A Mikulásra várva

A Mikulásra várva

Alig állom meg, hogy ne avatkozzam közbe. Oda szeretnék menni a megszeppent kisfiúhoz, hogy megvigasztaljam, és elmondjam neki: márpedig december 6-án igenis a Mikulás hoz ajándékot minden jó gyereknek... De nem tehetem. A kisfiú lelkében egy világ dőlt össze.

Valahol, egy városi óvoda előtt:

— Ne feleselj, kisfiam, mert nem kapsz tőlem Mikulás-ajándékot az idén!

A szöszi kisfiú tágra nyitott szemmel néz az édesanyjára:

— Anyu, te nem is vagy Mikulás...

— Mégis mit hittél, ki vesz neked ajándékot, ha nem én?! Ne légy nevetséges, kisfiam!

Alig állom meg, hogy ne avatkozzam közbe. Oda szeretnék menni a megszeppent kisfiúhoz, hogy megvigasztaljam, és elmondjam neki: márpedig december 6-án igenis a Mikulás hoz ajándékot minden jó gyereknek... De nem tehetem. A kisfiú lelkében egy világ dőlt össze. Csak áll tehetetlenül, könnyeivel küszködve, miközben édesanyjából, a „mindent tudó felnőtt”-ből csak dől a szó. Betuszkolja gyermekét a drága autó hátsó ülésére, majd elhajt a külváros irányába. Szánalmas jelenet...

Íme, egy újabb bizonyítéka annak, hogy mi, felnőttek szinte bármit, ami szép, jó és nemes el tudunk rontani, semmissé tudunk tenni. Anélkül gázolunk át gyermeki lelkeken, hogy észrevennénk. Mert túlságosan el vagyunk foglalva a magunk bajával, nincs időnk gondolkodni. Márpedig megérné, legalább néha, hiszen olyan csodás érzés hinni a varázslatban, a csodákban. Vagy már ezt is elfelejtettük?

Szent Miklós püspök önzetlen szeretete és adakozása évszázadokon át megtartotta az emberekben ezt a csodaváró érzést. Mindmáig éltetjük e szép szokást, és a józan ész érveit — legalábbis egyetlen nap erejéig — feledve elhisszük, elhitetjük önmagunkkal és gyermekeinkkel, hogy a Mikulás létezik, és megajándékozza az arra érdemeseket...

Én bízom, illetve szeretnék bízni abban, hogy mindnyájunkban ott lakozik egy kis darabka Szent Miklós szelleméből, hogy segítünk a rászorulókon, ha alkalmunk nyílik rá, és ez örömöt szerez nekünk is, nemcsak azoknak, akik ajándékot kapnak. Ebben az elszegényedett világban egyre nagyobb szükség van a bennünk lakozó Mikulásra. Sokan szorulnak segítségre, és ha anyagi javakat nem is, egy kis figyelmet és szeretetet adhatunk másoknak. Egy mosolynak, néhány kedves szónak ugyanis varázsereje van, és noha a szegénységen nem enyhít, a lelki gazdagságot mindenképpen gyarapítja. A sajátunkat is...

Legyünk tehát mi is Mikulások, ajándékozzunk meg másokat a szeretetünkkel, éreztessük velük, hogy nincsenek egyedül ebben a kietlen világban! Ennyire mindenki képes, és ki tudja, talán mindezért cserébe egyszer hozzánk is bezörget a Mikulás december 6-án...

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A Mikulásra várva
Heti Jegyzet
A Mikulásra várva
Heti Jegyzet
  • Tomek Viktor
  • 2016.12.19.
  • LXXI. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink