A legrégebbi, 1335-ből származó írásos dokumentum Ludasegyháza néven említi Ludast. A ludasi pusztán a XIX. század elején már kétezernél is többen éltek, a folyamatosan növekvő ludasi lakosság lelki gondozására a szabadkai királyi biztos, Skultéti Ferenc terjesztette elő a templom, paplak és iskola építését a ludasi pusztán. A templom és a többi létesítmény építésére a település egyik leggazdagabb birtokoscsaládja, a Piukovicsok földjük egy részét adományozták erre a célra 1817-ben. A tervet 1818-ban fejezte be Vlasits mérnök. Az épületek 1821-ben készültek el, a templomot végül 1832. március 12-én Ferenczi György bajsai plébános és Szabadka kerületi esperes szentelte fel Szent Katalin tiszteletére. A szabadkai püspökség sematizmusa szerint már 1824-től miséztek a ludasi templomban, de az alapítást a felszenteléstől, az első lelkész kinevezésétől számítják — olvasható a Ludasi Hírharang tavalyi számában. A helyi Ludas Matyi Művelődési Egyesület kiadásában megjelenő lap szerkesztője, Vásárhelyi Teréz elmondta, a jeles jubileum alkalmából a plébániával közösen, a hitoktatókkal együttműködve pályázatot hirdettek gyermekek számára: az alsósoktól rajzokat, a felsősöktől pedig fogalmazásokat várnak, Templomot kapott Ludas, illetve Egy kedves emlékem a ludasi templommal kapcsolatban témára. Egy felhívást is közzétettek: régi fotókat gyűjtenek a templomról. A fényképeket a vasarhelyiterez@gmail.com, illetve a ludasmatyime@gmail.com e-mail-címekre várják beszkennelve, vagy ha valakinek ezt nincs módjában megtenni, jelentkezzen személyesen. A beküldött fényképekből kiállítás nyílik a jubileumi ünnepség keretében.

A ludasi Szent Katalin-templom

— A célunk, hogy az emberek elgondolkozzanak, számukra mit jelent az, hogy Ludason 200 éves a templom, mekkora szakrális ereje van ennek az építménynek — fogalmaz. — Engem itt kereszteltek, itt voltam elsőáldozó, bérmálkozó, itt esküdtem, itt, a temetőben vannak a szeretteim. Számomra a templom valahogy mindig békét teremtett. Amikor eljövök a templomba, a szentmisére, másképp megyek haza, teljesen más lelkülettel.

Horváth Endre plébános és Vásárhelyi Teréz

Horváth Endre hajdújárási és ludasi plébános hivatalosan július 14-én vette át a plébániát. A püspökségi áthelyezés előtt Nyugat-Bácskában szolgált.

— Ezt a jeles évfordulót hála istennek még az elődöm, ft. Koleszár József kezdte el szervezni, nekem már csak az utolsó simítások maradtak. Amit én látok, hogy a ludasiaknak ez valahol a gyökerük. Minden egyes településen, a környékünkön, a templom mindig a központ, legtöbbször fizikailag is, de szellemileg mindenképp. A helyiek érthetően büszkék arra, hogy milyen régi templomuk van, ami arra emlékeztet, hogy milyen messzire nyúlnak a gyökereink. Mennyi minden benne van ebben a kétszáz évben: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az 1867-es kiegyezés, az I. és a II. világháború és az azt követő emberpróbáló évtizedek. Hány vihar átment a fejünk felett, és van mibe kapaszkodjunk! A templom mindig egy olyan hely, ahova az emberek elviszik az örömüket meg a bánatukat. Érdekes belegondolni abba, hogy akik most itt ülnek, azoknak az ükapja, az ükanyja mit imádkozhatott, és ezek a falak ezt is hallották! Az ünnepségre meghívtuk a püspök urat és jó néhány jeles vendéget, hogy osztozzanak a mi örömünkben. Azt szeretnénk, hogy olyan évforduló legyen, amely elsősorban a helyiek emlékezetében marad meg, a gyermekekében és a fiatalokéban is, mert ezek a pozitív élmények gyökeret adnak, hiszen van mihez kapcsolódni. Ezek építőkövek a közösség identitásában.

Adventi díszben a templombelső

Ludason a hivatalos adatok szerint mintegy 800-an élnek, a lakosság 10 százaléka, 70-80 fő jár rendszeresen szentmisére. Ebben a faluban is kevés a gyermek, az általános iskolában elsőtől nyolcadik osztályig mindössze 32-en tanulnak, ám nincs olyan gyerek a faluban, aki ne járna hittanra, és nem ismerek olyat, aki ne lett volna elsőáldozó vagy bérmálkozó.

— Eszerint maga a templom egy fontos viszonyítási pont. Igazából az iskola, a templom és a művelődési egyesület az, ami összetartja a közösséget — értenek egyet mindketten. Közben arról is beszélgetünk, hogy a magyar állam támogatásával a december 11-ei ünnepségre befejeződik a templomtető renoválása és a külső festés. Látványos a különbség, új ruhába öltözött az épület — fogalmaz a plébános. Másik beszélgetőtársam, Vásárhelyi Teréz pedig felidézi, hogy Dobai István plébános úr idejében erősödött meg a Pasztorális Tanács, mely abban az időszakban és azután is rengeteg anyagi támogatást nyújtott, így az elmúlt években több belső felújítás is megtörténhetett, hála a helyi hívek adományának.

Egy régi toronyfelújítás, a templom már cseréptetővel (Takács Valéria felvétele)

A ludasi ünnep mellett a közelgő karácsonyt is szóba hozom. Vasárnap a második gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún, ehhez hagyományosan a remény fogalmát társítják, a gyertyák a fény növekedését, Jézus eljövetelét mutatják, a koszorú kör alakja a keresztények számára Isten sosem múló szeretetét jelzi.

— Az advent számomra azt jelenti, hogy az ember jobban tudatosítja önmagában, hogy növekednie kell benne az Úristennek. Mi az, amit várunk? Nem a naptári ünnepet, persze, annak is van egy varázsa, ám amire készülni kell, az igazából egyfajta találkozás: hogy én személyesen mélyebben engedjem megszületni Jézust a szívemben. Ha csak a hagyományok megőrzésénél maradunk, akkor azt hiszem, üres lesz az ünnep. Kell hogy ténylegesen történjen az életemben valami új! Egyszer már Jézus megszületett, még egyszer nem fog, de az én szívemben megszülethet. És az egyértelmű, hogy még nagyon sok hely van, ahova be kell engednem a szívembe Jézust. Hívő emberként arra van szükségem, hogy legalább egy orrhosszal közelebb kerüljek az Istenhez.