A zentai Szép Judit és Takács György Lótusz nevű hajójukon húsz éve járják a vizeket, főleg Vajdaságban, de Magyarországon is túráztak már.
Amikor megkérdeztem tőlük, megírhatom-e a korukat — Judit 63, György 68 éves —, azt válaszolták, nem titok, hiszen büszkék arra, hogy még be merik vállalni a kalandokat, és remélik, mások is kedvet kapnak a példájukat látva.
Beszélgetésünk során sokat meséltek a Vajdaság Vizei Közvállalat által szervezett idei, sorrendben tizenegyedik regattáról, melynek ők is résztvevői voltak. A két évtized alatt számos hajós élményt raktároztak el, de ezek az emlékek a legfrissebbek.
Előbb azonban halljunk néhány szót arról, hogyan is került hozzájuk Lótusz, a 8 + 1 személyes kishajó. A történet felelevenítését György kezdte:
— Én gyermekkoromtól felderítő voltam, majd Zentán történt egy váltás, és vízi felderítők lettünk. Úszni, evezni, ladikázni, kajakozni, kenuzni tanítottak bennünket, nagyon megszerettem ezt az életmódot, és azóta is a rabja vagyok. Később Judittal a tiszai sétáink közben nézegettük a vízi alkalmatosságokat, amíg végül meg nem találtuk a mi kis hajónkat, beleszerettünk, megvettük, felújítottuk, és azóta használjuk. Rendszeresen, minden évben megyünk vele valahova, vagy csak kisebb túrákat teszünk a környéken.
— Én is nagyon szeretem a vizet, különösen az élő folyót. Budapesten születtem, Duna-parti lány vagyok, a szüleimnek Ráckevén volt nyaralójuk, az úszás, a kajakozás korán az életem részévé vált. Zentát is azért szerettem meg, amikor idekerültem, mert itt a Tisza — kapcsolódott a párja gondolataihoz Judit. — Fontos, hogy mind a két fél szeresse a vizet, a hajót, nálunk ez szerencsére megvan. Húsz év alatt sokat hajóztunk, volt olyan is, amikor több mint egy hónapot töltöttünk a vízen, összezárva néhány négyzetméteren, ez az igazi próbája annak, hogy a társak mennyire vannak összhangban.
A hajósok körében nagy az érdeklődés a Vajdaság Vizei Közvállalat regattája iránt, melynek az a célja, hogy népszerűsítse tartományunk vízi útjait, a Tisza és a Duna mellett a bácskai és a bánáti csatornákat, hiszen a Duna—Tisza—Duna 694 kilométeres csatornarendszerének hatalmas része, 600 kilométer hajózható. Szép Judit és Takács György 2011-ben jelentkezett először erre az eseményre, majd egy hosszabb szünet után, az idén ismét ott voltak a mintegy nyolcvan hajó között.
— A szervezés kiváló és nagyon alapos, van állandó orvosi felügyelet, műszaki kíséret, kapitányhajó, rádiókapcsolat. Maga a regatta tíz nap, Újvidékről indul és ott is ér véget. Nekünk tizennégy nap volt, mert Újvidékre el is kellett jutni, és haza is kellett jönni. Nevezési díj nincs, az üzemanyag és az étkezés költségeit mi álljuk, viszont útközben több településen is megvendégelik a hajós vándorokat. Nagy segítség, hogy a szervezők elintézik a kisebb bevásárlásokat, beszerzik az igényelt üzemanyagot, mert a megállóhelyektől gyakran több kilométerre van a település, és nekünk mindezt gyalogosan kellene megoldanunk, mint ahogyan tesszük is, ha egyedül utazunk. Nálunk kevés az olyan kiépített hely, ahol a hajósok éjszakázhatnak. Törökbecsén van egy szép marina, hideg-meleg vízzel, zuhanyozóval, WC-vel, árammal, főzési lehetőséggel, ahol a hajót is biztonságban tudjuk, és csak 500 dinárt kell fizetni. Ilyen lehetőségek hiányában kempingeknél vagy városok közelében érdemes éjszakára megállni — mesélte György, majd azt is elmondta, a regatta egyik közös programja volt a zombori látogatás, valamint Eisenhut Ferenc A zentai csata című monumentális alkotásának a megtekintése az egykori megyeházán. Judit viszont a természet szépségét dicsérte.
— Igaz, hogy mi inkább a folyóvizeket szeretjük, de meglepően szép a csatornahálózat is, érdemes felfedezni. Itthonról a szúnyoginvázióból mentünk el, viszont a csatornákon nem volt szúnyog, hiszen ott még rengeteg madár, béka él, a természet szinte érintetlen. A partok rendezettek, a víz tiszta, lehet fürödni. Korábban vittük a kutyáinkat is, az idén először mentünk nélkülük, mert már nincsenek velünk. Más hajókon is vannak kutyák, illetve sok a kisgyermek is.
A zsilipelést, vagyis a zsiliprendszereken való átkelést mindketten nagyon érdekesnek találják. Megjegyezték, privát túra esetében ez igen drága mulatság, a regattán viszont ezért sem kellett fizetniük.
— A magas vízállás miatt nem mindenki mert kimenni a Dunára, habár a program része volt. Tizenvalahány hajó bevállalta, köztük mi is, de alig találtunk alkalmas helyet a kikötésre. A korábbi években sok homokszigetet láttunk a Dunában, ezúttal azonban eggyel sem találkoztunk. Nekem egyébként nemzetközi vizsgám van, nemcsak a belvizeken, hanem a tengeren is közlekedhetek hajóval. Az engedélyt háromévente kell újítani, a jármű kötelező felszerelését szigorú előírások szabályozzák. Magyarországra is átmehetünk, ezt a szándékot legalább egy nappal előbb jelenteni kell a zentai révkapitányságon. Azt egyébként én is megerősíthetem, méghozzá saját tapasztalatból, hogy a nagy utasszállítók egyáltalán nincsenek tekintettel ránk, akkora hullámokat csapnak, hogy alig tudjuk megtartani a kishajót — fűzte még hozzá az elhangzottakhoz a házigazda.
A hajózási terveik között szerepel Tokaj és a Vaskapu-szoros is, habár az utóbbit elég veszélyesnek tartják, különösen, ha fúj a kossava. Azt az időszakot a legjobb egy nyugodt helyen átvészelni. Emellett nagyon várják, hogy ismét hajózható legyen a Bezdán és Baja közötti szakasz. A bezdáni Duna-zsilip, mely a vajdasági csatornahálózat egyik fontos ipartörténeti emléke, évtizedek óta használaton kívül állt, de a bajaiak és a Vajdaság Vizei Közvállalat pályázatának köszönhetően megkezdődött a felújítása.
— Amint ezzel elkészülnek, végigjárjuk a szakaszt. Sőt, azt is hallottuk, hogy megtisztítják a Verbász és Cservenka közötti részt, mely annyira szennyezett, hogy mindig kikerültük, de a jövőben talán útba ejthetjük — búcsúzott tőlem a jóízű beszélgetés végén a két hajós.
Szép Judit és Takács György felvételei