home 2023. február 06., Dóra napja
A Duna
Dudás Viktor
2022.07.20.
LXXVII. évf. 29. szám
A Duna

A múlt héten nagyszerű utazótáborban vettem részt csoportvezetőként. Eljutottunk Vajdaság számos olyan pontjára, amelyről korábban még csak nem is hallottam. Mindegyik megálló kivétel nélkül csodálatos volt, hiszen jártunk Versec hegyes vidékén, vagy éppen a Dunán hajókáztunk Románia mentén. Mondanom sem kell, csoda szép és felejthetetlen élményt nyújtott számomra.

Mégis, amikor az Al-Dunán hajóztunk Veliko Gradištétől egészen Tekijáig, a lélegzetelállító galambóci vár mellett, megkoszorúzva a Széchenyi-táblát, olyan szürreálisnak éltem meg mindazt a gyönyörűséget, amelyet láttam, hogy egyszerűen nem éreztem méltónak magam hozzá. Úgy gondoltam, nem szabadna mindezt látnom, mert nekem az inflációval, az egyre inkább értelmetlennek tűnő kenyérkereséssel, a térképen nem is olyan távoli háborúval kell foglalkoznom, azzal, hogy felkészüljek a legrosszabbra, a besorozásra vagy arra, hogy elveszíthetem a szeretteim. Én ezt nem érdemlem meg. Most nem. Még nem. 

„A Duna csak folyt.” A hegyek közt békésen vonuló vízrengetegen csendesen siklott előre 100 km-es útján a hajónk. A nap tűzött le ránk a tatra helyezett asztaloknál ülve. A felemelkedő vízpára fátyolként törte meg az átszűrődő sugarakat. A bárányfelhők árnyékot vetettek a hegyoldalakra. Mellettünk külföldi turisták haladtak el kisebb csónakjaikkal, és magasra tett kezekkel üdvözöltek bennünket, mi pedig ugyanígy cselekedtünk. Gíroszt majszoltunk, hűtött kólát ittunk, a levegő pedig már-már felrobbantotta légzőszervünket a szokatlan tisztaságával. A legnagyobb gondunk az volt, hogy ki kellett kapcsolnunk telefonkészülékünk internetelérhetőségét az esetleges szolgáltatóváltás miatt.

A hét-nyolc órás úton egyszerűen nem tudtam elengedni magam. Pontosan tudtam, hogy hol az úti cél, és azt is, hogy utána vissza kell lépnem a mindennapokba, melyeknek képtelen vagyok még csak találgatni is, hogy mi lehet a végük. Még mindig úgy hiszem, hogy nem szabad a gondtalanságra gondolnom. Dolgoznom kell, izzadnom, és felhalmoznom a „ne daj Bože”-ra.

Holnap, ha munkába kerékpározom, és megállok a Szabadság hídon, hogy figyeljem a nálamnál milliószor bölcsebb folyót, akkor emlékeztetem magam, hogy mit és miért nem szabad, valamint mit és miért kell cselekednem. Egy palackot viszek magammal, melybe belezárom minden vágyam, minden álmom, és beledobom a Dunába, hogy elsodorja egészen a Fekete-tengerig, hogy majd egyszer valaki kihalássza és felnyissa, szélnek eresztve mindazt, ami a modern embert szabaddá teheti.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..