A Spartacus Jégkorongklub 16. alkalommal szervezi meg a Winter Classic elnevezésű nemzetközi veterán-jégkorongtornát. Az előttünk álló hétvégén megrendezendő háromnapos sporteseményen két korosztályban összesen tizennégy csapat vesz részt.
— A tornára húsz csapat jelentkezett, de mi csak tizennégy együttest tudunk fogadni. A +30-as kategóriában három-három szlovén és szerbiai együttes lép jégre, mégpedig a Jesenice, a Maribor, a Jelen, a Crvena zvezda, a Noćne ptice és a Vojvodina, míg a 40 éven felüliek mezőnyében Szlovéniát a Jesenice és a Prevoje, Magyarországot a Fehérvár, Szerbiát a Čunjevi, a Drvene nogice, a Vojvodina és a Spartacus képviselik, de benevezett egy orosz-cseh vegyes csapat is. Együttesenként legalább tizenhat-tizenhét személy érkezik Szabadkára, a játékosok mellett kísérők, feleségek látogatnak el hozzánk, tehát egy igazi családi program épül a torna köré. A Spartacus csapatát a középmezőnybe várjuk. Merészebb célokat nem tűzhetünk ki, hiszen ellenfeleink nyolc—tizenegy hónapot gyakorolhatnak a jégen, míg a mi esetünkben mindez három hónap, így nehezen tudunk versenybe szállni a gazdagabb múltú csapatokkal. A torna pénteken 14 órakor kezdődik, szombaton a reggeli óráktól 22 óráig, vasárnap pedig reggel 8-tól 15 óráig élvezheti a közönség a meccseket — mondta Sándor Zsolt, a torna fő szervezője, aki a Spartacus színeiben maga is jégre lép a hétvégén.
Sándor Zsolt a jégen, fehér mezben
Zsolt óvodáskorától jégkorongozik, valamikor a ’80-as évek elején ismerkedett meg ezzel a sportággal. Végig hű maradt szeretett egyesületéhez, a szabadkai Spartacushoz, itt tanult meg korcsolyázni, a kék-fehérek színeiben lépett jégre a korosztályos csapatokban, majd később a felnőttegyüttesben is.
— Pályafutásom csúcsára a ’90-es évek közepén értem, amikor a Spartacus ifjúsági csapatával országos bajnoki címet nyertem, bekerültem a juniorválogatottba, majd a következő évben csapatommal nemzetközi interkontinentális tornán léptünk jégre, ami a Bajnokok Ligája előszobájának számított. Játékos-pályafutásom befejezése után a korosztályos csapatainkban és a korisuliban is edzősködtem, jelenleg a tizennyolc éven aluli együttesnek vagyok az edzője.
A női jégkorong egyre népszerűbb Szabadkán
A Spartacus Jégkorongklubban több korosztály versenyez: a felnőttek a boszniai ligában szerepelnek, a tizenkét, a tizennégy, a tizenhat és a tizennyolc év alattiak pedig a magyarországi Kiskőrössel közös csapattal a magyar ligában játszanak. Szerbiában kevés jégkorongklub működik, így értelemszerűen az utánpótlásbázis is jóval kisebb létszámú, mint Magyarországon. Ha a Spartacus a hazai mezőnyben maradt volna, akkor évente mintegy tíz mérkőzést játszanának a gyerekek, míg a magyarországi mezőnyben a mérkőzések száma ennek a többszöröse. A belgrádi és az újvidéki csapatok a szlovén ligába neveztek, a Spartacus pedig a magyar élvonalban próbált szerencsét.
— A tizennyolc éven aluliak bajnoksága tornarendszerben működik. A 2021/22-es idényben eddig négy tornán játszottunk, a szezon végéig még ennyi viadal vár ránk. Jelenleg a 2. helyet foglaljuk el, de célunk az 1. hely megszerzése. Az U16-os csapatunk a magyar bajnokság B csoportjának élvonalában helyezkedik el. A fiúknak nagy esélyük van az első két hely egyikének a megszerzésére, vagyis a következő idényben az A csoportban szerepelnének, ahol olyan csapatokkal küzdenének, mint a Ferencváros, az Újpest, a Székesfehérvár. Habár ebből a korosztályból többeket is átigazoltak, azaz máshol folytatták pályafutásukat, a csapat még így is nagyon ütőképes maradt. A tizennégy és a tizenkét éven aluliak a középmezőnyben foglalnak helyet. Ha több jég állna rendelkezésünkre, mindkét csapatunk előrébb állna a tabellán. Minden korosztály számára óriási megterhelés, hogy három hónapba kell besűríteni az edzéseket, míg a többi csapat nyolc-tíz hónapot lehet jégen. A tizenkét évnél fiatalabbak gólokra játszanak ugyan, de ebben a korosztályban nem jegyzik az eredményeket. Ennek célja, hogy a gyerekek minél jobban megszeressék a jégkorongot mint játékot, vagyis a rivalizálás ebben a korban még ne alakuljon ki náluk. A legkisebbekkel a korisuli keretében foglalkozunk, a gyerekeket már négyéves kortól várjuk a klubba. A pénzhiány és a lehetőségek alaposan rányomták bélyegüket a Spartacus felnőttcsapatának szerepeltetésére is. Ezek a sportolók edzőjük, Uroš Brestovac — aki ebben a helyzetben is összetartja a klubot, és óriási szerepe van abban, hogy Szabadkán még van jégkorong — vezetésével a boszniai ligában játszanak. A bajnokság tornarendszerben folyik, Szabadkán február első hétvégéjén játszanak a csapatok. A veteránok is igyekeznek minden hónapban legalább egy tornán részt venni. Hívnak bennünket nemzetközi és hazai tornákra is. Szabadkán a női jégkorong is nagyon népszerű. A közelmúltban a ljubljanai Olimpija női csapata volt a vendégünk. A szlovén lányok a szerbiai női válogatottal játszottak két felkészülési mérkőzést, utóbbinak a soraiban nyolc szabadkai sportoló is szerepelt — mondta Zsolt.
A péntektől vasárnapig tartó jégkorongtorna helyszíne, a szabadkai Kisstadion
A Spartacusban folyó kiváló munka bizonyítéka — az eredmények mellett — a válogatott játékosok száma is, hiszen a szerbiai korosztályos válogatottakon kívül több szabadkai játékos tagja a magyar korosztályos válogatottaknak is. Emellett több szabadkai jégkorongozó játszik Budapesten és Székesfehérváron, de a Crvena zvezda együttesében is vannak szabadkaiak.
Az eredmények kiválóak, támogatást azonban nem kap a klub, így az 1945-ben alapított egyesület fenntartása évről évre egyre nagyobb nehézségekbe ütközik.
— Néhány éve sajnos nem kapunk támogatást a várostól, ami nagy szívfájdalma a klubnak, hiszen a jégkorong nagy múltra tekint vissza Szabadkán, és ma is rendkívül népszerű sportágnak számít. A Spartacus a Nagy-Jugoszlávia I. ligájában is szerepelt, és olyan csapatokat láthatott a szabadkai közönség, mint a Jesenice, a ljubljanai Olimpija, a zágrábi Medveščak… Már több évtizede várunk a fedett jégcsarnokra, mely a fejlődés szempontjából elengedhetetlen. Fedett csarnok nélkül nagyon nehéz, hiszen hátrányból indulunk azokkal a csapatokkal, klubokkal szemben, ahol van fedett csarnok.
Reméljük, hogy a csarnokkal kapcsolatos ígéret nem üres szólam, és a város nem hagyja, hogy ez a gazdag hagyományokkal bíró, több mint száz gyereket megmozgató sportág — a női kézilabdához hasonlóan — eltűnjön Szabadka sporttérképéről.
A Winter Classic hivatalos emblémája (fotók forrása: Facebook)