home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Összefogással és hittel
gyg
2013.04.03.
LXVIII. évf. 14. szám
Összefogással és hittel

Kávéházi hangulatban, süteménnyel és kávéval fogadta népes vendégseregét a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, mely március 27-én ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A jubileumi eseményre az iskola volt és jelenlegi diákjait, tanárait és pártfogóit is meghívta az intézmény.

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tíz éve

Kávéházi hangulatban, süteménnyel és kávéval fogadta népes vendégseregét a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, mely március 27-én ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A jubileumi eseményre az iskola volt és jelenlegi diákjait, tanárait és pártfogóit is meghívta az intézmény.

Varga Anikó igazgatónő köszöntőjében kifejtette: ez a tíz év a gimnázium falain belül olyan közeget teremtett meg, amelybe tartozni lehet, ahonnan el lehet indulni, és ahová nosztalgiával vissza lehet térni.

Saját gyermekeként aposztrofálta a gimnáziumot dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, a tehetséggondozó megálmodója, aki a cölöpök leveréséről osztott meg néhány gondolatot az egybegyűltekkel. Mint mondta, a gimnázium is olyan, mint a szülő, akinek eljő a gyermeke életében az az idő, amikor el kell engednie a kezét. A szülő ilyenkor két lépéssel hátrahúzódik, és diszkréten szemléli a gyermek próbálkozásait, csak akkor lép oda, amikor segítségre van szüksége. Így él tovább önálló életet a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó gimnázium is. Dr. Korhecz szerint két titka van a magyar tehetséggondozó meglapításáról szóló álom megvalósításának. Az egyik nagyon fontos dolog az összefogás, hogy másokat is a saját álmaink megvalósítására tudjunk ösztönözni; a másik pedig a hit, mert egy lehetetlennek tűnő vállalkozást csakis ennek köszönhetően lehet felépíteni. Az MNT elnöke végezetül a diákoknak is azt kívánta: gyarapodjon az életük sok hasonló történettel, hogy összefogással és hittel még sok fontos elképzelést valósíthassanak meg.

Az ünnepi műsorban az iskola tanulóinak filmes és színpadi produkcióit mutatták be. A Délvidéki kalandozások című film egy nagyobb vállalkozás első fejezete, melyben a diákok Vajdaság több települését bejárva kulturális értékeinkről szólnak. A folytatásban pedig egy Esti Kornél-novellát vittek színre a középiskolások. A darab rendezője Mészáros Árpád, a felkészítő tanár pedig Tóth Ágota volt.

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..