Kéz a kézben - a pécsi JESZ társulata

Tíz nap alatt tizenkét előadást láthatott a nagyérdemű a 17. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál belgrádi rendezvénysorozatának keretében. A Deset dana Krsmanca elnevezésű, április 3-a és 12-e között lezajló rangos találkozón (egyébként a távoli 1922-ben alapított Branko Krsmanović Akadémiai Színház berkeiben) a szerbiai társulatokon kívül ezúttal Bulgáriából és Magyarországról érkezett egyetemi színjátszók mutatkoztak be. Az anyaországiakat a pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) csapata képviselte. Az együttes(tekintettel a színházi helyiség csekély befogadóképességére és a belgrádi magyar értelmiségi szórvány élénk érdeklődésére! - a szerző megj.) a színmagyar nyelven, sőt fordítás nélkül hozott produkcióját egyazon este (április 10-én) kétszer is előadta. A bemutatott Iphigeneia Auliszban című darabot i. e. 406-ban alkotta Euripidész görög tragédiaköltő. A tragédia formátumának rendezője Rácz Attila volt.
Eltekintve a fabula ecsetelésétől ''helyszínelésünk” alkalmával mindenekelőtt a darabban elhangzó kiemelt fontosságú szentencia lényegére: ''Nem küzdünk, hogy az istenek irigysége ne sújtson!” kívántunk magyarázatot kapni. Annál is inkább, mert e két és félezer évvel ezelőtt megfogalmazott (hellén) tanácstalanság és sorsszerűség csak nem akar elhagyni minket (sem). ''Szabad-e, érdemes-e küzdenünk, vagy feltétlenül engedelmeskednünk kell az értékek feláldozását parancsba adó (fél)'isteni' követelménynek?” A két előadás közötti röpke pihenőben e kérdés megválaszolására Mikuli János tanár úr, a JESZ egyik megálmodója és létrehívója, lendületes vezetője, hovatovább több alkalommal rendezőként is bizonyítani tudó ''mindenese” vállalkozott. Hogy ki is ő? Mikuli János rendező neve összeforrt a magyarországi diákszínjátszással. Középiskolásként Sárbogárdon, főiskolásként Pécsett diákszínjátszó, majd egyetemista színészek rendezője. ''Mellesleg” Magyarország legfontosabb alternatív fesztiváljain a JESZ 1997. november 11-étől van jelen, a külföldieken pedig 1999-től. Fennállásának másfél évtizede alatt produkciói több díjban is részesültek.
- Az a nagyszerűségük a görög drámáknak, hogy alapüzenetük szinte sohasem veszítik el érvényességüket. A küzdelmek kimenetelének sorsszerűsége például kétezer-ötszáz esztendővel ezelőtt is ugyanúgy foglalkoztatta a gondolkodókat, mint a mai kor emberét. Hogy ebben a mai, XXI. századi elidegenedett, rendkívül modern gépies világban van-e értelme a küzdésnek? Ez szerintünk egy olyan kérdés, amelyet a színházaknak időről időre fel kell tenniük, Euripidész drámáinak újra- és újrajátszása által pedig úgy érzem, jó lehetőséget kap(t)unk több tekintetben is e kijelölt feladathoz!
A pécsiek egyébként a szerbiai fővárosban előadott Euripidész-művet ez év januárjában tűzték repertoárjukra. És korántsem véletlenül, hiszen a görög tragédiaszerzők ''legtragikusabb"-jaként emlegetett szerző központi motívuma az egykorvolt értékek pusztulásával való szembenézés. A hősök pedig - és erre Karsai György a Pécsi Tudományegyetem Klasszika-filológia Tanszékének vezetője a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Folyóirat internetes kiadásában közzétett színikritikai jegyzetében is (http://www.jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=2037) utalt -: ''nem utolsósorban (...) arról [is] beszélnek, hogy az istenek és a halandók közötti kapcsolatteremtés lehetetlen, pontosabban, hogy halandókkal jót cselekvő istenek márpedig nincsenek!”
- Szokás mondani, a színházaknak nem tisztje válaszokat adni! Igazi feladatuk a kérdések föltevésében nyilvánul meg, és e feladat alól a JESZ ezúttal sem keres kibúvót. Manapság, amikor minden bulvárosodik, amikor minden csak a szórakoztatás irányába mutat, már nemcsak kockázatvállaló felelősségünk, hanem küldetésünk is úgymond húsbavágó kérdéseket (is) föltenni a színpadon. Mégis a választ egyedül maga a néző adhatja meg.
- Egyetemi színházról beszélünk, bár megfigyelhető, hogy a bemutatkozott társulat soraiban többen is jócskán kinőtték már az egyetemistaévi korhatárt...
- A JESZ-t tulajdonképpen egy húsz-harminc fős egyetemistamag képezi, melyhez időnként az ún. alternatív, visszajáró színészek is csatlakoznak, felbecsülhetetlen élet- és játéktapasztalattal. Egyetemi hallgatóként kezdték ez utóbbiak is, és szerencsére a későbbiekben sem hanyagolták el, noha többjük civil foglalkozású. Persze, vannak sorainkban hivatásos színészek is, egy-egy évadban pedig 3-4 produkciót hozunk létre.
Tapasztalhattuk, az április 10-i előadásban jobbára az ''öregeké” volt a vezető szerep, egy meglehetősen szélsőséges skálájú korosztállyal bővítve ki azt. Az Iphigeneiát játszó színésznő például (Csernák Enikő) még csak nem is egyetemista, hanem középiskolás, aki előtt ott tornyosulnak még az érettségizés vizsgatételei is. A zalaegerszegi leány mellett Inhof László, Mikuli János, Tóth András Ernő, Pásztó Renáta, Czéh Dániel és Szomora Lívia kapott szerepet e mű létrehívásához.
Végezetül egy újabb ''száraz” statisztika: a pécsiek immár ötödik éve ápolnak bensőséges kapcsolatot a belgrádi Branko Krsmanović Akadémiai Színházzal, egymás fesztiválján pedig eddig két-két alkalommal vettek részt. Keresik egymás barátságát. De hogy valójában mekkora horderejűek mindnyájunk számára ezek a határokon átnyúló ismerkedések, arról leghűbben a magyarországi társulat papírra vetett sorai szólnak:
''Tisztelt Olvasók! Kedves Színházbarátok! Nagy megtiszteltetés, hogy vendégjátékunkat a határon túl élő magyarok is érdeklődve, szeretettel fogadják. Örömmel térünk ide vissza. Belgrád, 2011-04-10.”
Köszönjük. Így legyen!