartalmú képeslapokat tölt fel a közösségi oldalakra, vagy éppen arra kéri a másikat, hogy ossza meg az üzeneteit, mert ha nem teszi meg, akkor nagy szerencsétlenség fog bekövetkezni életében. Megosztás esetén meg persze úgy gondolja, hogy szerencse fogja érni. Hogy a folklór (legalábbis részben) felkerült a hálózatra, az azt is eredményezi, hogy megváltozik a helye a kultúrán belül. Manapság számos folyamatunk tevődik át a hálózatra. A népszokások egyidejűleg élnek a falvakban és a városokban, számos magyar közösség tudatosan ápolja őket, az online környezetben viszont ezek a közösségek virtuálisak, a határok megszűnnek, a keretek kitágulnak. Szerintem azonban a mémek, noha az egyetemes kultúra részei, a magyarításuk után a magyar digitális, online néprajz részévé válnak.

* Úgy beszél az internetes folklórról, mint a hagyományos folklór folytatásáról. Mégis, mintha a netes folklórból hiányozna a metafizikai réteg. Vagy ez volna a gyíkemberes összeesküvés-elméletek világa?

-- Igen, a naiv hiedelmek terjedése valóban kapcsolódhat némileg a folklórhoz, így a netfolklórhoz is. Ezek villámgyorsan el tudják árasztani a netet, ezzel pedig elértünk az álhírek kérdéséhez. Az online környezetben ugyanis gyakran minden ellenőrzés nélkül elhiszünk dolgokat, sőt, meg is osztjuk az álhíreket. Ez talán azzal is összefügghet, hogy a „face-to-face”, azaz a személyes jelenléten alapuló információcsere az interneten „person-to-person” kommunikációra módosult, ahol már monitor választja el a beszélőket egymástól. Részben épp a névtelenség miatt olyannyira népszerűek a webkettes alkalmazások. Ha nem kell névvel vállalni a tartalmat, akkor sokkal szívesebben hozzák létre, illetve terjesztik, és ez nem feltétlenül rossz.