Régi ismerősei közül sokan megmosolyogták, sokan értetlenül vették tudomásul Barácius Zoltán furcsa hobbiját, hogy állandóan visszatér és regél szeretett Spanyolországáról. Mikor már biztos volt, hogy közel a vég, talán tudatosan is búcsúzva ettől a léttől, felkereste éltető elixírjét, hogy még egyszer utoljára végigsétáljon Gaudi városában, a Plaça de Catalunyan és a La Ramblan. Amikor végleg elváltunk, s kimondatlanul is búcsúztunk, a legtöbbet Barcelonáról és Andalúziáról beszélgettünk. Újra, mint előtte már oly sokszor, egy más világról, egy messzi tájról, mely a képzelet szárnyán élt benne, s bennem az elmúlt évtizedekben, mint egy összekötő, eltéphetetlen kapocs kettőnk barátságában, egymás iránti tiszteletében. E sorokkal rá is emlékezünk most.

Európa Kaliforniája

Andalúzia, Spanyolország legrégebbi tartománya, az évezredek során többször is a népek és a nagyhatalmak versengésének a színtere volt. Először a karthágóiak népesítették be, majd a rómaiak, akik az idő síkján eddig a legtovább birtokolták ezt a területet. A római bukást követően a vizigótok következtek a sorban, hogy aztán 711-ben Tárik ibn Ziján a Gibraltári-szoroson átkelve egészen a mai Franciaország területéig vigye a félholdas zászlót. A keresztény visszahódítás, a reconquista, 1095-ben a clermonti zsinaton meghirdetett keresztes hadjárattal kezdődött. Évszázadokig tartó véres küzdelmek sora vette ekkor kezdetét, s a végső keresztény győzelemre egészen 1492-ig kellett várni. Ekkor esett el az utolsó muzulmán erősség, a ma már a világörökség részét képező Granada.
Itt, Európa legdélibb részén, Andalúzia keleti partjainál mintegy 180-200 kilométer hosszan terül el a Costa del Sol, a Napos Part, melyet sokan némi túlzással Európa Kaliforniájának is neveznek. Hosszú strandjain, melyek homokja különböző színárnyalatokban -- aranysárga, ezüstfehér, szürke és barna -- pompázik, egész évben süt a nap, s télen is tavaszias az időjárás. S bár az útikönyvek többnyire szerényen elhallgatják, hogy egy hideg áramlat miatt a tenger hőmérséklete nem a legideálisabb (az Adriánál melegebb, a Vörös-tengernél azonban hidegebb), Andalúzia maga azonban jóval több puszta tengerparti üdülőhelyek soránál. Lenyűgöző tája nemcsak a tengerparti sávot öleli fel, hanem a belsőbb teret is, a hihetetlenül gazdag történelmi örökséget, a Sierra Nevada hegyeit, a félsivatagos tájat, a fentiekben már említett Granada, Córdoba, Sevilla és Ronda városát -- hogy csak párat említsünk a sorban, s azt az utánozhatatlan, szavakkal leírhatatlan életérzést és szabadságot, amelyet kevés helyen lehet felgyorsult, nyugtalan életünkben meg- és átélni.

Malaga

Malaga sétálóutcája

Az utóbbi időben Budapestről a nyári szezonban több fapados légitársaság is indít közvetlen járatot Malagára, elérhető közelségbe hozva számunkra is a Costa del Solt, a Sierra Nevadát és egész Andalúziát. S mivel nem kívánjuk rontani az utazási irodák forgalmát, ezért csupán utalni szeretnénk arra, hogy némi internetes segítséggel és angol nyelvtudással egy kéthetes spanyolországi nyaralást a régiónkban oly népszerű görögországi utak árskálájának szintjén is meg tudunk ma már szervezni, hiszen a kétágyas apartmanok a főszezonban akár 30 euróért is lefoglalhatók.
A Lonely Planettel a zsebünkben felvértezve mintegy három és félórai utazás elteltével tesz ki minket a repülő Malaga meleg, de a tenger közelsége folytán így is kellemes levegőjén. Malaga félmillió lakosával Spanyolország ötödik legnagyobb városa, 1487-ben került keresztény kézre, így annak látképét a mai napig a mór erődítmény, a rendkívül jó állapotban megmaradt Alcazaba tölti be. Nem messze tőle található Európa harmadik legnagyobb temploma, az 1528-tól 1728-ig épült katedrális, a La Manquita, mely Murillo, Zurbarán és Goya képeit rejti magában, s a barcelonai La Sagrada Familiához hasonlóan befejezetlen. Pár lépéssel odébb a világhírű festő, Picasso szülőháza látható. A város központjában található a sétálóutca, a Calle Larios, melyen az esti órákban hatalmas tömeg hömpölyög, s keresi helyét a megannyi kávézó, borozó és divatüzletben. S ha már divat: ottjártunkkor éppen a nyári árleszállítás tartott, ezért a Zara, Mango, Bershka, Pull&Bear, Stradivarius, Desigual, Massiomo Dutti divatcégek nyári kollekcióit fillérekért, még a szabadkai ócskapiaci árakat is megszégyenítő összegért lehetett megvásárolni. Kissé távolabb található a tavalyi évben uniós alapokból felújított kikötő. A hosszan elnyúló sétányon üzletek sokasága található, s az ember a séta közben szinte észre sem veszi, hogy valójában egy szabad ég alatti plázában van, ahol a világmárkákat felvonultató üzleteken kívül megannyi étterem várja az arra bóklászókat.
Bár Malagának is vannak fürdésre alkalmas partszakaszai, fürödni és napozni mégsem itt érdemes. A várostól északra és délre is hosszú strandok vannak, s a mintegy kétszáz kilométeres sávban a különböző települések mintegy összenőve egyetlenegy hatalmas metropolist alkotnak, megannyi városközponttal. Idő- és helyszűke miatt most csupán három települést kívánunk kiemelni. Malagától északra található Nerja, mely a fürdőhelyein kívül az egyik legismertebb cseppkőbarlanggal és az abban található őskori festményekkel, valamint a Chillar vízeséssel büszkélkedhet. Kétségtelenül a legismertebb üdülőhely Marbella, mely mindmáig a milliomosok, mi több, a milliárdosok exkluzív nyaralóhelyének számít, mindazzal, ami ezzel jár. Bár mára némileg veszített egykori fényéből, még mindig nagy hatással van az idelátogatókra a település hírneve. Malagától mindössze tizennyolc kilométerre található Torremolinos és a vele tulajdonképpen összenőtt Benalmádena. E két település az utóbbi időben hatalmas ingatlanfejlesztésen esett át, így az infrastruktúra tekintetében az odalátogatók szinte összes igényét kielégíti. Hosszan elnyúló, rendezett strandjai, mérsékelt árai folytán az egyik első számú utazási célpontja az európai középosztálynak. Ettől függetlenül itt is, akárcsak egész Andalúziában, a legtöbb turista az Egyesült Királyságból érkezik.

Giblaltár

A ,,szikla''

Malagától 140 kilométerre fekszik az 1704 óta brit fennhatóság alatt álló Gibraltár, amit legegyszerűbben autóbusszal tudunk elérni. A terület hovatartozása körüli vita a mai napig terheli a spanyol--brit kapcsolatokat. Ezt ékesen példázza a boltokban vásárolható különféle ajándéktárgyakon olvasható, számunkra is ismerős felirat: ''Gibraltár brit volt, s brit is lesz”. Egy kis nacionalizmusért tehát nem kell feltétlenül csak az utcánkra kilépnünk vagy a szomszédba utaznunk. Bár az elsősorban stratégiai szempontból fontos városka területe mindössze 6,5 négyzetkilométer, egy nap alatt ennek csak a felét sikerült bejárni. Miután az idelátogató átkel a szabályos határon és átesik az útlevél- meg vámellenőrzésen, először a repülőteret pillantja meg, melynek kifutópályáján átgyalogolva(!) rövidesen a városka sétálóutcájában találja magát. Pár száz lépés megtétele után a barangoló egy teljesen más világban érzi magát; valahol a múltban egy gyarmati terület kormányzóságának kellős közepén. Gibraltár főutcáján a turisták sokaságán áttörve az 1805-ös trafalgari ütközetben elesettek temetőjénél haladunk el, majd nem sokkal később megpillantjuk a felvonót, mely Gibraltár legmagasabb pontjára visz fel minket. A legtöbb turista, bár ezt tagadja, elsősorban az Európában egyedül itt szabadon élő majmok kedvéért vállalkozik a ''szikla” megmászására. A monda szerint addig lesz Gibraltár angol, amíg a sziklákon szabadon élne a majmok. A barátságosnak ugyan barátságos, de betyárlélekkel, s ezért a tolvajlás legkifinomultabb módszereivel megáldott makik nézegetése és fotózása közben azért pazar látvány tárul elénk. Innét bizony lehet látni Afrika partjait, s nehéz az erre araszoló hajóknak észrevétlennek maradniuk. Óránkra pillantva szomorúan konstatáljuk, hogy bár a látványosságoknak még csak a felénél tartunk, az időnk viszont vészesen fogy, ideje megindulni, vissza a határra. Reményünk és fogadalmunk, hogy egyszer majd visszatérünk, s pótoljuk mindazt, amit most elmulasztottunk.
A buszban ülve jövünk rá, hogy Andalúzia megismeréséhez, bejárásához, bizony hónapokra van szükség, s rövid ott-tartózkodásunk alatt fájdalmas kompromisszumokra kényszerülünk, hogy legalább a legismertebbeket láthassuk. Kénytelenek voltunk lemondani a tervezett rondai és sevillai kirándulásokat, hogy jusson időnk Granadára és Cordóbára. S miközben fejünket akaratlanul is a szék támlájára hajtottuk, a nyári alkonyatban a táj, a különböző színárnyalatokban játszó tenger látványa gyorsan feledtette háborgó lelkünkben a hiányérzetet, s helyét átvette és betöltötte a most hatalma.
(Folytatjuk)