A gyógyítás testvéri dolog

A gyógyítás testvéri dolog

A csantavéri Dér családnak híre van Vajdaságban, hiszen Dér Magdolna egy kiváló biológiatanár, Dér András a diákok egyik kedvenc történelemtanára, a gyermekeik pedig az emberek gyógyítására kötelezték el magukat. Dér Andort és Dér Ágnest, a Zentai Közkórház orvosait arról kérdeztem, miért választották ezt a nehéz, de mégis gyönyörű hivatást.

* Pedagógus szülők gyerekeiként meg sem fordult a fejetekben, hogy tanári pályára menjetek? 

Ágnes: — Az enyémben egyáltalán nem. Volt másfél év, amikor Andort helyettesítettem az Egészségügyi Középiskolában, anatómiát tanítottam, és nagyon élveztem, de inkább kikapcsolódás volt számomra.

Andor: — Nekem ott motoszkált a fejemben a pedagógia. Az egyetem elvégzése után volt alkalmam kipróbálni magam tanárként a szabadkai Egészségügyi Középiskolában. A tanári munkát kevésbé éreztem megerőltetőnek, mint az egészségházban vagy a kórházban való munkát, és még azt is el tudom képzelni, hogy kisebb óraszámmal egyszer visszatérek hozzá, de most más vonz.

* Emlékeztek arra a pillanatra, amikor eldöntöttétek, hogy orvosok lesztek? 

Ágnes: — Édesanyám gyakran elmeséli azt a történetet, amikor gyerekkoromban egyszer bementünk a csantavéri egészségházba, és azt mondtam, hogy én már akkor is boldog lennék, ha takarítónő lehetnék ott. Valójában mindig is erre a pályára készültem, az alaptermészetemből fakadóan mindig is az munkálkodott bennem, hogy segítsek másokon.

Andor: — Ez az érzés mindkettőnkben megvan, de ami engem illet, a szüleink nagyjából körvonalazták, hogy milyen területen belül mozogjak, gondolkodjak. Engem a filozófia és a szociológia is érdekelt, édesapám gépészmérnöknek képzelt el, én pedig a felvételi előtt döntöttem el, hogy az orvosi szakot választom. 


Dér Andor és Dér Ágnes (a szerző felvétele) 

* Újvidéken folytattátok a tanulmányaitokat, méghozzá szerb nyelven. Mennyire volt ez nehéz csantavériként? 

Ágnes: — Az orvosin már a latin is egy nagy falat, és azt csak magolni lehet. A szerb terén rengeteget segített Zsaklina barátnőm, aki évfolyamtársam is volt, de visszaemlékezve borzasztóan nehéz volt az első év. Azon csodálkozom, hogy ez nem látszódott meg az átlagomon. Fogalmam sincs, hogyan csináltam végig, elképesztően sokat tanultam.

Andor: — A kezdet nagyon nehéz volt, a tananyag és a szerb nyelv miatt is. Illetve nem akartam elhanyagolni a szórakozást sem, úgyhogy volt jó néhány átvirrasztott éjszaka a barátokkal. Diszkriminációt nem éreztem, de az információk egy kicsit lassan jutottak el hozzám, és időbe telt, mire otthonosan éreztem magam a közösségben.

* A hat év egyetem után pedig következett a szakmai gyakorlat, melyet mindketten a Szabadkai Közkórházban, illetve a csantavéri egészségházban töltöttetek el. Milyen tapasztalatra tettetek szert? 

Ágnes: — Számomra rendkívül pozitív volt ez a hat hónap. A neurológia vonzott leginkább, de ahogy beleláttam más osztályok munkájába, az orvoslás más szakirányai is megtetszettek. Az volt az érdekes, hogy a kórházba és az egészségházba is követtem Andort, mindkét helyre ő került előbb. Úgy gondolom, nagyon szerencsés voltam, mert a gyakorlat után szinte azonnal munkába álltam az egyik szabadkai egészségházban, majd Csantavéren kezdtem el rendelni. Azt hiszem, azzal mindketten egyetértünk, hogy sehol nem fogunk annyi szeretetet kapni az emberektől, mint a szülőfalunkban.

Andor: — A gyakorlaton passzív megfigyelő vagy, tanulsz, és nincs felelősséged. Ez valójában egy bemelegítés az igazi munkára, ennek ellenére mély víz ez minden orvostanhallgató számára. Engem akkoriban a pszichiátria érdekelt leginkább. A gyakorlat után Csantavéren álltam munkába, amiben az volt a szép, hogy ki tudtam alakítani a páciensekkel egy bizalmi viszonyt, mert valójában erről szól a háziorvos munkája.

* Majd megjelent az életetekben a Zentai Közkórház, ott viszont Ági taposta ki az utat.

Ágnes: — Igen, egy ott dolgozó ismerősöm irányította rá a figyelmemet arra, hogy a belgyógyászaton hiány van, ezért sok gondolkodás után jelentkeztem a munkára. Már önmagában az is hihetetlen volt, hogy az igazgató hívott fel érdeklődve, hogy sikerült-e dönteni. Annyira megtetszett a belgyógyászat, hogy végül erre szakosodom. Egy kicsit ijesztő is, hiszen a belgyógyászat rendkívül terjedelmes, úgyhogy nem sokáig maradtam könyvek nélkül az egyetem után, mert van mit tanulni. Azt egyelőre még nem tudom, hogy a belgyógyászaton belül mire fogok specializálódni. Nagyon jól érzem magam a munkahelyemen, köszönet ezért a kollektíva minden tagjának. A főorvosom, dr. Berta Szabó Anikó méltó példa arra, hogyan kell végtelen türelemmel és nagy szakértelemmel dolgozni a mindennapokban.

Andor: — A zentai kórház esetében megfordult a kocka, mert én úgy kerültem oda, hogy dr. Vasas Mihály igazgató megkérdezte Ágitól, tud-e olyan férfi orvost, aki hajlandó lenne az urológián dolgozni. Elmentem az állásinterjúra, majd a pályázat kiírása után megkaptam az esélyt. A sebészeten egy olyan közösségbe kerültem, ahol egyrészt hiteles emberek dolgoznak, és ha minden úgy történik, ahogy kell, akkor betegen érkezik hozzánk a páciens, de egészségesen tér haza. A legdirektebb módon lehet segíteni, és ez nagyon jó érzéssel tölti el az orvost. Egy csapatmunkáról van szó, és ennek is megvan a maga szépsége. A zentai kórház egy kis intézmény, de nagyon sok ember számít rá.

* Mi a legnehezebb nektek az orvoslásban?

Andor: — Számomra a felelősség, hiszen az urológia sebészeti ág, és nagyon nem mindegy, hogy mit vágsz el műtét közben, illetve az egész beavatkozás alatt magas fokú koncentrációra, kiváló fizikai állóképességre és jó kézügyességre van szükség. Ezek a képességek mind fejleszthetőek, és ezáltal új célok születnek az emberben.

Ágnes: — A kórházon belül a felvételi osztályon dolgozom, mely valójában úgy működik, mint a sürgősségi. Hozzám érkeznek a belgyógyászati esetek, és ez egy olyan hely, ahol általában csak egyszer látod a pácienst. A túlterheltség megnehezíti a munkát, szeretnél gyorsan dolgozni, mert kint sokan várakoznak, viszont elkapkodni sem lehet a rendelést. Az ambuláns munka mindig ilyen.

* Mi az, amiért érdemes csinálni?

Ágnes: — Jelenleg rengeteget tanulok és tapasztalok, a megszerzett tudás pedig önbizalmat és nyugalmat ad. Ebben a hivatásban csak az ad lelki nyugalmat, ha minél nagyobb a tudásod. A családnak vagy a barátoknak egy kicsit nehéz lehet elfogadni, hogy sok közös programra nem jutsz el, mert éppen a munkádra kell szánni az időt, de én úgy érzem, megéri ezt csinálnom.

Andor: — Nekem a munka tempója és dinamikája tetszik a leginkább. Motivál az a sikerérzés, hogy meggyógyíthatjuk az embereket. Fontos szempont, hogy a munka egy kiemelt helyre kerüljön az életemben, hiszen az orvosláshoz szükség van egy hozzáállási érésre is. Valóban igaz a mondás, hogy a tudás egyféle hatalom. Arra a szintre kell eljuttatnod magad, hogy nyugodt legyen a lelkiismereted, és tudd, hogy te mindent megtettél. Ehhez folyamatos tanulás szükséges, mely egész embert követel.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Gyógyír rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A gyógyítás testvéri dolog
Gyógyír
A gyógyítás testvéri dolog
Gyógyír
Facebook

Támogatóink