Nagyapám minden reggel ivott tejet, nem múlt el egyetlen nap sem, hogy valamilyen formában ne került volna az asztalra ez az alapélelmiszer. Persze, a nagyszüleim nem a bolti tejet itták — akkortájt faluhelyen csak nagyon kevesen vásároltak üzletben élelmiszert —, hanem háztól, termelőtől hordák.
A mai napig élénken él bennem a reggeli rántotta illatának és a tőgymeleg tej ízének az emléke. Néhány évvel ezelőtt még senki sem beszélt az aflatoxinról, talán azt sem tudták, hogy mi fán terem az, a tartós élelmiszereket sem ismerték, és a szalámiról is csak hírből tudtak valamit.
Amióta kitört a tejbotrány, nem vásárolom a tejet, jóllehet korábban majdnem mindennap a család étrendjén szerepelt. Lekerült az asztalról. Joghurtot és tejfölt sem veszünk. Nincs az a szakember, aki meg tudna győzni arról, hogy csak egy bizonyos tejtermékben nagyobb az aflatoxin koncentrációja a megengedettnél. Szerintem a többit meg sem vizsgálták. Féltem a gyermekeim, a családom egészségét. Felelősségteljes szülő vagyok — győzögetem magam, de érzem, hogy önámítás az egész. Ha valóban következetes lennék, akkor boltban, bevásárlóközpontokban egyáltalán nem vásárolnék semmilyen élelmiszert. Nem hagynám, hogy a kereskedők nap mint nap átverjenek, mint ahogy azt sem, hogy silány élelmiszer kerüljön az asztalra. A tejbotrány több megválaszolatlan kérdést is felvet: Vajon megfelelő mértékben és módon ellenőrzik-e az élelmiszereket?; Miért hallgatnak a szakemberek?; Az étrendünkön szereplő ételek vajon mennyi rákkeltő anyagot tartalmaznak?; Az ivóvizünkkel vajon minden rendben van? Mi tévők legyünk? — tesszük fel sokan a kérdést. A válasz elszomorító, mert nincs választási lehetőségünk, mert mindent nem tudunk magunk megtermelni, így kénytelenek vagyunk azt enni meg inni, amivel etetnek-itatnak bennünket.
Már tudjuk, hogy a kereskedők, a szerbiai multik megtévesztenek, félrevezetnek bennünket. Versenyhelyzet nincs, hiszen néhány „nyerészkedő” tartja markában a szerbiai piacot, olyanok, akik olyan árat szabnak az élelmiszereknek, amit nem szégyellnek. Például a minap egy szabadkai bevásárlóközpont „furcsa” akciójára lettem figyelmes: a babaszörp nem egészen 2 dinárral volt leárazva. Igazán nagylelkű ajánlat... Ha a gazdasági helyzet nem változik, és a kereskedők még sokáig tartják az áraikat, akkor hamarosan Európa egyik legtermékenyebb földjén él majd a legtöbb éhező ember.
Nem elég, hogy nap mint nap egyre drágább az élelmiszer, de a tejbotrány óta tudjuk, hogy a minősége is jócskán hagy kívánni valót maga után. Talán ha valamennyien egy jó ideig nem vásárolnánk szupermarketben, akkor a kereskedők is lejjebb vennék az áraikat.
