Amíg a rendszer holmi „drob-njakokra”, „kneževićekre” és más „naésemberekre” épül, addig az ország nem mozdul ki a gödörből.
A mögöttünk hagyott hét hőse mindenképpen Zoran Drobnjak, a Putevi Srbije vállalat igazgatója volt, aki felelősségérzetből, de szakmai hozzáértésből is elégtelenre vizsgázott. A szóban forgó vállalat hatáskörébe tartozik többek között az országon átívelő, autópályának csúfolt betonrengeteg mentén a jelzőtáblák és egyéb figyelmeztetések elhelyezése. Amit (legalább) egy helyen elmulasztottak megtenni, ami, noha hivatalosan ezt nem ismerték el és nem erősítették meg, az elmúlt napokban két baleset kiváltó oka volt és egy ember életét követelte. Arról van szó, hogy Újvidék és Belgrád között épül egy fizetőkapu, valami olyasmi, mint amilyen erre mifelénk Királyhalomnál látható. Néhány félkész betonoszlop az autópálya két oldalán, ezek között kell átszlalomozni. A különbség „csupán” annyi, hogy Újvidéknél ezeken a betonoszlopokon nincsenek villogók, amelyek éjjel figyelmeztetik az autósokat az akadályra, így aztán, mivel egyébként az autópályán a megengedett sebesség 120 kilométer, valószínűleg az autósok belerohantak e tömbökbe.
Hősünk a hírre reagálva, valami ilyesmit mondott: „Nincsenek jelzések az autópályán? Na és! Még ma ott lesznek. Szebbek és jobbak is, mint az eddigiek!” Aztán hozzátette: „A vak is láthatta, hogy ott vannak a betontömbök.”
Azt hiszem, vitán felüli, hogy az említett úriember a viselkedésével kimerítette a menesztésére vonatkozó előfeltételeket. Persze, Szerbisztánban ez nem így működik. Ha ő valaki valakijének a valakije, vagy legalábbis volt egy közös bizniszük, akkor Drobnjak maradni fog.
Ez a megnyilvánulása viszont precedenst teremthet nekünk a különféle kihágások kimagyarázására, így például a bennünket leállító rendőrökhöz hanyag eleganciával ezt a laza kérdést intézhetjük: „A forgalommal szemben hajtottam? Na és?! Szerbia húsz éve ezt teszi.”

MAFLATOXIN. Újabb felvonását tekinthettük meg a Tejbalhé elnevezésű gasztro-operának. Ennek során leginkább az borzolta fel a kedélyeket, ahogyan a kormány végül „megoldotta a problémát”. Miután nem tudta tovább leplezni, hogy szinte az összes bolti tejben az aflatoxin meghaladja az előírt 0,05 milligrammos határértéket, átvágta a gordiuszi csomót, megtízszerezve ezt a határértéket, így most szerintük ismét egészséges lett a tej. Más szavakkal: leállít bennünket a rendőr, mert a megengedett 60 helyett, mondjuk, 78 km/h sebességgel hajtottunk, mi pedig megkérjük, hogy cseréljék ki utólag a jelzőtáblát az úton nyolcvanasra. Zoran Drobnjak nyilván szó nélkül megtenné ezt, hiszen ő egy rugalmas ember, még ha kissé érzéketlen is, és minden a legnagyobb rendben lenne.
Csak hát az EU nem így gondolja. Amennyiben Szerbia nem az uniós határértéket alkalmazza, azt úgy veszik, hogy nem tesz eleget az integrációs folyamat egyik fontos feltételének, ezért felszólították, hogy állítsa vissza a határértéket.
Szinte mindegy, hogy ezek után a tejivó mezőgazdasági minisztert leváltják-e, mint ahogy Drobnjak esetében sem ez a lényeg. Ameddig a rendszer ilyen „drobnjakokra”, „kneževićekre” és más „naésemberekre” épül, addig az ország nem mozdul ki a gödörből.

ŠEŠELJ SAKKJÁTSZMÁJA. Kerek tízéves jubileuma volt a napokban annak, hogy Vojislav Šešelj, a frontok, rozsdás kanalak és szendvicsek egykoron dicsőséges vajdája önként feladta magát Hágának, és bevonult sheveningeni fogdájába. Erről pártja, a parlamentből kiszorult radikálisok utcai felvonulással emlékeztek meg, mintegy 3000 párthívet hordtak össze buszokkal a fővárosba. Részben ennek a csinnadrattának köszönhetik, hogy a legutóbbi felmérések ismét a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb felett jelzik őket. Ennek kapcsán jogosan merül fel a kérdés, mekkora esély lehet Šešelj esetleges hazatérésének, és mennyire tud beleszólni a vajda a politikai kártyák leosztásába.
Ha Hágának voltak olyan lépései, amelyekkel igazolta azok állítását, akik szerint ez egy politikai intézmény, nem pedig igazságügyi, az egyik ilyen mindenképpen a Šešelj ellen emelt vádirat volt. Ezt egyebek között Carla del Ponte volt főügyész is elismerte önéletrajzi könyvében. Mint írta, Đinđić kérte tőle, hogy vonják ki Šešeljt a forgalomból. Évekig várt tárgyalása megkezdésére, a vádiratot többször is módosították, a tanúk kevesen voltak, a vádlott meg kiforgatta őket, mint ahogy számtalanszor bolondot csinált magából a törvényszékből is, amiért több büntetést is kapott. Most már jó hosszú ideje csend van körülötte, de számítani lehet rá, hogy hónapokon, esetleg 1-2 éven belül megtörténik az ítélethirdetés, és még ha ki is rónak rá úgy 10 évet, akkor is jöhet haza.
Hogy mekkora befolyása lehet az itthoni politikára? Šešelj egyfajta szuvenír lesz, egy a múltból itt maradt tévelygő idegen, mindannak mementója, amit átéltünk a kilencvenes években. Afelé hajlok, hogy Đinđić tudta, mit csinál. Mire Šešelj visszatér, a világ annyira megváltozik, hogy magával a hazatérésével valószínűleg hoz néhány százalékot pártjának, de hosszabb távon nemigen rúghat labdába.
A múlt héten Hágába utazott Oliver Antić, a szerb államfő tanácsadója, hogy az ottani szerbekkel találkozzon. Šešelj azért nem tudott találkozni vele, mert fontosabb dolga akadt: éppen sakkozott. Egy biztos: Šešelj nem kis sakkjátszmát játszik Hágában, de hogy a gyalog végül legyőzi-e a királynőt, majd kiderül.