Anyai nagyapám és anyukám is tudott gombos harmonikán játszani. Anyukámnak szép hangja volt, és sokat énekelt nekünk, gyerekeknek. A zene mindig közel állt hozzám. Interjú a Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett Losoncz Piroska magyarkanizsai zenetanárnővel, a Harmonikabarátok Egyesülete alapítójával és vezetőjével.
— Iparoscsaládból származom, apukám bognármester volt, és a műhelyben mindig szólt a rádió. Az első hangszert hat-hét éves koromban kaptam, egy vásárban vették nekem, cukorka helyett ezzel leptek meg engem és testvéremet — emlékezik vissza a tanárnő a kezdetekre. — Szomszédunk tanítgatott zenei hangokra és dalocskákra, majd szüleim beírattak a munkásegyetemen megnyílt zenetanfolyamra, ahol Latyák József tanár úr tanított. Húszan-harmincan voltunk mi, gyerekek, zongora, harmonika és hegedű közül lehetett választani — nekem a harmonika tetszett, azon tanultam játszani. Az ügyesebbek az év végén magánvizsgát tehettek a zentai zeneiskolában. Tehetséges voltam, így kaptam egy új harmonikát, és zenei tanulmányaimat a zentai Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskolában folytattam, Sztojkov Franciska, Nagy Vilmos és Pozsár Gizella tanított. Zenével és gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, így 1963-ban beiratkoztam Szabadkán a középfokú zeneiskolába harmonika és zeneelméleti szakra. Tanáraim voltak Megyeri Mária és Megyeri Lajos. Tagja voltam a harmonikakvartettnek és az iskola zenekarának. Sokszor léptünk fel Szabadkán, jártunk Szegeden, Újvidéken, előadtuk a tanár úr szerzeményeit, felvételeket készítettünk az Újvidéki Rádió M Stúdiójában, 1972-ben pedig a zenekarral eljutottunk Franciaországba, Annemasse városába, és fellépésünkkel kiérdemeltük az első helyezést. A középiskolában is kitűnő tanároktól tanulhattam, egyikük volt Égető Gabriella, akitől a későbbi kórusvezetéshez is kiváló útravalót kaptam, illetve Peić Josip, akitől rengeteg módszertani tudást sajátítottunk el mindannyian. Sikeresen felvételiztem a belgrádi zeneakadémia pedagógiai szakára, viszont nemcsak tanultam, hanem munkát is vállaltam a munkásegyetemen, a zeneoktatási központban, ahol óraadó előadóként dolgoztam. Óriási örömömre kezdeményezésemre megnyílt az első zeneóvoda, az ottani munkát boldogan végeztem, feladatként kaptam az előképzősökkel, a szolfézsra járókkal és a harmonikásokkal való foglalkozást. Munkám során a zene iránti érdeklődés felkeltése és a zene megszerettetése volt a célom.
Losoncz Piroska (Pavlov Márta felvétele)
* Hogyan sikerült ezt elérnie?
— Már óvodáskortól fontosnak tartottam a megfelelő mondókák, dalok, gyerekjátékok kiválasztását, a ritmusérzék, a hallás és a zenei ízlés fejlesztését. A tiszta éneklés és a jó hallás ad szilárd alapot az iskolai zenei nevelésnek a későbbi kottaolvasáshoz, -íráshoz vagy a hangszertanuláshoz. A gyerekek számára csak az válik élménnyé, ami tetszik nekik, ami érdekli őket, ezért kell tudatosan vonzóvá tenni a zenét és a művészi értékű zeneműveket. A harmonikásoknál hasonló célt tűztem ki magam elé.
* Elkötelezettségének és elszántságának hála hamarosan megalapíthatta a harmonika-zenekart, mellyel méltán jártak be több országot, elismertek lettek, és Magyarkanizsa hírnevét is messzire vitték.
— Igen, 1968-ban alapítottam meg a harmonika-zenekart, és az első sikeres fellépés máris meghozta a várt eredményt. Ez után rendszeresen meghívtak bennünket a községi rendezvényekre. A lelkes tanítványoknak és szülőknek, támogatóknak köszönhetően 1973. január 19-én megalakult a Zenebarátok Egyesülete, ezáltal tanítványaim eljuthattak a különféle versenyekre, fesztiválokra. Községi, körzeti, vajdasági, országos és nemzetközi megmérettetéseken értünk el dobogós helyezéseket. Növendékeim tehetségének és lelkiismeretes munkájának köszönhetően Magyarkanizsának már 1972-ben hírnevet szereztünk a szólisták és a harmonikások Pulán megrendezett kilencedik találkozóján. Büszkén vallom, hogy ahhoz is hozzájárulhattunk, hogy 1978 októberében Magyarkanizsának önálló alapfokú zeneiskolája lett, kezdetben a Művelődési és Oktatási Központ keretében, melynek 1986-tól központvezetője voltam. 2001-ben a zeneiskola teljesen különvált, és 2012-ig a megbízott igazgató feladatát is elláttam, a tanítás mellett, melyet nyugdíjba vonulásom után is folytattam. Ezenkívül 2001-ben a Cantilena Kamarakórus alapító tagja és 2014-ig karvezetője is voltam. Kiemelném, hogy a tudásért meg kell küzdenünk, csak fegyelemmel, kitartó és lelkiismeretes munkával, szorgalommal lehet eredményt, célt elérni. A zenetanulás során ezek a képességek mélyülnek, és a későbbiekben jól felhasználhatóak az élet egyéb területein is. Továbbá azt is hangsúlyoznom kell, hogy mindez önerőből nem tudott volna megvalósulni, kellett a tanítványok tehetsége és odaadó munkája, a szülők erőn felüli támogatása, a különféle vállalatok, cégek és a község hozzájárulása.
Losoncz Piroska átveszi a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést (Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felvétele)
* Emeljünk ki néhány díjat, elismerést!
— Mint említettem, a Zenebarátok Egyesületének képviseletében már 1972-ben Pulán kiváló eredményt értünk el: plakettel ismerték el kamaracsoportunk teljesítményét. Egy évvel később a Zenebarátok Egyesülete Októberi Díjban részesült, majd a következő évben Franciaországban megnyertük a II. Grand Prix Europeen de l’Accordéon ezüstérmét, 1976-ban a III. Grand Prix Europeen de l’Accordéon aranyérmét Châtel városában, és a község Októberi Díját is kiérdemeltem. Az elismert versenyek után Svájcban, Lausanne-ban is vendégszerepelt a harmonika-zenekar. 1978-ban aranyérmet és különdíjat kaptunk a Grand Prix Europeen de l’Accordéon versenyen Chamberryben, Európa-kupa és különdíj járt fellépésünkért. A következő évben Aix-les-Bains volt a házigazda, ahonnan ifjúsági zenekarunk aranyéremmel, Európa-kupával, különdíjjal tért haza, pionírzenekarunk pedig ezüstéremmel, szólistáink tizenegy arany-, hét ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek össze, jómagam pedig a verseny karmesterének kijáró díjjal térhettem haza. 1982-ben a Harmonika-zenekarok és Szólisták XIX. Országos Harmonikatalálkozóján Pulán a legtömegesebb egyesületnek kijáró kristályserleg lett a miénk, 1996-ban és 2003-ban az olaszországi Castelfidardóban a zenekarral ötödik helyen végeztünk, 2011-ben a Cantilena Kamarakórus Pro Urbe díjat kapott Magyarkanizsán. Nagyon örülök, hogy bejárhattuk Jugoszlávia városait, hogy felléphettünk Franciaországban, Svájcban, Spanyolországban, Olaszországban, valamint Magyarország számos városában, hogy legügyesebb szólistáink világversenyekre is kijutottak: Ilkić Irina kétszer Olaszországba, Molnár Csikós Eleonóra pedig Svájcba és Venezuelába. Többször is részesültem pedagógusdíjban. A járvány miatt sajnos nemcsak a sikerek, de az utazás csodálatos élményei is elmaradtak, melyek erőt és ösztönzést adnak a további munkához. Bízom abban, hogy a Zenebarátok, a Harmonikabarátok Egyesülete jövőre, fennállásának 50. évfordulóján saját székházhoz juthat majd.
A tanárnő elévülhetetlen érdemeihez és a díjhoz Fejsztámer Róbert polgármesteri fogadás keretében gratulált (Puskás Károly felvétele)