A Hartvik-legenda szerint az általunk is ismert koronát II. Szilveszter pápa eredetileg Miesko lengyel fejedelemnek akarta adni, az átadás előtti napon azonban látomása támadt, melyben megjelent előtte Isten küldötte, és arra utasította, hogy ne a lengyel fejedelemnek, hanem Astrik püspök révén István királynak adományozza.

A Corona Sacra (Szent Korona) elnevezés 1256-ra datálódik, s a mai formájában ismert felségjelvényt évszázadokon át Szent István koronájának tartották, és a tudomány mai állása szerint az 1100-as évek végétől 1916-ig volt használatban. A XV. századtól kezdve viszont már nemcsak a mindenkori magyar uralkodó felségjelvényét jelentette, hanem összeforrt a magyar állammal és államtudattal, így egyben a magyar államhatalom legfelsőbb szimbólumának is számított. Ebből a gondolatból nőtt ki aztán az organikus államszemlélet alapján a Szent Korona-tan is, melyet Werbőczy István rögzített 1514-ben a Tripartitumban. Itt jegyezzük meg, hogy a koronáknak alapvetően három egymástól is jól elhatárolható csoportjuk van. Az ún. házi koronákat az uralkodók hétköznap is viselhették. Az országló koronákat csak ünnepnapokon tették a fejükre. A harmadik csoportba tartoznak az ún. beavató koronák, amelyekből a legújabb kori történelem csak egyet ismer, a magyar Szent Koronát. Ezt a koronatípust kizárólag a beavatási szertartáskor, a koronázáskor használhatta a király, ezután pedig elzárták a következő koronázásig. Közjogi értelemben a magyar Szent Korona a világon egyedülálló módon jóval több tehát egy tárgynál: élő minőségnek, közjogi méltóságnak számít. Ebből adódik a következtetés, hogy míg máshol az uralkodók választottak maguknak koronát, addig Magyarországon a korona választott magának királyt.

Mielőtt ismertetnénk a koronával kapcsolatos különféle elméletekben felmerült ellentmondásokat (egyben utalva arra is, hogy nemcsak a korona eredetével kapcsolatban lángoltak fel a história folyamán viták, hanem annak évszázados története is kalandos volt), vessünk néhány pillantást magára a fejékre is!

A magyar Szent Korona a tudósok szerint két fő részből áll: a görög koronából (corona graeca) és a latin koronából (corona latina). Ma ismert formáját vélhetőleg III. Béla (1172—1196) uralkodása alatt nyerte el. A tetején található keresztet az 1500-as években illeszthették rá. A kereszt sérülése a 17. században történhetett annak következtében, hogy nem megfelelően helyezték el a koronaékszereket tartalmazó ládába, s annak a  bezárásakor görbülhetett el.

Az alsó, vagyis a görög korona 5,2 cm széles, az átmérője 20,5 cm, s görög írásmódú szöveg található rajta. Homlokoldalán Pantokrátor Krisztus képe látható, tőle jobbra Mihály, balra pedig Gábriel arkangyal helyezkedik el. Majd következik György, Demeter, Kozma és Damián mártírok képmása. A fejdísz hátoldalának ívelt keretében VII. Mihály (1071—1078) bizánci császár képe foglal helyet, tőle jobbra pedig I. Géza (1074—1077) magyar király képmása. Mivel Mihály császár képéhez a keretet ki kellett tágítani és szögekkel is megerősíteni, ebből arra lehet következtetni, hogy a zománcképet eredetileg más célra készítették. A corona graeca eredetileg egy női korona lehetett, ezt a feltevést az ívelt formája támasztja alá, illetve hogy a csúcsos lemezei megegyeznek a bizánci császárnők fejékével.

A latin korona négy 5,2 cm széles aranypántból áll, amelyeket egy 7,2 x 7,2 cm-es négyzetes központi lemezhez erősítettek. Ezen a panelen összesen 72 gyöngyszem található. A központi rész Krisztust ábrázolja, míg a négy pánton két-két apostol képe található, ez a rész latin betűs.

A latin korona nem volt önálló tárgy, eredeti rendeltetése szerint egy szegélyhez erősítve kupolaformát kellett adnia a koronának. Az apostolok és a szentek nevének írásmódja alapján a keletkezését a 11. századra datálják, ugyanakkor a rajta levő, apostolokat ábrázoló képek stílusa alapján feltehetőleg nem az 1000. körüli időszakból való. Magának a koronának a formája a bizánci udvarban használatos ún. kameaukion típusú, zárt tetejű koronákkal egyezik meg.

A Szent Koronával kapcsolatban számos ellentmondás merült fel a századok folyamán. Egészen a 18. századig megkérdőjelezhetetlen volt, hogy István király kapta a pápától. Ekkor azonban egy debreceni orvosnak, Weszprémi Istvánnak feltűnt, hogy az uralkodók, akiknek a képmása helyet kapott a koronán, István után éltek, s ezzel a felismeréssel a felségjelvény eredetéről egy mai napig tartó elméletlavinát indított el. Ebben az időszakban még úgy vélekedtek, hogy csak a korona alsó része a későbbi, a felső rész pedig eredetileg is Istváné volt. Csakhogy arról négy apostol hiányzott, és a koronapánt nagy kerülete is további fejtörést okozott. Ez utóbbi kérdésre az 1930-as években Oberschall Magda adott egy lehetséges választ. Úgy vélte, hogy a Szent Istvánnak tulajdonított felső korona — mint arra fentebb már utaltunk — tulajdonképpen egy női korona, amelyik I. Géza király felesége számára készült, s bő kerülete eredetileg arra szolgált, hogy abba az előkelő hölgy hajkompozíciója is beleférjen. A viták a múlt század hetvenes éveinek végén lángoltak fel újra, amikor is a Szent Korona a második világháború után 1978-ban az Egyesült Államokból visszatért Magyarországra. Ekkor egy négytagú bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a korona alsó és felső része mind a gyártási technikáját, mind stílusát tekintve jelentősen eltér, s ezért vélhetőleg két különböző helyen és más korszakban készült. Csakhogy nem sokkal később Ludvig Rezső és Csomor Lajos aranyműves is megvizsgálta, s ők úgy foglaltak állást, hogy az egy sajátos elemekkel bíró, egységesen kivitelezett ötvösmű, amely sem Nyugat-Európában, sem pedig Bizáncban nem készülhetett. Csomor Lajos úgy véli, valószínűleg 7-8. századi avar ötvösműhelyben készült, s véleménye szerint előbb hun, majd avar, később frank tulajdonban volt. Más kutatók pártus, hun, grúz ötvösművesek remekművének tartják, s a keletkezési helyét a 4—10. századra teszik. Azt sem tartják kizártnak, hogy első viselője akár Attila király is lehetett, más vélekedések szerint Nagy Károly koronája is volt, megint mások székely írásjeleket vélnek rajta felfedezni, s olyan elmélet is van, amely szerint a korona 531-ben a mervi oázisban készülhetett a szabírhunok számára. Ebből is látható, hogy a Szent Korona eredetét illetően a kutatók a mai napig nem tudnak megállapodni; az elmúlt időszakban több mint negyven, ráadásul egymásnak is ellentmondó elmélet született ezzel kapcsolatban. Ezek felsorolására, összefoglalására ezúttal már csak helyszűke miatt sem vállalkozhatunk.

Akármi is a korona valós eredete, kétségtelen, hogy léte a magyar nemzet tudatába mélyen beivódott, kulturális önazonosságunkban, önmeghatározásunkban és identitásunkban fontos helye van. A magyar Szent Korona státusa napjainkban a millenniumi Szent Korona-emléktörvényben van rögzítve, s ennek értelmében az a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban. Védelme a hozzá tartozó jelvényekkel együtt a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által betöltött Szent Korona Testület feladatköre. Őrzését 2011. május 30-ától újra a Honvéd Koronaőrség látja el.