A gumikígyó
Martinek Imre
2021.08.04.
LXXVI. évf. 31. szám
A gumikígyó

Első nekifutásra, gondolom, sokak lelki szeme előtt az a bizonyos kirakodóvásári izé jelenik meg, amely több színben is kapható. Az eső (vagy mégis inkább özönvíz?!) utáni légköri jelenség mindennemű koloritjában. Esetleg egy cifra locsolócső, melyből nyaranta vegytiszta élvezet előbb felhevült, majd langyos, végezetül pedig kúthideg vezetékes vizet permetezni egymásra. Hűsítő alapgondolattal. Mindazoknak, akik megtehetik (mivel van kertes házuk és locsolócsövük, továbbá lakóhelyükön zökkenőmentes a napi vízellátás), illetve akiknek csak ennyire futja. Nos, és itt jön képbe, afféle pí-per-kettes késéssel a csavar: címadó állatkánk ugyanis egy teljesen más történetből tekeredé elé.

Dehogyis akart őkelme csicsás búcsúfia vagy slóf (gyerekkoromban így rögzült meg szakszótáromban a slag) lenni, de még csak rétes sem! Apropó, ez utóbbi sütemények családjába tartozó, reszelt és cukros-fahéjas Cucurbita pepóval töltött étekváltozattól, mi több, annak puszta felemlegetésétől is valósággal kiver a verejték. Igen, megnevezhettem volna magyarul is ama sárga virágú kerti veteményt, de mivel minden leütött karakternek súlya van (a le nem ütöttöknek meg még inkább), gondoltam, legyen végre némi gyakorlati értéke is az akadémiai időszakomban elszenvedett fejtágításoknak.

Szóval, a sztár ezúttal egy kígyó. Ráadásul nem is akármilyen! Eredetileg ő is, a többi csúszómászó fajtársához hasonlóan, gerinces állat volt, melyből találomra előbb kakukktojás lett. Történetesen az idei nyolcadikosaink kisérettségi vizsgatételeiben, ahol a diákoknak azt a biológiai talányt is meg kellett oldaniuk, mi számít inkább gerinces állatnak a számukra felkínált izgő-mozgó élőlények közül.

Voltak, akik a kemény páncélzatú bogár mellett törtek lándzsát. Mondván, annak — bár valóban összeroppan, amikor túlsúly nehezedik rá — van tartása. S a fogak nem számítanak? — kérdeztem vissza alig leplezett felindultsággal elegy tanári érdeklődéssel. Elvégre mégiscsak diákjaimról vala szó. S valahol a sorsdöntő hibapontokról is. „Fogak. Koponya. Csigolyák. Gerincoszlop. Tisztább-e már a kép?” A heves apellátát egy felismerő belenyugvás követte. Részükről. Jómagam a felismerésnél maradtam.

Epilógus: A minap az Eger-patakban gázolva egy vízisikló tekeredett lábaink körül. Ő vadászaton volt, mi pedig hűsöltünk. És bár mindnyájan tiszta szándékkal végeztük éppen aktuális teendőnket, sorsszerű találkozásunk pillanatában mégis igyekeztünk mielőbb kitérni egymás rádiuszából. Rugalmasan.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..