Néri Szent Fülöp 1515-ben született Firenzében, egy jogász fiaként. Alig múlt ötéves, amikor elhunyt az édesanyja, ám a kisfiút a nevelőanyja is nagyon szerette, mindenki kedvence lett. Közvetlen, fantáziadús, lelkes gyerekként kiváló érzéke volt a tréfához. Fiatalkorától, a firenzei domonkosokkal való kapcsolata révén, nagy hatást tettek rá a Domonkos-rendi hagyományok. Tizenhat évesen gyermektelen nagybátyjához került Monte Cassino közelébe. A nagybácsinak üzlete volt, ennek vezetésére szerette volna megtanítani a fiatal Fülöpöt. Ő azonban nem mutatott különösebb érdeklődést ez iránt, így csakhamar ott is hagyta Monte Cassinót és a nagybácsit, majd Rómába ment, ahol hamar a szegények és a betegek istápolásába kezdett.

Krisztust követve teljes szegénységben élt. Teológiai előadásokat hallgatott az ágostonosoknál és a Sapienza Egyetemen, ám tanulmányait hirtelen megszakította. Néhány könyvet megtartott, viszont a többségüket a szegényeknek adta, és később is gyakran mondogatta: sohasem tanultam sokat, mert el voltam foglalva az imádsággal és egyéb lelki gyakorlatokkal.

Ennek ellenére tudása és jámborsága egyaránt nagy volt, a napjai az utcai apostolkodással teltek. 1551-ben — harminchat évesen — pappá szenteltette magát, és megalapította a San Girolamo della Carità nevű közösséget. Tagjai rendszeresen elmélkedésre és imádkozásra gyűltek össze, ez a kis közösség lett a későbbi Oratórium Kongregációjának a magja. A kongregációt a pápa 1575. július 15-én engedélyezte. Ez fogadalmak nélkül együtt élő világi papokból áll, akik az emberek között élve szolgálják őket.

Néri Szent Fülöpöt már életében tisztelték és szerették bolondossága, humora és közvetlensége miatt — annak ellenére is, hogy többször sikerült megbotránkoztatnia az embereket. Fülöp ugyanis a különböző nemű híveit együtt nevelte, továbbá a társadalom perifériáján élő utcagyerekek, bűnözők, prostituáltak számára is kiszolgáltatta a szentségeket.

Számos látomása vált ismertté, a leggyakrabban azonban azt emlegetik, amikor bensőséges imába mélyedve azt látta, hogy valami nagy fényesség, egy tűzgolyó közeledik feléje, és ajkait perzselve egészen a szívéig hatol. Amikor ezután kezét a szívére tette, ökölnyi méretű csomót érzett, mely élete végéig megmaradt. A halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy a szíve erősen megnagyobbodott, fölötte két bordája eltörött, és kifelé domborodott.

Fülöpöt sokan már életében csodatévőnek tartották, és szentként kezdték tisztelni, aminek ő egyáltalán nem örült. Hogy a rajongást elhárítsa, gyakran játszotta meg a bolondot, a csodabogarat. Ezzel azonban próbára is tette a környezetét. Egyszer például felkérték, hogy vizsgáljon meg egy apácát, akinek állítólag természetfeletti látomásai és elragadtatásai voltak. Fülöp el is ment hozzá. Útközben eleredt az eső, csizmája sáros lett, és alighogy belépett az apácához, azonnal megkérte, hogy húzza le róla a sáros csizmákat. Az apáca ekkor dühös tiltakozásba kezdett a számára megalázó kérés ellen. Fülöp ebből megállapította, hogy a nő nem lehet szent, mert hiányzik belőle az alázat.

1595 úrnapjának estéjén ezt mondta lakótársainak mosolyogva: „Most meg kell halnom.” A testvérek kérdezgették, nem fél-e. Fülöp rázta a fejét, és azt mondta, az Isten olyan jóságos, hogy biztosan elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan szolgájával szemben.

Néri Fülöpöt 1615. május 11-én boldoggá, 1622. március 12-én pedig szentté avatták. Emléknapját május 26-án ünnepeljük.

(Forrás: A szentek élete, Katolikus.hu, Magyar Kurír)