Néhány hete bemutattam önöknek Gubena Árpádot, a Mária Rádió szabadkai műsorvezetőjét. Már akkor szerettem volna hasonló interjút készíteni Petri Erikával is, aki az újvidéki stúdióból szokta köszönteni a hallgatókat.
Erika nagy örömmel és szívesen vállalta az interjút, de a nagy hideg és a sok elfoglaltság miatt, hiába terveztük, nem tudtunk személyesen találkozni. Hogy a beígért beszélgetés mégse maradjon el, Erika írásban válaszolt a kérdésekre.
* Kezdjük a gyerekkoroddal. Vallásos neveltetést kaptál, vagy fokozatosan alakult ki benned a hit?
— Is-is. A szülői házban és a tágabb értelemben vett családban nem volt kérdés, hogy vallásos életet éljünk-e, vagy sem. Beleszülettünk, és éltük, annak ellenére, hogy édesapámnak, a nagybácsimnak, de még nekem is a '80-as évek elején a szakmai előmenetel elmaradásának hátrányával járt a mindennapokban megélt vallásosság. Úgyhogy az első emlékeim a családról a nagy ágyban való esti hancúrozás utáni közös imákat idézik fel. Felidézik azonban azt a harcot is, amely a vallásos életvitelből adódóan megkülönböztetéssel, kiszorítottsággal járt. Gyermekkoromban még nem értettem ennek a feszültségnek a lényegét, de láttam, hogyan lehet kitartani, és méltósággal viselni a hitbeli meggyőződéshez való ragaszkodás következményeit. Fiatal óvónőként kellett szembesülnöm először ezzel a keserű tapasztalattal, de nehogy bárki is azt gondolja, hogy ezt a harcot elég egyszer megvívni! Más és más formát öltve, újra és újra utolér a meghasonlás kísértése. A hit megélése tehát legkorábbi emlékeimtől kezdve összekapcsolódott egy folyamatos külső és belső harccal, vívódással. A kommunista érában pallérozódott, hitemért való kiállást manapság a világias gondolkodás csapdája fenyegeti, miközben belső harcaimat is a folyamatos bukás és talpra állás dinamikájában élem.
* A Mária Rádióban dolgozol, valamint rendszeresen megfordulsz a búcsúkon, a kisebb-nagyobb rendezvényeken is. Segít ez abban, hogy jobb kapcsolatot alakíts ki a hallgatókkal?
— A Mária Rádió arculatához hozzátartozik a családias kapcsolat kialakítása és annak folyamatos ápolása a hallgatókkal. Ezt a kapcsolattartást a személyes találkozások éltetik. Másfelől a Mária Rádió a helyi egyház szolgálatában áll az egyik legfontosabb célja szerint, tehát egyértelmű, hogy azokon az egyházi rendezvényeken, amelyeken a hallgatóink mint a helyi egyház hívei megfordulnak, a Mária Rádió munkatársai szolgálatukkal jelen vannak. Működésünk kezdetén, mihelyt megteremtődtek a technikai feltételek, igyekeztünk eljutni minden jelentősebb eseményre, és onnan élőben közvetíteni az ünnepi szentmisét, riportokban bemutatni a helyi hívőközösséget, bemutatni a plébánost, templomot. Erre azonban az utóbbi időben, különféle okok miatt sajnos nincs lehetőség. A magam kedvéért viszont továbbra is szívesen járok lelki programokra, előadásokra, könyvbemutatókra, amikor időm engedi.
* Márpedig úgy tűnik, az időd mindig szűkös. És bár minden munkahelyen vannak nehéz pillanatok, legalább a nagyobb, vallási ünnepeken leáll egy kicsit a hajtás. A Mária Rádióban ez pont fordítva van: karácsonykor, húsvétkor van a legnagyobb szükség a munkádra. Hogyan tudod összehangolni ezt a családanyasággal?
— Amikor 2003-ban elkezdtem rádiózni, a fiaim kiskamaszok voltak. Akkor a velük való foglalkozás volt az elsődleges, mára viszont inkább a család idősebb tagjaira kell odafigyelni, valamint a férjem hobbijából eredően gyümölcsöt termelünk a helyi piacra. Összetettnek tűnhet, de Istennek hála a végére valahogy minden kialakul. Az a jó, hogy jó előre tudjuk, mikor vannak az egyházi ünnepek, a tartalmukat is ismerjük, tehát nem érnek váratlanul bennünket, lehet rájuk készülni. A klasszikus gond az ünnepek táján pedig: vajon sikerül-e a családdal tölteni az ünnepeket? Igen. Én mindig a családommal töltöm az ünnepeket: vagy otthon, vagy a mikrofon mögött… Nehogy megkövezzenek érte, de szívesen elfogadom az ünnep napjaira is a beosztásomat. Legutóbb otthon tölthettem a karácsonyt, de alig vártam, hogy a hallgatókat is köszönthessem. És szép emlékként őrzöm azokat az alkalmakat is, amikor szenteste délutánjától az éjféli miséig fogadtam az otthonukban egyedül ünneplő hallgatóink hívását, majd egyszer csak elkezdtek érkezni a stúdióba a közelben lakó hallgatók aprósüteménnyel, üdítőkkel... Micsoda ünnep volt!
* Vannak-e „kedvenc” hallgatóid, akiket valamiért különösen a szívedbe zártál?
— A rádión keresztül a hangszín, a hanghordozás, a beszédtempó által a hallgatók megérzik az irántuk táplált tiszteletet, rokonszenvet, egyszersmind a fölényes, tiszteletlen, elutasító, lekicsinylő érzések is átjönnek, még akkor is, ha egyébként a szóhasználat tekintetében választékos a megfogalmazás a mikrofon mögött ülő részéről. Ugyanez fordítva is igaz. A hallgató hangja is ugyanúgy árulkodik a szándékáról. Tehát nem lehet hamisság bennünk, különben a hallgató elfordul tőlünk. Más eszköze nincs a mikrofon mögött ülővel szemben, mint hogy kikapcsolja a rádiót, megvonja a támogatást. A szeretetteljes kommunikáció tartja meg a hallgatókat, ezáltal alakul ki, hogy kölcsönösen szívünkbe zárjuk egymást. A számtalan közösen megélt aggodalom, veszteség, öröm élménye idővel szoros kötelékké nemesül közöttünk. Amikor azt mondjuk, hogy a Mária Rádió nagy családja, akkor nemcsak egyszerű kapcsolatrendszerre gondolunk, hanem arra a mély bizalmi viszonyra, amelyben mindenki önmaga lehet, amelyben mindenki mindenkire odafigyel. Ezt az is bizonyítja, hogy a hallgatóink gyakran emlegetik, név szerint is imába foglalják azokat a műsorvezetőket is, akiknek már évek óta nem hallják a hangját.
* A munkád jelentős mértékű felelősséggel is jár, hiszen sok-sok idős, ágyhoz kötött, reményvesztett embertől érkeznek levelek, telefonhívások, melyekre sokszor élő adásban kell válaszolni, vigasztaló szót mondani. Nehéz megbirkózni ezzel a feladattal?
— Hogyha csak emberi erőfeszítés lenne a kommunikáció a hallgató és a műsorvezető között, akkor bizonyára kimerítő lenne, és idővel elsilányulna a párbeszéd. Ezekben a helyzetekben kell nyitott szívvel Istenre hagyatkozni, az Ő kezében eszközként jelen lenni a mikrofon mögött. Borotvaélen táncolni, és a szakmaiság rovására az embert előtérbe helyezni, itt és most meghallgatni, míg végig nem mondja, ami fáj, ami öröm, ami hálaként tör fel a szívéből... Az igazi szeretet ugyanis rátapint a szükségletekre, leleményes, állandóan menetkész és önzetlen, felvállalja a meg nem értés kockázatát. Ha nem így van, ez bizonyítja, hogy jelen van a fontoskodásra ösztönző hajlam. Bonyolult dolog ez… Váci Mihály az Abroncs című versében találóan rámutat a szeretet megélésének nehézségére és „jutalmára”, amikor ezt írja:
* Van-e olyan idézet, részlet a Szentírásban, amelyet szívesen adnál útmutatóul másoknak is?
— Ugye, nem úgy gondolod, kedves Szilvia, hogy most minden sorát elmondjam a Szentírásnak? Még a pontot az i betűről is szívesen ajánlanám ugyanis, elsősorban magamnak, de másnak is… Ha mégis egy konkrét idézetet kell választanom, akkor legyen az, amelyet nemrég olvastunk a szentmise olvasmányaiban, annál is inkább, mert a beszélgetésünket a hit kérdésével indítottuk. Álljon itt a zsidókhoz írt levélből az a rész, amely arra hív mindannyiunkat, hogy buzdítsuk egymást Istenhez való hűségre: „[…] Krisztus életében részesedtünk, de csak úgy maradhatunk meg őbenne, ha hitünkben kezdettől fogva mindvégig állhatatosan kitartunk” (Zsid 3,14).