A beszélgetést a visszaérkezésük napján ejtettük meg, amikor éppen Muzslyán tartózkodtak.

Mint mesélték, még tavaly felvetődött a kalandtúrának is beillő nyaralás lehetősége, és erre a két országra összpontosítva még az év elején megtervezték az útjukat. Ennek az az előnye, hogy rendszerint olcsóbban meg lehet úszni például a repülőjegy árát, ha jóval az indulás előtt lefoglalják, és még az internetes szállásfoglaláskor is kaptak kedvezményt. Emellett részletesen összeírták mindazt, amit az útjuk során mindenképp meg akartak nézni.   

Tímea egyébként Németországban egyetemista, biológia szakon tanul, az utolsó év utolsó előtti szemeszterét kezdte meg. Dávid pedig webfejlesztőként dolgozik egy szabadkai cégben, nemrég fejezte be a mesterképzést az Óbudai Egyetemen.

Elsőként mindketten azt emelték ki, hogy mennyire másak ott az emberek, senki sem siet, mindenki mosolygós, vidám, kedves, sőt, egy autós koccanás sem kiabálással, káromkodással „oldódik” meg, mint nálunk. Az emberek szerszámokkal a helyszínre sietnek, megjavítják a járgányt, és mindenki folytatja az útját. Habár előítéletekkel indultak, mert olyanokat olvastak, hogy az ottani sofőrök nagyon merészek, a helyszínen mást láttak. Nyugodtan vezetnek, mindenki vigyáz a másikra. Ezt gyakorlatból mondhatják, hiszen sokat motoroztak, hogy gyorsabban körbejárják azokat a helyszíneket, amelyeket terveztek. Mint mesélték, ők a turistaszezon előtti időszakot használták ki, az igazi idény ugyanis valamikor november végén kezdődik. Ilyenkor a monszuneső jellemző arra a térségre, de nekik szerencséjük volt, mert a szép idő végigkísérte az ottlétüket. Éppen azért, mert ilyenkor még nincsenek turisták, ők ketten igazi „csemegének” számítottak, leskelődtek utánuk a gyerekek, akik még nemigen láttak európai embert.

Phuketon töltöttek egy hetet, ahol a városon kívül a szigeteket járták be, ellátogattak a Phi Phi-, majd a James Bond-szigetre is. Utána négy napig Vietnamban tartózkodtak, Ho Si Minh-városban voltak, megnézték a Mekong folyó deltáját, ahol egy kis kenutúrán is részt vettek, majd egy hétig Pattaján, utána pedig Thaiföld fővárosában, Bangkokban időztek.

Az utazás során időnként képeket is feltöltöttek magukról, így az ismerősök láthatták, merre járnak, milyen „terülj asztalkám” volt némely helyszíneken. Kiderült például, hogy a halat nem lefektetve tálalják, hanem felállítva szolgálják fel, mintha úszna, mert egyébként rossz szerencse kísérné a halászokat. Kipróbáltak többfajta ételt, például a tavaszi tekercset átlátszó tésztában levő finomságokkal, különféle csigákat, kagylókat, és arra is volt példa, hogy nyersen rakták eléjük az ételnekvalót, majd egy sütőlapon maguk készítették el. Ebben persze az ismerőseik is segítettek, különösen a szószok kiválasztásában, vagyis abban, hogy melyik ételhez melyiket kell fogyasztani ahhoz, hogy az ízek a lehető legjobban kiteljesedjenek.

Az éttermekben olcsón étkezhettek. Átszámolva ketten mintegy 1000 dinárnyi összegért alaposan jóllaktak, beleértve számtalan számunkra különleges ételt, desszertet, szörpöt vagy koktélt. Ami egyiküknek sem tetszett, az az volt, hogy Thaiföldön mindent nagyon csípősen fogyasztanak, ezért mindig külön hangsúlyozniuk kellett, hogy mérsékeljék az étkük erősségét. A vietnami ételek többségét is mellőzték, mert látták, hogy ott kutyahúst is esznek, meg olyan kacsatojást, amelyből már majdnem kikelt a kiskacsa. Viszont a szószokat ott is kedvelték.

Phuketon van egy magyar központ, melynek vezetőit, egy magyar családot, felhívtak az odaérkezésükkor, és arra kérték őket, hogy ajánljanak nekik néhány napos programot. Így jutottak el a Phi Phi- meg a James Bond-szigetre, emellett elefántos túrán is részt vettek, valamint a tigrissimogatóban is jártak. Pattaján a nyitott állatkertbe is betértek — a veszélyesebb lakókat természetesen ott is elkülönítették, ám a szelídebb állatokat még etetni is lehetett. Játékos, állandóan kíváncsi majmokkal is lépten-nyomon találkoztak.

Miközben a legérdekesebb emlékekből szemezgettek, elmesélték, hogy Thaiföldön vannak olyan utcák, amelyeket napközben néhány perc alatt be lehet járni, de éjszaka annyira felpezsdül az élet, hogy fél óra sem elegendő, mert az udvarok különféle bárokat rejtegetnek, az emberek pedig csak úgy nyüzsögnek.

Tímea és Dávid nem kevés emléktárggyal jött haza. Elmondták, hogy egy nagy bőrönddel és két kis hátitáskával indultak, viszont négy nagy bőrönddel meg a két kistáskával tértek vissza. Többször is gondot okozott, hogy a fuvarozó kisebb autóval érkezett, ezért egy másik kocsira is szükség volt. Olyan ruházati cikkekkel gazdagodtak, amelyeket érdemes volt ott megvásárolni, valamint sok édességet is beszereztek, főleg olyat, amely nálunk nem kapható. Példaként említették a durián nevű gyümölcsből készült finomságot, mely ízletes ugyan, de nagyon kellemetlen szagú. Az ottaniak elmondták nekik, hogy a kisebb görögdinnye nagyságú, belül zselés állagú durián a gyümölcsök királya, viszont sok helyről ki van tiltva, mert bűzével hat méterről is elriasztja az embert. Tímeának sikerült megkóstolnia, ízlett is neki, ám Dávidnak nem lett kedvence az a gyümölcs, még ha királyinak titulálják is.

Noha azt híresztelik, hogy Thaiföldről nem szabad kivinni Buddha-szobrot, ezt mégsem ellenőrzik olyan szigorúan, így néhány alkotás hazakerült szuvenírként. Thaiföldön található egyébként a legnagyobb Buddha-szobor, mellette pedig egy régi templom áll, mely tele van sárga ruhás szerzetesekkel, akik „áldást” osztanak. Tímeáék is kaptak egy-egy személyre szabott, illetve naphoz kötött karkötőt. A színkombinációból kiderül, milyen napon kapták. Náluk a sárgás szín dominált, mely a szerdai napot jelképezi. Az embert akkor éri szerencse, ha magától leesik a karkötője. Dávid kezén már a beszélgetés során is hiányzott, ezért viccesen megjegyeztük, őt ezek szerint már utolérte a szerencse.