Udvarszállás és Fejértelep között a távolság alig több mint harminc kilométer. Délután öt óra felé értem a faluba, és szomorúan konstatáltam, hogy besötétedett, és ha ez nem volna elég, tejfehér köd ereszkedett a tájra. A látótávolság nagyjából tíz méter volt. Ezt sajnáltam, mert nem tudtam fotókat készíteni a szabad ég alatt, pedig Fejértelep kivételes gyöngyszeme Dél-Bánátnak.
Körös-körül fenyves erdő övezi, és a Delibláti-homokpuszta szélén terül el. 2007-ben voltunk legutóbb a faluban. Emlékszem széles utcájára, a fenyőerdőre, a homokbuckákra és a völgyekre. Emlékszem, hogy majd tíz évvel ezelőtt a fejértelepiek arról számoltak be, hogy noha a háromszáz lelket számláló falut többségében magyarok lakják, a magyar nyelvű oktatás rég megszűnt. Pontosabban 1998-ban, hiszen az akkor nyugdíjba vonuló tanítónő azt tanácsolta a szülőknek, hogy mivel gyermekeik ötödik osztálytól egyébként is szerbül folytatják tanulmányaikat a közeli Homokszilen (Uljmán), szerbül is kezdjék el az iskolát a nehézségek elkerülése érdekében. Ma már Izbistye (Izbište) és Homokszil között választhatnak a diákok.
„Hamarosan a kiscsoportot is meg tudjuk alakítani”
Utam Alföldi Andráshoz, az Ady Endre Kultúregyesület elnökéhez vezet. A művelődési házban találkozunk, és már nagyon vár, ami nem is csoda, hiszen csupán két órát kések. Az egyesület még az 1930-as években alakult meg.
— Az ismételt bejegyzésére 1998-ban került sor, ekkor állítottuk újra lábra az egyesületet — kezdi a beszélgetést András. — Pillanatnyilag tánccsoportja, szavalói és kézimunkázói vannak. Egyelőre tizenhat táncosunk van, ebből hat pár aktív, két pár pedig tartalék, de szeretnénk minél több gyereket bevonni a munkába. Az általános iskola ötödik osztályától középiskolás korig vannak fiatalok. Szerencsére akadnak olyanok, akiket érdekel a folklór, és reményeink szerint hamarosan a kiscsoportot is meg tudjuk alakítani. Készülünk a Gyöngyösbokrétára, és rendszeresen fellépünk a Dél-bánáti Szemlén is. Van saját népviseletünk, de azt mondták, hogy abban nem szerepelhetünk, mert nem tradicionális viselet, holott már dédöregapám is ebben lépett fel. Így kénytelenek vagyunk Versecről kölcsönözni a ruhát. Šušarán, vagyis ahogy maga mondja, Fejértelepen a helyi általános iskolában 4. osztályig tanulnak a gyerekek, jelenleg tizenhárman vannak. Egy időben folyt anyanyelvápolás is, de néhány éve már az is megszűnt.
A falu a mai napig Šušara, és ennek gyakorlati oka van, ha ugyanis a környező településeken — Fürjesen (Zagajicán), Izbistyén (Izbištén), Homokszilen (Uljmán) — kell hivatalos ügyet intézni, akkor mindenki a Šušara nevet használja.
A falu a verseci községhez tartozik, van postája, mely minden szerdán fél kilenctől fél tizenkettőig tart nyitva, és több boltja is, pontosabban kettő. Vezetékes telefon azonban még mindig nincs a településen.
— A verseci község nagyon sokat segít a kultúregyesületnek, beszáll a rezsibe, a maszkabál, a szüreti bál és a búcsú költségeinek egy részét is fedezi. Ezenkívül a Magyar Nemzeti Tanács pályázatain is részt veszünk. Szeptember 8-án tartjuk az öregbúcsút, és ekkor gulyásfőző versenyt is rendeznek a faluban, amiben a kultúregyesületnek is van szerepe — mondja András.
A közlekedés hasonló, mint Udvarszálláson. A helyiek az iskolabuszt használják, tehát nyáron nincs tömegközlekedés. A falu lakosságának pontos létszámát nagyon nehéz meghatározni, hiszen azok, akik külföldre távoztak, nem jelentkeztek ki lakhelyükről, ezért még mindig úgy vannak nyilvántartva, mint akik itt élnek.
Kéthetente tartanak misét. 1955-től az iskolaépületben miséztek, illetve ideiglenes megoldásként magánházakban is. 1991. április 28-án helyezték el az új templom alapkövét, melyet 1994-ben, Szent László ünnepén Huzsvár László bánáti megyés püspök szentelt fel. A templom udvarában nyáron gyakran állnak sátrak, sokan ellátogatnak Fejértelepre. Közel van Versec és Fehértemplom is, a fenyőerdő miatt pedig a levegő gyógyhatású. Néhányan foglalkoznak ugyan szobakiadással, ám a faluturizmus még nagyon gyerekcipőben jár, holott van benne lehetőség.
A falu népe főleg földművelésből él, ezenkívül van néhány állattartó és méhész is. A Prosperitati Alapítvány pályázatán egy termelő pályázott sikeresen. Korábban tejcsarnok is volt Fejértelepen, de már azt is felszámolták.
Régebben önkéntes tűzoltó egyesülete és focicsapata is volt a falunak, ma már azonban mindkettő megszűnt. Alföldi elmondja, sokszor érzik úgy, hogy lemondtak róluk. Nagy a távolság, késve jut el az információ hozzájuk. Nem túl derűlátó, szerinte ugyanis tíz év múlva nem sokan lesznek a településen. Nincs munka. Korábban más volt a helyzet, a falusiak könnyen fel tudták magukat találni, sokan az Elan szövetkezetben vagy a Vojvodinašume vállalatban dolgoztak.
A faluturizmus kitörési pont lehetne
Lőcseiékhez kísér el Alföldi. Mihael és felesége, Sára három kiskorú gyermeket nevel, földművelésből élnek, illetve két szarvasmarhát is tartanak. Mihael még a beszélgetés elején elmondja, jobb volna szerbül kommunikálni, mert azon a nyelven jobban ki tudja magát fejezni.
— Itt nagyon nehéz, semmi sem alakul jól. Öt lánc földet művelünk, ez nagyon kevés. A tejet itt adjuk el, a háznál, vagy mi magunk isszuk meg. A termés jó részét a jószágokkal etetjük fel. A föld nagyon rossz minőségű, keveset terem, nem érdemes eladni a termést. Valójában csak túlélünk — panaszolja.
Andrea és Amanda a két lány, Krisztián most nyolcadikos. Sokat segít otthon, egyelőre nem tervez továbbtanulni, inkább a gazdaságba segítene be. A gyerekek beszélnek magyarul, édesanyjuk torontálvásárhelyi, és odahaza anyanyelvükön kommunikálnak a gyerekekkel.
Mihael elmondja, hogy a rossz helyzet ellenére még nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja szülőfaluját, holott hamarosan meglesz a magyar állampolgársága is.
— Már Versecen sem érzem jól magam, nemhogy külföldre menjek családostul. Sosem hagynám itt Fejértelepet. A házat, melyben most élünk, még a szüleim építették saját kezükkel, nincs szívem itt hagyni — mondja. Nem jogosultak a családi pótlékra, mert „túl sok” föld van Mihael nevén.
A faluban annyira nagy az elvándorlás mértéke, hogy sokszor napszámosokat is lehetetlen találni. Mihael elmondja, hogy sokan visszajönnének, ha volna hova, pontosabban ha volna munka. Habár az is igaz, hogy amint egy ház kiürül, gyorsan el is kel, hiszen a pancsovaiak és a belgrádiak hétvégi háznak veszik meg az ingatlanokat. Vendéglátóm szerint kellene egy olyan befektető a faluba, aki lehetőséget lát benne. Merthogy igenis van benne lehetőség. Például a faluturizmus kitörési pont lehetne.
A Fejértelep és Szabadka közötti út négy óra alatt tehető meg autóval. Nappal. Este, ködben valamivel tovább tart. Vendéglátóim tanácsát megfogadva Belgrád felé veszem az irányt, hogy ott az autópályára fordulva Szabadka felé folytassam.
Jó volna valami pozitív, derűlátó gondolattal zárni a dél-bánáti riportomat, de önámítás volna azt feltételezni, hogy ezeken a településeken néhány évtized múlva hallható lesz még a magyar nyelv.
