Arról, hogy milyen szakaszokon ment át a munkaterv megvalósítása, valamint hogy milyen lesz a szoborpark, Lovas Ildikó, az MNT kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa, a projektum vezetője és Szarapka Tibor szobrászművész, az emlékmű alkotója nyilatkozott.

Azt, hogy Szabadkán egész alakos Kosztolányi-szobrot emeljenek a költő születésének 125. évfordulójára (2010-re), még az Aracs Társadalmi Szervezet kezdeményezte 2009-ben. A megvalósításra azonban nem kerülhetett sor, mivel a Vajdasági Magyar Szövetség 2010 januárjában kikerült a városvezetőségből. Az indítványt 2011-ben, immár a MNT bevonásával melegítették fel, amikor dr. Pfeiffer Márta, az Aracs alelnöke Lovas Ildikóhoz fordult. Fellelkesülve kezdtek hozzá a program kidolgozásához és kivitelezéséhez.

Fontos szempont volt, hogy a megvalósítás helyben, helyi szakemberek közreműködésével történjen. Ezért is esett a választás Szarapka Tiborra, a kiváló alkotóra, aki felfedezésként, kihívásként éli meg az ilyen jellegű feladatokat, s megközelítése által egy izgalmas értelmezése születhet a költő személyiségének. Lovas szerint rendkívül fontos, hogy a 21. században hogyan értelmezzük Kosztolányit, miként nyúlunk a — létező vagy nem létező — kultuszához. Kétségkívül az egyik legnagyobb tehetségű magyar szerzőről van szó. Olyan bátor újítója volt az irodalomnak, aki folyamatosan olvasható, értelmezhető, és akire minden alkalommal rácsodálkozhatunk. Tekintettel arra, hogy az irodalmi vadság nem a durvasággal, hanem a merészséggel, az újítás vágyával egyenlő, műveiből egy vad Kosztolányi tűnik ki.

A terv kivitelezői Dévavári Beszédes Valéria jóvoltából a költőnek egy olyan fiatalkori képéhez jutottak hozzá, amely a jól ismert, édeskés Kosztolányi-fotóktól eltérően egy olyan személyt ábrázol, akinek a homlokába hullik a haja, akinek a tekintetéből kiolvasható ez említett vadság. A fényképen egy rendkívül tehetséges, bátor, okos fiatal látható, akiben forr a világmegváltás vágya. Lovas szerint mindenkinek ilyennek kell lennie a gimnáziumban, mert ha ez az érzés kamaszkorában nincs meg az emberben, akkor nem is fogja megváltani a világot, nem lesz alkotóművész, szívsebész vagy olyan mérnök, aki bármit megold a világon. Az, hogy mivé válunk az alkotás folyamatában, a művészetben, a reáltudományokban, a különféle szakmákban, a gimnáziumban dől el. A művelődési tanácsos éppen ezért úgy véli, hogy nem kerülhet más helyre Kosztolányi szobra, csakis az elé az iskola elé, amelybe a költő is járt, amelyben a szelleme generációkon át hagyományozódik tovább. Ápolni, őrizni kell a gimnazistákban azt a hevületet, pimaszságot és szemtelenséget, amely az egy kissé cinikus Kosztolányit ábrázoló fotóból árad. Ezért is lesz a szobor neve: A gimnazista.

Szarapka Tibor képzőművészszemmel közelítette meg az író személyiségét. Az ifjúkori fotóból és a szerző szövegeiből merített ihletet, amikor megalkotta Kosztolányi egész alakos szobrát. A lázadó szellemiségére utalva a gimnáziumtól elfordulva ábrázolta a fiatal írót, akit feleselése miatt kicsaptak az iskolából. Az emlékművet Szarapka szobra alapján bronzból öntötték ki Antal Mihály öntödéjében.

Hogy milyen városban érezné jól magát egy Kosztolányi-szobor? Lovas Ildikó egyszerűen úgy fogalmazta meg: tisztában. Szerinte ugyanis ha egy város tiszta, ha a parkjaiban nem ég ki a fű, ha az emberek nem szemetelnek, és nem kell amiatt aggódnunk, hogy leköpik a cipőnket, akkor az már elég ahhoz, hogy egy szobor jól érezze ott magát. Zombort és Versecet hozta fel példaként, és Szabadka is közel áll ahhoz, hogy ilyen város legyen. Amikor megfürdetjük a város utcáit, akkor egy kicsit megfürdetjük a magunk arcát is. Amikor mondatot intézünk egymáshoz, azt a tisztelet és nem a kiszorítás, a lenézés hangján kell tennünk. Ha eljutunk idáig, akkor jó helyen lesz ez a szobor.