Július van. Az év második felébe léptünk. Hogy mikor és hogyan tűnt el egy szempillantás alatt az első, azt senki sem tudja. Ha jobban belegondolok, annyi minden történt, de mégsem történt semmi, annyi mindent tettem, illetve nem tettem meg, amit szerettem volna...
Az év hetedik hónapja. Innentől kezdve — ha lehet — még gyorsabban múlik majd az idő. Mert sokaknál most következik a pihenés, a nyaralás ideje, aztán az őszre iskolakezdés, majd lassan a karácsonyra készülődünk, és véget ér az év. Megint. Ami ebben a nagy rohanásban igazán zavar, az a felszínesség, mely egyre inkább jellemző rám is. Belefásulok a mindennapokba, és már nemcsak azokat a pillanatokat hagyom ki, amelyek valamiért kellemetlenek számomra, hanem azokat is, amelyek örömet szerez(hetné)nek. Szeretek strandolni, de nem tudom magam elengedni a napsütésben, mert a holnapi teendőimen kezdek el gondolkodni. A nyári szabadságnak örülök ugyan, de már előre félek attól a munkamennyiségtől, amely majd a felszabadult, vidám pillanatok után zúdul a nyakamba.
Ki a hibás ezért? Én magam. De vajon egyedül vagyok-e ezzel a gonddal? Szerintem nem. Sok ismerős panaszkodik a rohanó időről, arról, hogy a nyaralás, kikapcsolódás után a feltöltődésre szánt hetek csak álomnak tűnnek... Hogy mit lehet tenni, nem tudom. Az idő múlását nem tudjuk lassítani, de talán megtanulhatnánk megélni a pillanatot. Amikor a gyerekek, unokák látogatóba érkeznek. Amikor egy-egy utazás során szép tájon fut át a kocsink. Amikor belekortyolunk egy pohár üdítő limonádéba. Apróságok, melyek csodálatossá, varázslatossá teszik az életünket, és melyeket észre sem veszünk.
Legyen ez másként az idén! Lassuljunk le, élvezzük egy kicsit a pillanatot, éljük át teljesen, és felfrissülve, újult erővel találkozzunk ismét az ősszel! Addig is, kellemes nyarat kívánok mindenkinek — természetesen a Hét Nap mellett!