A fekete hattyú

A fekete hattyú

Sergei Polunin. Teste tetoválásokkal teli, izomzata tökéletes, mozdulataira sem igazán lehetne más jelzőt találni.

Amikor a levegőbe ugrik, az az érzésünk, hogy ott fent valamilyen csoda folytán megáll egy pillanatra. Könnyed, légies. De egy vezető balett-táncosnak — a tetoválásoktól eltekintve — ilyennek is kell lennie, vagy nem?

 

„A tánc a szélsőséges érzelmek és a lélek szabadságának játéka, ahol semmi sem ugyanolyan.”

 

Kevés balett-táncos válik világhírűvé. Kapásból persze fel tudunk sorolni néhányat: Mikhail Baryshnikov, Igor Alexandrovics Mojszejev, Rudolf Nureyev vagy Maja Mihajlovna Pliszeckaja. De Polunin barátunk nem csak tánctudásával vált világhírűvé. A sokszor a balett fenegyerekeként is emlegetett táncművész ugyanis botrányairól is elhíresült. Ez pedig már nem annyira illik egy balett-táncoshoz, ugye? S ezért is kapott kiemelt figyelmet. Sergei 2003-ban, tizenhárom évesen csatlakozott a Royal Schoolhoz. Ő lett az első szólótáncos 2009-ben, néhány évvel később mégis otthagyta az iskolát. Így fogalmazott: „a bennem levő művész haldokolni kezdett.” Alkoholproblémákkal küzdött, s belevetette magát az éjszakai életbe. Majd visszatért. Ebben sokat segített neki David LaChapelle, akivel egy zenés videót forgattak, a mindenki által ismert Hozier-számra, a Take Me To Churchre. Több mint 11 millióan látták. S itt be is indult a karrierje. Már nemcsak azok ismerték a nevét, akik balettelőadásokra járnak kisestélyiben, hanem egy sokkal szélesebb kör is. Filmszerepek, videóklipek, táncelőadások.

2012-ben Igor Zelensky balett-táncos és művészeti vezető Oroszországba hívta, hogy legyen a Stanislavsky Music Theatre és a Novosibirsk State Academic Opera és Ballet Theatre táncosa, melynek jelenleg is tagja. Mindeközben mellkasán megjelent maga Putyin is, tetoválás formájában, illetve néhány kijelentését is általános felhördülés követte. Ilyen például a túlsúlyos embereket sértő „pofozzuk fel a kövér embereket az önfegyelmük hiánya miatt” (szabad fordítás). Persze már több interjúban is elmagyarázta, hogy oda kellene figyelnünk a testünkre, az egészségünkre, s ezt kemény fegyelemmel el is lehet érni. Szexizmussal és homofóbiával is gyanúsították: „Már van egy balerina a színpadon, nem kell belőle még egy” (szabad fordítás) — utalt ezzel arra, hogy a férfi táncosok elnőiesedtek. De természetesen ezekre a vádakra is talált magyarázatot, kifejtve, hogy csupán a színpadon megjelenő férfi- és női energiákra próbált reflektálni, de a mai világban könnyen félreérthető egy művész minden mondata, főleg, ha reflektorfényben van, sok követővel, rajongóval. Ha pontosabban fogalmazna, talán kevesebb gondja származna a szavaiból. Vagy talán éppen az volt a célja, hogy még több szó essen róla? A negatív reklám is reklám…


Fotó: Jacob Sutton

Nemrég Belgrádban járt, a Sacre című előadásban láthattuk két másik táncossal: Alexey Lyubimovval és Dejan Kolarovval. Ők egyébként szintén nem tegnap kezdtek tánccal foglalkozni — igazi profik csak igazi profikkal dolgoznak együtt. Az előadásban sok érdekes megoldás volt, keveredett a modern balett és a klasszikus. Polunin ugyanis az utóbbi években igyekszik feszegetni a határait, ezért a kortárs balett világába is belevetette magát. Ez, bármennyire furcsán hangzik is, egy klasszikus táncos számára nem is olyan egyszerű, hiszen egészen más mozdulatokat használnak a kettőben, a modern változat nem annyira feszes, sok benne a földön ülve vagy fekve végzett mozdulat, ami egy balett-táncos számára egy picit idegen. De Polunin természetesen ebben is brillírozott. A Belgrádi Nemzeti Színház nagyterme mindhárom előadás alkalmával csordultig telt nézőkkel, még a csillárokról is lógtak az emberek. Ováció, vastaps, bravózás. És mindez Polunin miatt. Ha ő nem táncol, valószínűleg üres székek is lettek volna a nézőtéren.

Természetesen lehet kritizálni a művész politikai és egyéb hovatartozását, illetve a közösségi médiában tett kijelentéseit, egyet viszont nem vitathatunk el tőle: jelenleg valóban ő a világ egyik legjobb balett-táncosa, akinek mozdulatait élőben és felvételről is élvezet nézni.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Tánc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink