home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A globalizáció ma már az innováció gátja
Tóth Péter
2021.08.01.
LXXVI. évf. 30. szám
A globalizáció ma már az innováció gátja

Van egy elterjedt vélekedés, mely szerint a globalizáció ösztönzi az innovációt. A világméretű vagy regionális szinten zajló folyamatok egyébként a történelem során a múltban is sokszor ösztönözték az innovációt — egy ideig —, majd pedig elkezdtek kórossá, ezzel együtt károssá válni. Valami ilyesmi történik most is. A globalizáció korábban többnyire a jó oldalát villogtatta, mára viszont mintha kezdene túlsúlyba kerülni az árnyoldala. Valójában ez mindig nézőpont kérdése, és nagyon nehéz az egyén szubjektív berögződései nélkül vizsgálni, de ha mégis megpróbálunk objektíven ítélkezni, akkor is megmutatkoznak a negatív hatások.

Míg korábban az innováció egyik motorjaként is tekinthettünk a globalizációra, ma már az a helyzet, hogy a valódi kreatív alkotótevékenység és az újítások elterjedésének egyfajta gátja lett. Gene M. Grossman és Elhanan Helpman 1991-ben megjelent tanulmányából még az derült ki, hogy a nagyobb, integráltabb piacok megteremtésével a globalizáció fokozza a hatékonyságot, elősegíti a specializációt, és a profitvezérelt cégeket ösztönzi a kutatásokba, fejlesztésekbe történő beruházásokra. Ez a teória sokáig uralkodó volt a fősodrú közgazdasági gondolkodásban, mígnem az utóbbi évek tapasztalatai azt nem mutatták, hogy esetleg ezt a korábban „szentírásnak” vélt elméletet sem ártana felülvizsgálni.

A Kína globális hatásait elemző, friss kutatások például arra engednek következtetni, hogy a globalizáció és az innováció közötti kapcsolat nagyon bonyolult lehet. Miközben ugyanis azt látjuk, hogy a kínaiak letarolják a telekommunikációs piacot, a kereskedelemben is átveszik a dominanciát, azaz ma már általában a kínai cégek vezetik minden iparágban a globális toplistákat, az innováció trendje mintha megtört volna. Pedig 2020-ban Kínából nyújtották be a legtöbb szabadalmi kérelmet, a hatalmas ország nagyobb gyorsvasúthálózattal bír, mint a világ fennmaradó része összességében, a kínai űrügynökség pedig nem sokkal az amerikaiak után küldött robotot a Marsra. Ezek alapján az lehet a benyomásunk, hogy a kínai gazdaság hatékonysága rohamtempóban nő. Az akadémiai közgazdaságtani kutatások eközben ennek éppen az ellenkezőjéről számolnak be: a kínai termelékenység növekedési üteme az utóbbi bő tíz évben rendkívül alacsony volt. A gazdaság egészének hatékonysága összességében alig közeledett valamit az amerikai szinthez.

Erre a kérdéskörre is lehet azonban más szempontból tekinteni. Önmagában a termelékenység növekedésének lassulása nem (csak) kínai betegség. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy ide vonatkozó tanulmányából kiderült, hogy a fejlett gazdaságokban már a 2008. évi válság előtt megindult a folyamat. Okait ma is vizsgálják, és több tényező kölcsönhatása idézheti elő. A társadalmak elöregedése, a globalizáció megtorpanása, az infokommunikációs technológiák terjedése okozta hatékonyságnövekedés csökkenő határhaszna, a humán tőke növekedésének lassulása mind-mind befolyásolja a folyamatot. A 2008-beli válság nyomán pedig az azt követő években a hatékonyságnövelő vállalati beruházások sok esetben pénz hiányában elmaradtak. Kína ebből a szempontból azért is érdekes, mert ott az állami beavatkozás szinte teljesen ki tudta zárni a válság pénzügyi hatásait. A termékenység növekedésének lassulása mégis erősebb volt a világátlagnál. A globalizáció jelenlegi szintje tehát — ebben a felállásban — talán már inkább gátolja, mintsem serkentené az innovációt. Ezenkívül, nem mellékesen, nemrég bebizonyosodott, hogy a globalizáció villámgyorsan el tud terjeszteni egy járványt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..